Munkahelyeim

Október 18-án megérkeztünk és már november végén műszaki rajzolóként (végre a szakmámban) dolgozhattam. Így fog ez a történet szájról-szájra terjedni, mert így van igazán mit irigyelni benne. A valóságban pedig a megérkezésünk 2010-ben volt és ezt a munkát 2011-ben kaptam meg.
Erről az időszakról szeretnék most írni, hogy milyen volt számomra munkát keresni és mit csináltam ez alatt az idő alatt.
Írtam már korábban is arról, hogy mit dolgoztam, de most részletesebben is kifejteném.

Igazából úgy gondolom, hogy - mint mindenhez - ehhez is kell a szerencse. Ez egy olyan tényező, amit szerintem képesek vagyunk befolyásolni - mások szerint nem.

A munkavízumot 2010. december közepén kaptam kézhez. Ebben a karácsonyi időszakban értelmetlen munkát keresni, mert nagyon kevesen foglalkoznak ilyenkor munkavállalók felvételével. Mindenki a nyaralással és a karácsonyi dolgokkal van elfoglalva. Januárban szintén: nyaralás. Talán e hónap második felében már mutatkozik valami érdeklődés a beküldött jelentkezések iránt.
Nekem az első munkám március vége-felé adódott. Magyar főnökkel és néhány magyar sráccal a Q-Theater-ben dolgoztunk a színház építése alatt. A társaság többi tagja chilei, laoszi és brazil volt. Elég vegyes társulat, de én szeretem ezt, ilyenkor lehetőség nyílik megismerni más kultúrákból jött emberek gondolkodásmódját is. Itt többnyire gipszkartonozás, glettelés és annak csiszolása, valamint repedések szilikonnal való feltöltése volt az a paletta, amit sikerült alaposan megismernem (ja, és festettem is, de az nem lett olyan szép: megtekinthető a színházban, de nem mondom meg hol). ;-)
Ez volt, ez jött és örültem neki, hogy tudok pénzt keresni. Úgy gondolom, hogy meg kell ragadni azt a lehetőséget, ami adódik és jól meg is kell becsülni. Több mint 3 hónap színházba járás után - amikor már elég művelt lettem és - elkészült a színház és a munkáltatóm átmenetileg nem tudott foglalkoztatni.
Tudott viszont munkát adni egy szintén magyar vállalkozó, akivel a színházban ismerkedtem meg. Így megy ez, ha úgy jössz ki, hogy gyakorlatilag senkit sem ismersz: kézről-kézre járhatsz, s az egyik helyen megismerheted a következő munkáltatódat.
Úgyhogy júliusban már álmennyezeteket-mennyezeteket csináltunk, pontosabban azok tartószerkezetét. Ez az itteni építési technológia elengedhetetlen részét képezi irodákban, üzletekben és lakóházakban is. Szerencsére rengeteg munkánk volt, úgyhogy gyakran dolgoztunk heti hetven-egynéhány órákat. Az alap általában a heti 55 óra volt. Ezt is szerettem, mert elég változatos volt. Sok helyszínen megfordultunk és sokszor dolgoztunk együtt másokkal is (pl.: egy dél-Afrikai sráccal, akinek egyik szülője spanyol a másik ausztrál; vagy olyan hollanddal, aki Barcelonában született, de már jó ideje itt él...). Alig volt néhány hely, ahol 1 hétnél többet lettünk volna. Egy átlagos, 160-180nm-es családi házzal 1 nap alatt "jól laktunk", aztán jöhetett a következő helyszín.
Itt dolgoztam egészen a múlt hétig. :-) Rengeteg helyen voltam és ennek a munkának köszönhetem,hogy nagy vonalakban már megismerhettem a várost. Eddig minden korábbi munkáltatómtól úgy válhattam el, hogy ha minden kötél szakad, akkor hozzá visszamehetek. Ez nagyon megnyugtató tud lenni. Persze az ember általában nem azért vált munkahelyet, hogy visszamenjen az előzőre...
Ez a mostani munkám számomra nagyon jó lehetőség, de nem volt ez egy egyszerű menet.
2011 márciusában jelentkeztem rá. Valamikor áprilisban váltottunk néhány email-t és bementem egy interjúra. Este 6-ra volt megbeszélve, de mivel én aznap is dolgoztam nem volt elég időm elkészülni. Na, meg sosem jártam előtte arrafelé és nem gondoltam, hogy ilyen nagy lesz a forgalom.... 5:55-kor küldtem egy sms-t, hogy sajnos nem érek oda 6-ra, de ha még tud 10 percet adni, akkor ott leszek. Éppen csak összejött, majdnem kicsúsztam a 10 perces időkeretből is! Aztán ott voltam majdnem egy órán át. Nagy mázlim volt, hogy a Sri-Lankáról jött főnököt nagyon jól megértettem és pár nappal később elküldtem neki egy rajzot, amit az alapján csináltam neki, ami mintát adott. Kíváncsi volt van-e térlátásom. Na az van, ezért is szeretem nagyon ezt a fajta munkát. Aztán ennyi.
2011 októberben egyszer csak kaptam egy email-t egy szép szombati napon, hogy érdekel-e még az a munka. Azonnal írtam, hogy igen és hétfőn már ott voltam a cégnél. Persze ehhez kellett az is, hogy az akkori munkáltatóm is elengedjen, de ezt ő is felismerte, hogy nekem most kell lépnem. Nem tudhatjuk milyen gyakran adódik ilyen lehetőségem az életben, ezért ezt most kell kihasználni.

