hétfő, november 30, 2009

Bővítés 13+1- re

A rendelkezésre álló szabad-idő, -és energia alacsony szintje miatt bővítettem a blogroll-t 13-ra. +1-nek a végére szerényen meghagynám a magam bejegyzéseit.
Így már minden nap találhat magának újdonságot az ide tévedő kedves olvasó Új-Zélandról, madarakról-zöldségekről, gasztronómiáról, adatokról-táblázatokról-diagramokról, mezítlábaskodásról, rólunk és másokról, mindenkiről.

kedd, november 03, 2009

Kedd reggeli "kedvcsináló"

Tegnap munka után voltunk a városi önkormányzatnál (egyesek szerint inkább öntehetetlen), hozzá kell tennem nem első alkalommal, mire végül megtudtuk, amit korábban is szerettünk volna.
A történet ott kezdődik, hogy egy héttel ezelőtt szintén voltunk náluk, de akkor - nem tudni milyen okból - a város egyetlen anyakönyvvezetőjének nyoma veszett. (Azt már meg sem említem, hogy nem abban az épületben volt, ahol mi kerestük, de erre korábban semmilyen jel nem utalt.) Még akkor megkérdeztük, hogy előre láthatólag 1 hét múlva azért előkerül? A portás néni azt a választ adta erre, hogy ő még nem tudja megmondani, hiszen a jövő hétfő még olyan messze van....
Hiába, olyan messze, de csak eljött az a nap! Meglett a másik épület, meglett a 17-es szoba. Hárman voltak előttünk, illetve egy közülük pont akkor ment be az ajtón, amikor odaértünk így már csak ketten. Negyven perccel később már mi következtünk. Éreztük, hogy nem lesz egy könnyű menet, miután a többiek olyan sokáig bent voltak. Bementünk és mondtuk, hogy azért jöttünk, mert szeretnénk összeházasodni. Szeretnénk erről megtudni néhány dolgot (mi ennek a hivatalos eljárása, költségei és hogyan lehet időpontot foglalni)... Ugyanis, hiába próbáltam korábban az önkormányzat honlapján tájékozódni ott semmilyen információt nem lehet megtalálni. (Még az "anyakönyv" szóösszetételre sem hozott eredményt a keresés! Ez azért elég súlyos!)
  • Eljárás: mindent megtudtunk, nagyon készséges volt a hölgy, 10 pont!
  • Költségei: itt már volt egy kis gond... (Budapesten a helyi önkormányzatok a weboldalukon tájékoztatnak az árakról.) "Minálunk" először is kell írni egy jegyzőkönyvet (személyi igazolvány + születési anyakönyvi kivonat kell hozzá), majd ezt követően megmutatják az árlistát is. Persze nekünk most nem mutatja meg, mert az a 2009-es és ránk majd a 2010-es fog vonatkozni. Azért mentségére váljék, hogy egy hozzávetőleges árat tudott mondani, ami kellemes csalódás volt számunkra. 
  • Időpont: 2009 december közepén kapnak 2010-es könyvet és csak akkor tudnak bennünket felírni 2010 márciusára (a számítógépek világában....) . 
Mi körülbelül 5 perc alatt végeztünk, bár odabent az idő mindig gyorsabban telik, mint odakint. Ma Magyarországon egy átlagos ember 5 évet tölt el az életéből sorban állással. 5 év alatt el lehet végezni egy középiskolát, hm.... lehet, hogy valami ilyesmi vállalkozást kellene indítanom. Szlogen: "a postán várakozás közben tanuljon Ön is CNC-forgácsolónak!"
Szóval a rendszeren kicsit nehézkes átvergődni magad, de azért vannak segítőkész emberek az asztal másik oldalán is.