Le lettünk vizsgáztatva a vizsgáztatóinkra felruházott hatalomnál fogva. Kata államilag én csak hőkezelés-hegesztésileg.
Érdekesen teltek az elmúlt hetek, leginkább pszichológiai tekintetben. Vizsgára való készülődéskor mindenkiben van egy természetes vizsgadrukk. "Vajon sikerül-e vagy nem? Biztos szemetek lesznek a vizsgáztatók... Csak a 18-ast ne húzzam, mert azt nem tanultam meg!" Gondolom ez az érzés sokaknak ismerős. Ha az ember államvizsgára készül az a tudat mindenképpen fokozza a felhasználói élményt (a társának is). Így volt ez nálunk is, fel kellett tolnom a tolerancia küszöböm értékét a nagyon alacsonyról a meglehetősen magasra. Gyakorlatnak fogom fel, mert komolyan fel kell készülni ha majdan megérkezik a családba a legkisebb Ici. (Noha jelenleg erre még nincs kilátás!) Ha valaki ismeri a magyarul önkényesen "Miből lesz a cserebogár" címűre elkeresztelt Spektrum sorozatot, akkor az tudhatja milyen az, amikor cselekedeteinket adott szituációkban elemezzük pszichológiailag. Valahogy így tettem én is... Szerintem fontos tudni, hogy hányadán állunk magunkkal és milyennek látnak bennünket a környezetünkben élők. Végül is a nagy aggódásnak egy határozott és jeles érdemjegy lett a jutalma, már csak az IELTS nyelvvizsgát kell bezsebelni!
Lali, ha olvasod, akkor azt kell mondjam igazad volt, amikor azt mondtad, hogy mázlista vagyok. Az elmúlt években azt vettem észre, hogy majdnem minden vizsgaalkalommal előfordultak velem érdekes helyzetek. Ennek ellenére, vagy éppen emiatt még-sincs diploma a farzsebemben. Történt ugyanis, hogy írásbeli és szóbeli vizsga alkalmával éppen nem volt ott a tanárnő, akinél szóbelizni kellett volna, így ez elmaradt. Meglett a vizsga csak az írásbelivel. Szigorlaton pl: nem kellett szóbeliznem, mert marha meleg volt és a 4.emeleti irodában nem lehetett megmaradni. (Igaz akkor nem is értem el a minimálisan szükséges pontok számát.) Legutóbb pedig a vizsgán prezentálni és szóbelizni kellett. Fel is készültem tisztességgel a szóbeli anyagára. (Mindent azért nem tudtam, de magamhoz képest egész sokat!) A prezentációra is megírtam becsülettel a szövegem a vizsga előtti nap délután. :) Eljön a másnap 9:00, s a tisztelt tanár úr közli, hogy a laptopja, amin a prezentációk vannak tegnap este még működött, de most nem kapcsol be, ezért nem kell bemutatnunk a prezentálni valóinkat. Na, erre varrjál gombot!
Félreértés ne essék semmiképpen sem hencegni szerettem volna, mert az élet azért mindenkivel igazságos. Ennyi volt mára "Tibi-hőstetteiből" ezzel zárul Móka Miki mókatára...
péntek, január 29, 2010
szombat, január 16, 2010
Elvegyelek, ne vegyelek?
Már korábban beszámoltam róla, hogy nem olyan egyszerű összeházasodni egy alföldi városban az év elején (itt március is annak számít). Előzetesül annyit, hogy novemberben ezt az ígéretet kaptuk:
"Időpont: 2009 december közepén kapnak 2010-es könyvet (mármint az önkormányzat) és csak akkor tudnak bennünket felírni 2010 márciusára (a számítógépek világában....) ."
Jól van, akkor bemegyünk másodszorra is, úgyis unatkozok délutánonként és nem is tudom mit csinálnék inkább.... Decemberben is bementünk, ha jól tévedek 21-én. Ez ugyanis már minden bizonnyal a hónap közepe után esik => kell hogy legyen anyakönyvük.
15:00-tól van rendelés, éppen emiatt mi 15:20-kor érkeztünk. Üres, csendes folyosó fogadott bennünket. Én a hivatalos ügyek intézésében türelmes típusú ember vagyok, ezért kb. 2 perc után bekopogtam az ajtón. Senki nem kopogott vissza, de nem is válaszolt. Pedig titkon azért reméltem egy halk "igen, tessék"-et, de úgy látszik hiába. Köszönhetően a jól szigetelt és korszerű nyílászáróknak (itt az 5-10mm-es résre utalok az ajtó és kerete között) tisztán látszott, hogy bent bizony világítanak, csak az nem volt tisztázott, hogy kinek, ha éppen senki sincs bent!? Bekopogtam még egyszer, mert gondoltam a hiba biztos bennem van: talán túl halkan kopogtattam. Egy határozott, második kopogtatás után sem jött semmi válasz és az ajtó is be volt zárva. Ellenőriztem, mert egyébként simán bementem volna.
Ekkor gondoltuk visszamegyünk a portára és megkérdezzük, hogy egyáltalán van-e itt ma valaki, vagy csak a bútoroknak világítanak. Már majdnem odaértünk, amikor Kata észrevette, hogy velünk szembe jönnek éppen a delikvensek, akiket keresünk. Én nem akartam ekkor már megfordulni és visszakoslatni utánuk, gondoltam azért ha tudom lejáratom őket a portásnál is (mert nekem nincs ínyemre, ha valaki máshol kódorog a munkaideje alatt), meg azért csak biztosra akartam menni. (Nekem egyáltalán nem voltak ismerősek s nem tudtam, hogy a párom honnan tudja hogy ők azok.)