Most eltelt az első hét az új helyen és éppen a céges xmas dinner-re készülünk. Sose voltam vállalati rendezvényen, leszámítva a "névnapozást". Rengeteg dolgot tanultam máris és még van is mit, de egyáltalán nem reménytelen. Nem csak szerintem, a munkatársak szerint sem. Igaz ők többnyire más programot használnak (StruCAD), mint amit én korábban (AutoCAD), de ez utóbbit szerencsére én tudom jobban, ez a héten már be is igazolódott.

Új-zélandi jogosítványom megszerzése

Szeretném részletesen leírni az Új-zélandi jogosítványom megszerzésének történetét. Remélem ezzel sikerül informálni és egyben bátorítani is másokat, hogy nem is annyira vészes itt a vizsgázás.

A magyar "B" kategóriás jogosítványom 2003-ban szereztem és azért aránylag gyakran vezettem is. Néha 2-300km-t is, de általában a 30-50km volt jellemző. Ilyen tapasztalattal kezdtem el 2011 januárjában vezetni a "rossz oldalban" Új-Zélandon. Egyszer-kétszer előfordult, hogy a szembe sávba kanyarodtam, vagy irányjelző helyett az ablakot töröltem szárazon, de alapjában véve az autósok itt türelmesek és semmi komoly problémám nem volt.
A magyar jogosítvánnyal itt hivatalosan a megérkezéstől számított 1 évig lehet vezetni. A jogszabályok szerint utána ezt elfelejti az ember, úgyhogy én igyekeztem még október előtt levizsgázni.

Elegendő csupán egy elméleti és egy gyakorlati vizsgát tennem és ezek sikeres megoldása után kapok egy 1F-es jogosítványt, ami azt jelenti, hogy Class 1 (személyautó), Full (teljes jogú, tehát nem kezdő és nem korlátozott). 

Az elméleti vizsgára való felkészülésben (itteni Kresz) nagy segítséget nyújtott a learnerlicence.co.nz oldal, ahol majdnem az összes kérdés fent van a helyes válaszokkal együtt és az itteni autós szövetség honlapján található teszt. Ez utóbbi oldalon ugyan ismétlődhetnek a kérdések, hiszen véletlenszerűen generálja őket, de ez jobban hasonlít a vizsgán élesben megoldandóra.
Az elméleti vizsgára nem mehet egyedül az ember kocsival, hiszen az első próbálkozás után (legyen az sikeres vagy sikertelen) hivatalosan nem vezethet autót egyedül csak olyan személy felügyelete mellett, aki legalább 2 éve rendelkezik itteni jogsival és az első (utas oldali) ülésen ül.
A teszt kitöltése előtt megvizsgálják az ember látását (nem kell emiatt sehova menni, minden 1 helyen történik). Betűket kell olvasni nem túl kicsik, de nem is nagyok. 3 különböző pozícióba mozdítják a kukucskálós gépben és mindig megmondják, hogy a 7 egyforma nagyságú betűsorból most melyiket szeretnék hallani.
Na, ha ez megvan, akkor tőlem elkérték a mobilom (amit a teszt kitöltéséig félretettek). (Szerencsére jó vastag polcra tették és nem szakította le a 7 éves retro-mobilom!) Kap az ember egy 4 jegyű számkódot, ami az ő személyre szabott kérdéssorát hívja elő. Ennek beírása után tájékoztatnak, hogy hogyan működik a számítógépes program (mert ezen történik a vizsgázás), marha egyszerű 4 nagy gomb van, ha tudod a választ rákattintasz és amikor megnyomod a "következő kérdés" gombot, akkor azonnal meg is mutatja, hogy jó-e vagy sem. Ha nem vagy biztos a dolgodban, akkor csak kéred a következő kérdést és a végén vissza lehet térni ezekre a kérdésekre. 30 perc áll rendelkezésre 35 kérdés megválaszolására. Ha az ember becsülettel gyakorol, akkor majdnem kétszer is ki lehet tölteni ennyi idő alatt a tesztet.

Sikeres vizsga esetén lehet időpontot foglalni a gyakorlati vizsgára. Nekem szeptember 5-re tudtak adni leghamarabb, de 9-re kértem és lehetőleg dél körüli időpontra, hogy kis forgalom és jó útviszonyok legyenek.

A gyakorlati vizsgára cipelni kell magunkkal az ún. supervisor-t.(Ugye ő az, akinek már min. 2 éve van kiwi jogsija.) Elméletileg. Tőlem a kutya se kérdezte, hogy itt van-e. Nem is kellett a kocsiban lennie, amikor vizsgáztam. Megvárt ott a helyszínen, de senki nem kérdezte tőle, hogy mit akar itt vagy kivel jött. (Mindenki levonhatja a maga következtetését...)

Browns Baybe kaptam az időpontot, szerencsére elég jól ismerem ezt a környéket. A gyakorlati vizsga elején a vizsgáztató megnézte a gumikat (légnyomás megfelelő-e, mintázat elég mély-e), az irányjelzőket elől-hátul, a kézi- és lábféket és féklámpákat. Mivel mindent rendben talált indulhattunk.
Mondta az irányokat, érthetően, előre szólt, sőt még mutatta is, úgyhogy ha két bal kezem lenne is tudtam volna merre kell fordulni. ;-) A vizsga első részében volt minden. Körforgalmakba mentünk minden irányból és hagytuk el minden irányba. Stop táblás kereszteződések, egyenrangú útkereszteződések, iskola zóna... Egyszer szólt, hogy álljak félre. Na, itt beijedtem, hogy megbuktam, de mondta, hogy az első résznek itt sikeresen vége, most jön a második rész.

Nagyobb térképre váltás
A második részben meg kell figyelnem, hogy mi zajlik a kereszteződésben, s miután azt elhagyjuk félreállok és el kell mondanom mit láttam. Szólt előre, hogy most figyeljek, mert ezt meg fogja kérdezni. Figyeltem, elhagytuk a kereszteződést és mondta, hogy ahol úgy érzem álljak félre és meséljek mit láttam. Én meg elmondtam, hogy jobbról jött egy piros kocsi, balról meg egy babakocsi oszt ennyi. Jó, gyerünk tovább- mondta. 5-6 ilyen kereszteződés volt, köztük olyan is, ahol senki nem volt csak mi. Ezután az East Coast Roadon kellett vezetnem lakott területen kívülre (80-as tábla volt végig). Na itt már rám szólt, hogy jó volna, ha gyorsabban mennék, mert feltartom a mögöttünk jövőket (70-75-el mentem ekkor)... én ugyanis egész idő alatt figyeltem arra, hogy ha 50-el lehet menni, akkor inkább 45-el mentem, nehogy ebbe kössön bele.
Visszaértünk és minden rendben zajlott. Nagyjából 45 percig tartott a menet és a végén elmondta az észrevételeit, hogy nem ártana kicsit jobban balra tartanom, egyszer elfelejtettem indexelni a körforgalomból kifelé menet és hogy mehetek gyorsabban is, elvégre ez egy teljes jogú jogsi lesz, nem korlátozott vagy tanuló.
10 munkanapon belül postázzák a jogsim, figyeljem a postaládát - ez volt az utolsó mondata.
Azt, hogy addig most vezethetek-e vagy sem, azt nem tudom, de örülök, hogy ez is megvan. 10 évig ezzel sem kell már foglalkoznom. Viszont a magyar jogsim jövőre lejár....

Rögbi Világbajnokság - Nyitónap

Elkezdődött végre, amire Új-Zéland évek óta várt és készült. Már napok óta érezni lehetett a levegőben egyfajta vibrálást. Látni lehetett a lobogást. Zászlók lobogását az autókon. Néhány nappal ezelőtt már elfogyott az országban az utolsó 5$-os All Blacks-es autós zászló is. Rengeteg helyen árultak hivatalos szurkolói relikviákat, mint táskák, felsők, sálak, sapkák, zászlók... és - én személy szerint - nem is találkoztam hamisítványokkal. A helyi busztársaságok már hónapok óta felvételt hirdettek, hiszen rengeteg buszsofőrre volt szükségük és tegnap kiderült, hogy nem hiába. (Tudom a kép nem teljesen profi, de azért látszik rajta mekkora tömeg volt.)

Mi is busszal indultunk a városba és az állomáson gyakorlatilag nem sorban, hanem körben álltak az emberek. Egyszerűen nem tudtuk eldönteni, hogy hol van a vége. 15:30 körül tudtunk csak a buszra jutni és a városba menet mind az 5 állomáson hasonló volt a helyzet. Albanyban megtelt a busz és utána már csak 5-10 embert vettünk fel állomásonként.
A hivatalos bejelentés szerint a belvárosban nagyjából 107.000 ember volt. A Queens Wharf-ot a hivatalos megnyitás után 20 perccel már teljesen elözönlötték az emberek és 30 perccel később be is zárták a kapukat. Ennyi idő kellett 12.000 embernek, hogy "elfoglalja" a megnyitó estéjére koncertek helyszínéül szolgáló új létesítményt. A következő 3 órában csak időszakosan nyitották meg a kapukat, úgyhogy nekünk esélyünk sem volt bejutni. Legjobb eredményünk, hogy 200m-re sikerült megközelítenünk a kaput. A bárok és éttermek teljesen tele voltak. Az egyik helyen csak előre foglalással lehetett bemenni, másutt sorok kígyóztak a hőn áhított alkoholért.

A kompoknál sem volt jobb a helyzet. Délután háromnegyed négykor már 300m hosszú sor állt Devonportnál, Birkenheadnél pedig mintegy 150 méteres sorban álltak az emberek mind feketében.
A kompokat le is állították, mert a waterfrontra nem lehetett már több embert bezsúfolni.
A vonatközlekedés is eléggé zavarodottan működött, mert a stadion felé menet rendszeresen nyomkodták a vészjelző gombokat és emiatt egy idő után már vonattal nem lehetett eljutni az Eden Park Stadionba. Közel 2.000 ember nem tudott eljutni a kezdő meccsre, de a hivatalos adatok szerint így is több mint 60.000-en nézték meg a helyszínen ahogy John Key biztatta a fiúkat.
17:00-kor indult 600 maori harcos felvonulása a Quay Street-en a Queens Wharf felé. A harcosok hárman, esetleg négyen fértek el egymás mellett, mert ennél nagyobb helyet már nem tudtak a szervezők kipréselni a tömegből.

Miután ezt is megnéztük még 1 órán át próbáltunk helyezkedni, aztán feladtuk. Teljesen értelmetlennek tűnt ekkora tömegben eljutni bárhová is. A 20:00-kor kezdődő élőzenés tűzijátékot már otthonról néztük a TV-n. 3 tonna villogó akármit lőttek fel, miközben "érdekes" zenei aláfestést és képeket kaptunk. A zenészek a város különböző pontjain voltak. Maori harcos fújt egy hatalmas kagylót az öböl bejáratánál lévő világítótoronyban, az Auckland múzeumnál hatalmas dobokon doboltak és fáklyás zsonglőrködtek, a waterfronton egy irodaház tetején Dél-afrikai énekesek voltak, a kikötőben konténerszállító gépek mentek össze vissza (ez utóbbit máig nem tudom hova tenni), szóval érdekes volt.
A stadionban a megnyitó egyszerűen fantasztikus volt. Videó itt található róla.
A megnyitó mérkőzésen az All Blacks játszott Tonga ellen. Első ránézésre (és abszolút hozzá nem értő szemmel) nem tűnt eldőltnek a mérkőzés. Mindkét csapatban hatalmas izmos emberek voltak. Döntően 95-110kg-osak a játékosok. A meccs végül 41-10-re az All Blacks javára dőlt el. Végignéztem. Nem akarok senkit megsérteni, de több ízben majdnem elaludtam rajta. Voltak valóban izgalmas részek, de volt olyan 20 perc, hogy gyakorlatilag semmi sem történt.
Ha jó rögbi szurkoló szeretnék lenni, akkor még mindenképpen gyakorolnom kell és hát mi is lehetne erre egy jobb lehetőség, mint az itt megrendezett világbajnokság!