Ők voltak. Portásnak ez egy természetes dolog volt. Ekkor újra vissza az irodába, kipp-kopp és már nyitottam is be. Igaz nem vártam meg, hogy levegyék a kabátjukat, de ekkor már lassan fél órája elkezdődött a munkaidejük, ami még másfél óráig tartott azon a napon.
Végül gyorsan végeztünk, mert kiderült, hogy (állítása szerint) ő csak azt mondta, hogy december közepén meg tudja mondani, hogy mikor kaphatunk időpontot, s nem azt, hogy ekkor már időpontunk is lesz. Magyarul menjünk el decemberben, hogy megtudjuk, mikor menjünk még egyszer, hogy időpontunk is legyen összekötni életünket.
Ezt megtettük január 4-én. A vicc az egészben, hogy kitöltöttünk egy pár papírt, kérdőívet és semmiről nem kaptunk még csak másolatot sem.
Bónusz: ha azt kérdeznéd, hogy mindez mibe kerül nekünk, vagy milyen szolgáltatásokat veszünk igénybe akkor a válaszom az lenne, hogy emiatt még február elején vissza kell menjünk! Állításuk szerint nincsen 2010-es árlistájuk. Minek is lenne!? Nyilván azt hitték nem is lesz ilyen év, hogy valami katasztrófa folytán 2010 sosem jön el.
Na, mindegy. Összegezve: megvan végre, hogy mikor kelünk egybe és hogy hol, de, hogy mindez mibe kerül és az anyakönyvvezetőnek szól-e valaki, majd meglátjuk! :)
"Időpont: 2009 december közepén kapnak 2010-es könyvet (mármint az önkormányzat) és csak akkor tudnak bennünket felírni 2010 márciusára (a számítógépek világában....) ."
Jól van, akkor bemegyünk másodszorra is, úgyis unatkozok délutánonként és nem is tudom mit csinálnék inkább.... Decemberben is bementünk, ha jól tévedek 21-én. Ez ugyanis már minden bizonnyal a hónap közepe után esik => kell hogy legyen anyakönyvük.
15:00-tól van rendelés, éppen emiatt mi 15:20-kor érkeztünk. Üres, csendes folyosó fogadott bennünket. Én a hivatalos ügyek intézésében türelmes típusú ember vagyok, ezért kb. 2 perc után bekopogtam az ajtón. Senki nem kopogott vissza, de nem is válaszolt. Pedig titkon azért reméltem egy halk "igen, tessék"-et, de úgy látszik hiába. Köszönhetően a jól szigetelt és korszerű nyílászáróknak (itt az 5-10mm-es résre utalok az ajtó és kerete között) tisztán látszott, hogy bent bizony világítanak, csak az nem volt tisztázott, hogy kinek, ha éppen senki sincs bent!? Bekopogtam még egyszer, mert gondoltam a hiba biztos bennem van: talán túl halkan kopogtattam. Egy határozott, második kopogtatás után sem jött semmi válasz és az ajtó is be volt zárva. Ellenőriztem, mert egyébként simán bementem volna.
Ekkor gondoltuk visszamegyünk a portára és megkérdezzük, hogy egyáltalán van-e itt ma valaki, vagy csak a bútoroknak világítanak. Már majdnem odaértünk, amikor Kata észrevette, hogy velünk szembe jönnek éppen a delikvensek, akiket keresünk. Én nem akartam ekkor már megfordulni és visszakoslatni utánuk, gondoltam azért ha tudom lejáratom őket a portásnál is (mert nekem nincs ínyemre, ha valaki máshol kódorog a munkaideje alatt), meg azért csak biztosra akartam menni. (Nekem egyáltalán nem voltak ismerősek s nem tudtam, hogy a párom honnan tudja hogy ők azok.)
Ők voltak. Portásnak ez egy természetes dolog volt. Ekkor újra vissza az irodába, kipp-kopp és már nyitottam is be. Igaz nem vártam meg, hogy levegyék a kabátjukat, de ekkor már lassan fél órája elkezdődött a munkaidejük, ami még másfél óráig tartott azon a napon.
Végül gyorsan végeztünk, mert kiderült, hogy (állítása szerint) ő csak azt mondta, hogy december közepén meg tudja mondani, hogy mikor kaphatunk időpontot, s nem azt, hogy ekkor már időpontunk is lesz. Magyarul menjünk el decemberben, hogy megtudjuk, mikor menjünk még egyszer, hogy időpontunk is legyen összekötni életünket.
Ezt megtettük január 4-én. A vicc az egészben, hogy kitöltöttünk egy pár papírt, kérdőívet és semmiről nem kaptunk még csak másolatot sem.
Bónusz: ha azt kérdeznéd, hogy mindez mibe kerül nekünk, vagy milyen szolgáltatásokat veszünk igénybe akkor a válaszom az lenne, hogy emiatt még február elején vissza kell menjünk! Állításuk szerint nincsen 2010-es árlistájuk. Minek is lenne!? Nyilván azt hitték nem is lesz ilyen év, hogy valami katasztrófa folytán 2010 sosem jön el.
Na, mindegy. Összegezve: megvan végre, hogy mikor kelünk egybe és hogy hol, de, hogy mindez mibe kerül és az anyakönyvvezetőnek szól-e valaki, majd meglátjuk! :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)