Buddha és Bumeráng

A dolog úgy kezdődött még 2008 júliusában, hogy hallgattam egy rádióműsort - amit az ország egyik fele azóta is hallgat. A felhívás az volt, hogy olyan tereptárgyat kell készíteni, amit a Bocsi egy Mig-29-esből kb. 400km/h-ás sebességgel haladva 300m magasságból jól észre tud venni. A legjobb nyer egy Thaiföldi utat. Természetes, hogy egy ilyen buliból nem maradhatunk ki, úgyhogy neki is láttunk, hogy építsünk valami óriásit a szüleimmel, öcsémmel, feleségemmel és sógoraimmal.

 A terv az volt, hogy készítünk egy hatalmas bumerángot. Papírból, mert az volt kéznél nem kis mennyiség. Ahogy haladtunk előre és szorított az idő, egyre jobban kezdtem hajtani mindenkit a nagyobb termelékenység érdekében. Így a csapatban volt valaki, aki közutálatnak örvendett egy idő után, ez pedig én voltam. :-) (Azt hiszem egy korábbi életemben már az egyiptomi piramisok építésénél is részt vehettem, mint munkafelügyelő...)

Ahogy kiértünk a terepre - ahol fel kívántuk építeni a remekművet - bizony gyorsan rájöttünk, hogy a bumeráng annyira hatalmas lesz, hogy nem tudunk az egyik végéről a másikra elkiabálni sem, úgyhogy gondok merültek fel az építés során. A megoldás az volt, hogy mintegy koordináta rendszer szerűen kijelöltünk néhány pontot és azok összekötésével húztuk meg a vonalakat.

(A fenti képen jobb oldalt egy "mi autónk" látható, csak az összehasonlítás kedvéért.) A bumeráng így felépült "just in time", bár a fényképezés 1 órával a zsűrizés előtt volt és a fényképeken nem látszódnak a 8-10 méter magas stilizált hangszórók a bumeráng bal és jobb oldalában. Teljes szélessége több mint 189 méter volt, magassága pedig 83 méter. (A pontos adatok még megvannak valahol a részletes tervrajzokkal. Ez nem vicc, de  most nem találtam meg őket!) Legnagyobb ellenségünknek a szél bizonyult, de  a saslikpálcákkal leszögezett papírokkal nem tudta felvenni a versenyt a gyenge nyári szellő. Végül több mint 7.000 db A/4-es lap és 770 méter fóliacsík felhasználásával elkészült a közel 21.000 ponton összeragasztott "lepedő". Ezt ezután mintegy 2.000 db saslik pálcikával és 1,5 km zsineggel rögzítettük, hogy ne fújja el a szél. (Amikor elmentünk a boltba zsineget venni kicsit már koszosak voltunk és siettünk, úgyhogy nem akartuk keresgetni, csak megkérdeztünk egy eladót, hogy merre találjuk és egyáltalán van-e nekik zsinegük. A válasz az volt, hogy "igen van, de csak pénzért".)

Ilyen lett végül (a háttérben a kecskeméti katonai repülőtér), mondanom sem kell, hogy a 8 (vagy 10) elkészült mű közül nem mi nyertünk, de azért büszkék voltunk rá! (Utolsó este kint aludtunk a kocsiban, nehogy valami baja történjen a remekműnek. Jól elfeküdtem a nyakam az már biztos!)
Most pedig egy ettől lényegesen könnyebb fába vágtuk a fejszénket egy olyan műsor felhívására, amelyet az ország másik fele hallgat. A feladat: ülj meditáló pozícióban és fényképed küldd el nekik. Nyerni nem lehet semmit, de mivel jópofa dolognak tartottuk küldtünk mi is képet. (Ettől messzebbről nem nagyon lehet küldeni képet Magyarországra, s egyben azok is képet kaphatnak rólam, akik még sosem láttak élőben. Vigyázat, sokkoló kép következik!)

A nagy szünet után - újra bejegyzés

Volt időm alaposan átgondolni, hogy mit is kezdjek a bloggal. Sokszor felmerült bennem, hogy nem foglalkozok ezzel többet. Csak élem a hétköznapjaim és lesz@rom, hogy olvassák vagy nem. Voltak elkeserítő események is, mint például az a bizonyos médiatörvény.
 Azonban voltak olyan események a hétköznapokon, amelyeket szívesen megosztottam volna. Részben másoknak és részben magunknak is. Emlékképpen.
Tudom nem vagyok egy Dosztojevszkij, de ez egy jó hobbinak tűnt. Végül is, mi is rengeteg hasznos dolgot tudtunk meg blogokat olvasva és rengeteg barátra, ismerősre tettünk szert ennek segítségével.
 Akik követik az eseményeket megtudhatnak olyan kis apróságokat, amellyel megkönnyíthetem az életüket. Kaptam olyan emailt, amiben nagyon köszönték, hogy megírtam az egyik bejegyzést, mert milyen sok - számukra - hasznos dolgot találtak benne!
És tudjátok mit: már csupán ezért is érdemes volt megírni!
Ugyan nincs túl sok szabadidőm, mert - szerencsére - dolgozom, de néha 1-1 bejegyzés még megszülethet. Az embernek arra van ideje, amire nagyon akarja. Ezt nem én találtam ki, hanem egy tőlem sokkal okosabb embertől hallottam, úgyhogy biztosan így van.
  Írjak vagy ne: akit nem érdekli, az úgysem fogja olvasni, aki meg eddig olvasta, annak lehet, hogy hiányzik. Nekem hiányzott. 

Shrek - a világ leghíresebb báránya - halott

Hát ki ne ismerné a világ leghíresebb bárányát!? Tehetjük fel a kérdést. Na, én bevallom néhány nappal ezelőttig nem ismertem és sajnos most már személyesen nem is lesz hozzá szerencsém. 2011. június 6-án 16 éves korában ugyanis elhunyt szegény.

Shrek 2004 áprilisában robbant be a köztudatba, amikor is Otagoban egy barlangban megtalálták 6 év "bujkálás" után. Ez alatt az idő alatt ugye senki sem nyírta őt és 27kg gyapjút sikerült növesztenie. Ez a mennyiség 20 férfi öltönyre elegendő.
(Egy átlagos merinói juhnak 4,5kg a gyapja.)
Karrierje a a megtalálása után meredeken ívelt felfelé: egy könyvben is írtak róla és a tv élőben közvetítette a megnyírását. Találkozhatott Helen Clark akkori miniszterelnökkel (bizonyára jót beszélgethettek), valamint a 10. születésnapja alkalmából Dunedin közelében egy úszó jégtáblán is megnyírták. (Ezt is csak a pihent kiwik találhatják ki....)

Országjáró körútja során (mert, hogy neki ilyen is volt!) részt vett homár halászaton, továbbá járt a Waitangi békekötés helyén is.
Lenyírt gyapjával és a róla készült fényképekkel egy gyermekeket segítő segélyszervezetet támogatott.

Mozgalmas hetünk volt

Mozgalmas hetet tudhatunk magunk mögött. Az előző vasárnaptól most vasárnapig elég sok minden történt, s erről szeretnék most írni, mielőtt még feledésbe merülne.
Vasárnapunk autószereléssel indult. Bem tábornok ugyanis úgy döntött, hogy unalmas neki sötétben aludni esténként és ő ugyan nem hajlandó lekapcsolni a beépített rádió világítását. Ez a probléma már 3-4 napja fenn állt, amikor vasárnap délelőtt nekiláttam, hogy megjavítom. A rádióhoz futó kábelköteg megtalálásához 5 burkolati elemet kellett eltávolítani a műszerfalról (ahol már csak 2 elem maradt), más utat nem találtam hozzá.  Egész pontosan kikötöttem a rádiót és már nem világít. Igaz nem is működik, de ez egyébként sem olyan nagy érvágás, mert azon a 2km-en naponta amíg a buszállomásig elmegyek nem szükségszerű zenének szólnia.

Hétfőn reggel immigration medical-re voltam hivatalos. Mielőtt ide indultunk megcsodálhattunk egy hatalmas rozella papagájt az ablakban miközben az egyik bokorról csemegézett.

Az orvosiról előzetesen annyit, hogy korábban már vásároltunk egy kupont, amivel kedvezményesebben csináltathattuk meg a vizsgálatokat. Néhány hónapja Torbayben ~400$-ért csinálták volna meg a vizsgálatot mellkas röntgennel és vérvétellel együtt. Az interneten pedig az állt a kupon hirdetésben, hogy full immigration medical 160$ helyett most csak 80$. Kicsit gyanús volt a 160$-os teljes ár is, de gondoltuk 80$-t mindenképpen meg lehet vele spórolni. Ezért is vettük meg és most amikor elmentőnk kiderült, hogy a 160$ az csupán az orvos díja. Nekünk ezen felül még 200$-t kellett fizetni. A doki egyébként bangladesi származású Helali (majdnem haláli) volt. Nagyon rendes volt és gyorsan megvoltunk mindennel. Az eredményeket szerdán már fel is vehettem, szerencsére minden nagyon jó (egyedül a fehérvérsejtek számára írták, hogy alacsony 4-11 között a jó és nekem 3,93). Szerintem nem lesz vele gond. Összességében még így is olcsón megvolt, mert 280$-ba került. Szerintem hasznosak ezek az úgynevezett "napi akciós" oldalak, amiről már Isti is írt korábban. Sok-sok mindenhez hozzá lehet jutni jutányos áron.

Szerdáról csütörtökre virradó éjjel egy nem várt esemény következett be. Ennek is vannak előzményei, először ezzel kezdeném.
Szeretünk itt lakni. Alapvetően. Jól kijövünk a tulajékkal de mostanában a feleséggel kezd kicsit felborulni a világ. Átállt éjszakai üzemmódra. Heti 2-3 nap dolgozik egy éjszakai bárban, mint pultos, mixer úgyhogy neki nem nagy was ist das éjjel nem aludni. Ez a tény azonban még nem jogosítja fel arra, hogy bennünket se hagyjon aludni. A legújabb hóbortja az éjszakai maratoni telefonálás. Azokon az estéken, amikor nem dolgozik telefonál. Állítólag Kínába, de számomra nehéz elképzelni, hogy van másik olyan ember is, aki ugyanezt az eszement sportot űzi, hogy telefonnal a fülén él. Elkezdi este 6-7-8 óra felé és reggel, amikor én munkába indulok (ez reggel 6 előtt nem sokkal van) még javában telefonál. Mindezt főképp a nappaliban végzi, amit a mi hálónkkal egy gipszkarton fal választ el, tehát gyakorlatilag olyan, mintha egy kartondobozt tennénk a fejünkre, miközben mellette ülünk= mindent hallunk. Valamilyen oknál fogva sötétben nem tud beszélni, ezért a villanynak is világítania kell, ami beszűrődik az ajtón és igen gyakran megy ki a garázsba cigizni is, amihez a mi szobánk ajtaja előtt vezet el az útja. Eredmény: időnként felhangosodó, de alapvetően folyamatos egész estés nyávogást hallunk beszűrődő fény mellett, ami zavarja a melatonin termelődésemet.
Szerdán ezt azzal fűszerezte, hogy hajnalban 1:20-kor a tűzriasztó hangjára ébredtünk. Mint utólag kiderült telefonálás és cigizés közben belehamuzhatott abba a kartondobozba, amiben a papírhulladékot gyűjtjük. (Ez a doboz egyébként a használt/kinőtt ruhák zsákján foglalt helyet nem egészen 1 méterre a férje Mazda RX-8-asától. Csak emlékeztetésképpen ennek az autónak mentek bele a kerekébe, amikor szilveszterkor a feleség elment vele dolgozni, s emiatt 3 hónapig állt a garázsban, hogy megcsinálják.)
Amikor kimentünk a folyosóra már láttuk, hogy baromi nagy a füst mindenfelé, de végül is tűz nem lett. Én azért feljegyeztem magamnak a noteszomba, mint első kísérletet, hogy eltegyen bennünket láb alól.

Ma, vasárnap pedig szintén voltunk piacon. Rita írt a múlt héten a La Cigale nevű eredendően francia piacról és ezt mentünk el meglátogatni azzal a reménnyel, hogy füstölt kolbászhoz juthatunk. Jelentem a zsákmányt megszereztük. A bejegyzést érdemes elolvasni, nagyon hangulatos kis piac, nekünk megtetszett. 

Paprika project

Haszonnövények tartására adtuk a fejünket: első körben édes és csípős paprikát (chili nem magyar!) vetettünk. Mielőtt még valakinek eszébe jutna, hogy miért pont őszre-tél elejére időzítettük szeretném megosztani az előzményeket. 

Az egész úgy indult, hogy a maláj lakótársunknak - az ősz közeledtével - támadt egy olyan ötlete, hogy termesszünk valamit itthon. Számára azonban növények mesterséges körülmények között tartása és a róluk való rendszeres gondoskodás egy igen komoly "science"-nek tűnik, ezért a "parasztgyerök" véleményét kérte: Melyik növény tartása lehet a legegyszerűbb? - hangzott el a költői kérdés (a választ szokás szerint nem várta meg rá). Úgy gondolta, hogy a paradicsom tartásához már kettes szintű vetési ismeretek kellenek, ezért csak valami egyszerűvel kellene próbálkozni első körben.

Mindez talán már két hónapja is volt. Az elmúlt időszakban végignéztük hogyan pusztul el (majdnem) egy menta növény és az újhagymák. A hagyma nem bírta víz nélkül, a menta meg úgy látszik nem szereti, ha a rajta (alatta) lévő vízben vannak elnyomva a cigarettacsikkek. Most lábadoznak szegények, megpróbáljuk őket helyrehozni. 

Ez adott egyfajta inspirációt arra, hogy megpróbáljunk paprikát termeszteni. Részben kíváncsi is vagyok rá, hogy lesz-e belőle termés, mert elméletileg ha lakásban tartjuk, akkor éppen elégnek kell lennie az itteni őszi-téli hőmérsékletnek is a túléléshez.
Kaptunk paprika magokat csípőset és kevésbé csípőset is. A fenti képen ők láthatóak. Szinte minden második elvetett magból kihajtott egy kis növény. Ennyire sokat azonban nem tarthatunk meg - részben hely hiányában és ugye nem csak mi lakunk itt.

Amikor elérték a két leveles életkort átkerültek a bölcsiből az oviba. Ezekben a cserepekben cseperedhetnek  tovább, amíg a következő helyük elkészül. Első selejtezéskor mindkét fajtából 4-4 cseréppel hagytunk meg - cserepenként 4-6 növénnyel, hamarosan azonban ez is soknak bizonyult és elajándékoztunk belőlük néhányat. Ahogy szépen nőttek-növögettek úgy mi is egyre jobban felbátorodunk és vetettünk bolti capsicum (itt kapható kaliforniai paprika; capsicum=paprika latinul) és paradicsom magot is. A capsicum sokáig haldoklott csupán és most kezd 3-4 tő életjelet mutatni (egyenlőre még a bölcsiben). A paradicsomok viszont már hatalmasak és beelőzték a korábban kihajtott paprikákat is.

Itt tartunk most. Ezért elérkezettnek láttuk az időt egy komolyabb 60-80literes fa láda beszerzésére (házilag barkácsolására hulladékokból) és a növények ebbe való átültetésére. A ládával készen is lennénk, már csak föld kell bele és meglátjuk hogyan alakul a további sorsuk.
Menet közben sikerült magyar fehér TV paprikához is hozzájutnunk. Pontosabban 1 paprika magházának a feléhez. Ez most a legnagyobb kincsünk. Egy részét (20db magot) a múlt héten vetettünk el, nagyobbik hányadát viszont légmentesen elzártuk és rendszeresen ellenőrizzük nehogy penészesedjen, mert korábban már négyből három paprikánk (amit tavaszra vetni tettünk el) penészesedett meg a szobában. Magas a páratartalom, ezzel sajnos helyi adottság itt Aucklandben.
Ha érdembeli változások lesznek erről mindenképpen tudósítani fogok. 

Autós rövidhírek

Bem tábornok (az autónk) új matricát kapott. Itt lehet megcsodálni:

Egyébként túl vagyunk már közel 3000km-en és eddig minden rendben van. A vezetési élmény fokozása végett beépített tücsökciripeléssel is fel van szerelve, ugyanis alacsony sebességnél a műszerfal eddig még ismeretlen pontja ilyen hangon berezonál.
Az első ezer velünk megtett kilométer alapján azt kell mondjam egészen jó átlagfogyasztás jött ki: 7,1 liter 91-es /100km (autópálya-dugó-belváros-lejtő-emelkedő: minden elképzelhető helyzet volt benne). 

Sárkányok az égen

Tegnap igazán szép napunk volt. Délután kinéztem az ablakon és a szemközti dombtető mögül egy hatalmas jószág bukkant elő. Először egy hatalmas ráját pillantottam meg, majd utána úszott egy polip is.

Ragyogóan sütött a nap és csak a délután volt enyhén szeles, de ezt sem mondanám viharosnak. Minden bizonnyal ez az idő késztette eregetésre a hatalmas sárkányok gazdáját.
Ha valaki kíváncsi rá biztosan máskor is megtalálhatja őket jó idő esetén az East Coast Bays AFC pályáján Northcrosstól nem egészen 1km-re délre.

Kis nép vagyunk, de szerte-szét az már egészen bizonyos!

A múlt hét történésiből szeretnék megosztani néhány különleges és érdekes eseményt, de mindenek előtt egy update az előző bejegyzéshez: megérkezett az IRD számom (nagyjából másfél hét alatt)! 

Auckland Zoo

Történt ugyanis, hogy kikapcsolódás végett elmentünk az állatkertbe. Nagy izgatottsággal vártuk már a napot, amikor beléphetünk az Auckland Zoo kapuján, ugyanis korábban otthon rendszeres nézői voltunk a Zone Reality egyik sorozatának, amely éppen ezt az állatkertet hivatott bemutatni. Gondoljatok csak bele: végre élőben is láthatjuk, amiről hónapokkal, évekkel korábban csak álmodoztunk. Hihetetlen és mégis lehetséges. 

Láthattunk élőben kiwi madarat is, de mivel ők éjszaka aktívak, ezért a kiwi házban tök sötét volt. Egy tábla figyelmeztette a kedves látogatókat (az indiaiakat is), hogy kéretik vakuval nem fényképezni (még annak az indiai bácsinak sem, aki mellettünk ezt tette, DE: egy babakocsis anyuka azonnal rászólt, hogy "no flash!").

Az állatkert nagyon szép és voltak benne megdöbbentően hatalmas teknősök, nagyon hangulatosan berendezett dzsungel a gibbonoknak és egyéb kisebb főemlősöknek és egy egészen érdekes bemutató Burmával az indiai elefánttal, valamint hatalmas terület a zsiráf-zebra-strucc-orrszarvú kvartettnek, de mindebből nem ezt szerettem volna megemlíteni. Majd négy órája voltunk az állatkertben, amikor jött szembe 3 kis gyerkőc nagyon szépen kifestett arccal. Tigris és párduc volt az arcukra festve, de nem ám csak úgy felkenve 'oszt jóvan. Nagyon szépen kontúrosan ki voltak festve. Éppen mondtam is a Katának, hogy nézd csak milyen szépen ki vannak festve ezek a kislányok. Erre megszólal az egyik kislány a másikaknak: " A fókák laknak itt!" - mindezt magyarul. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtunk. Most őszintén mekkora az esélye annak, hogy az ember magyarokkal találkozzon egy állatkertben majd 18.000km-re Magyarországtól?!

Rendszámok

Az egyedi rendszámokról már tettem megjegyzést. De mit szóljon az ember, amikor ilyet lát: GEEZAA. Mi a Gézára, mint névre asszociáltunk azonnal. Bár lehet ez még bármi más is, de gyanús... nagyon gyanús...

Műkörmösnél...

Flatmate-elünk. Azt hiszem ezt korábban itt még nem írtam. Ez azt jelenti, hogy együtt élünk egy házaspárral és egy másik lakóval. Egy házban és közösen osztjuk meg a költségeket, edényeket, konyhai felszereléseket, TV, internet, porszívó- és mosógép használatot... gyakorlatilag majdnem mindent. Meglehetősen költséghatékony tud lenni azoknak, akik szeretnek és tudnak alkalmazkodni és megismerkedni más idegen kultúrából jött emberekkel. A tulajdonos egy maláj-thai házaspár, (akiknél az angol a legkisebb közös nevező) és mióta itt lakunk volt már Szaúd-arábiai, félig kiwi- félig magyar, és most egy kínai lakótársunk. A maláj feleség jelenleg egy kozmetikai szalonban dolgozik valahol Mairangi Bayben. Mesélte, hogy a héten volt nála egy (szerinte) mama-anya-lánya trió, akik nem csak angolul beszélgettek. Azt mondta, hogy ismerős volt számára a nyelv és megkérdezte, hogy nem magyarok-e véletlen. Persze, hogy azok voltak! Számomra érdekes egyébként, hogy felismerte a nyelvet úgy, hogy egyetlen szót sem tud magyarul. 

Cseresznye... vagy meggy?

Ebédszünetben beszélgettünk az egyik munkatársammal és valahogy témába került a cseresznye. Mondta is, hogy a pekiben lehet kapni magyar meggyet. Áhhh, azt nem hiszem - mondtam erre, mert mi karácsonykor csináltunk Duna hullámot (a süteményt) és akartunk venni hozzá meggyet, de csak cseresznyét találtunk. Erre ő nagyon erősködött, hogy márpedig biztos benne, hogy van meggy és ráadásul magyar is, nézzem csak meg. Megnéztem. Üveges befőttként árulják és cherry van ráírva. A meggy szerintem sour cherry, és ízre sem volt az a meggy, mint amit a nagymamám elrakott odahaza befőttnek. Ezért én még mindig azt hiszem, hogy cseresznye, de itt sem ez a lényeges. A lényeg a címkén van. A címke jobb oldalán ez van: "100% New Zealand owned and operated." A bal oldalon pedig: "Made in Hungary from local and imported ingredients." 

Füstölt kolbász kenyérrel

A legfinomabbat persze a végére hagytam. Nem reklámozni szeretném a magyar hentest, de megkóstoltunk egy falattal az általa készített füstölt kolbászból (Lacinak köszönhetően). Egy falat kolbász egy falat olyan kenyérrel, amit már 6 hónapja nem ettem. Itt Pane di Casa néven lelhető meg a Bakers Delight-ban, állítólag ez hasonlít a legjobban az otthoni magyar kenyérre a sok-sok féle kenyérből. (Én nagyon kenyeres vagyok, 2kg-t simán megettem otthon egyedül 5 nap alatt.) Hát az első falat után fellángolt bennem a szerelem a régi hazai ízek iránt.

Munkahely és tsai

Egy biztos: ha előröl kezdhetném már rég megcsináltam volna az új-Zélandi jogosítványt. Egyszerűbb lesz tőle az ember élete, úgyhogy az olvasó fogadja ezt el egy jó tanácsként: tessék szépen megcsinálni, mert sok helyzetben lehet előnyös a megléte.
Munka vízum birtokában sikerült egy munkáltatót levadásznom, akinél holnap a negyedik hetemet kezdem. Természetesen itt is a szerencse (és Isti) közbenjárására volt szükség. (Egyébként a kivándorlás során rengetegszer adódik olyan helyzet, amikor nagy szükség van egy jó adag szerencsére és a barátok, ismerősök segítőkészségére.) Bár egyenlőre nem a szakmámban dolgozom, de ez nem fog ki rajtam: a lényeg, hogy van hol és mit és hivatalosan csinálni.
A munkakeresés nem egy egyszerű folyamat itt sem. Bizony a gazdasági válság és a Chch-ban volt földrengés erősen odacsapott a gazdaságnak. Kaptam olyan visszajelzést cégektől, hogy a földrengés miatt most mégsem terveznek dolgozókat felvenni. Aki csak úgy job offer vagy előre megbeszélt interjú nélkül vág neki az utazásnak otthonról az kétszer is gondolja meg és ne az elkeseredettség, hanem a józan ítélőképesség vezesse.
Most egy életre kiművelem magam: színházba járok minden nap. Bár előadások még nincsenek, de ha felépítjük teljesen tuti, hogy egyszer elmegyünk Katával is, ha másért nem, hogy megnézzem milyen lett. Gyönyörködni kicsit... ...na jó, meg egy előadást is megnézni.
Ahhoz, hogy valaki dolgozhasson... pontosabban ahhoz, hogy adózhasson kell igényeljen IRD számot (adószám). Ehhez legalább kétféle dokumentumra van szükség. Én az útlevél + jogsi kombinációt választottam volna, ha lenne itteni, de így a magyar jogsim fordítását kellett elintéznem.
Mivel minél gyorsabban túl szerettem volna esni a dolgokon találtam egy fordítót, aki nem is messze lakik tőlünk és volt annyira rugalmas, hogy szombaton küldtem neki az első email-t és hétfőn már a kezemben volt a fordítás.
Kalandos volt az odaút is, mert ő a városon kívül lakik, ahol mi még sosem jártunk. Ez eddig a terra incognita volt számunkra, de gondoltuk térképpel a kezünkben semmi gond nem lehet. Nem is volt gond egészen addig, amíg be nem kanyarodtunk abba az utcába, ott aztán kezdődtek a problémák.

Első körben ráeszméltem, hogy nem emlékszem a házszámra. Persze fel nem írtuk, mert: "Á nem kell az, én úgyis tudom!" - hát nem tudtam. 148 vagy 138. Valami ilyesmire emlékeztem. Mentünk sorba és figyeltük a házszámokat 136,138,146,154.. hoppá, forduljunk csak vissza! Igen jól láttuk nem volt kitéve 148. Hmm, akkor gondoltam biztos a 138 lehet az. Befordultunk egy bekötőúton és kb. 1 km-t mentünk mire a házhoz jutottunk. Kiszálltam és beszélgettem kicsit a házzal, mert senki nem volt otthon. (Még szerencse, mert rossz helyen voltunk.) De mivel semmilyen fordítóra utaló felirat nem volt kitéve akkor gondoltam biztos rossz helyen vagyunk és meg kell keresni a 148-at. Bementünk először a 154-be megkérdezni, hátha tudnak segíteni. A kocsibejáró mellett a teniszpálya után befordultunk a ház előtti kikövezett kis fordulóba (melynek közepén kis virágok). (Mély szegénység...) Először csak pislogtak, hogy mit akarunk itt, de kedvesek voltak, bár előrébb nem jutottunk, mert nem ismerték akiket kerestünk. Gondoltam visszamegyünk a 146-ba, (ahol az előbb még egy kis elektromos traktorral nyírták a füvet) megkérdezni, hogy ismerik-e xy-t, aki lehet hogy a 148-ban lakik. Erre mondta a hölgy, hogy 148 szám nincs ebben az utcában. Miii?! Ajjaj, akkor valamire nagyon rosszul emlékeztem.... De mondta a hölgy, hogy ismerős neki a név menjünk fentebb az utcában biztos ott lesznek. Ott is voltak 248-nál. Mit mondjak nagy kő esett le a szívemről, amikor kiszálltam a kocsiból és a szláv arcú Irena a nevemen szólított.
Mindez a kaland megspórolható, ha valaki időben megcsinálja az itteni jogsit, mert előbb-utóbb úgyis szükség lesz rá.

márciusi bejelentkezés

Bő egy hónapos bejegyzés mentes időszakot szakítok ma meg. Nem mintha nem lett volna miről írni, mert események történtek szép számmal, de munka mellett bizony kevésbé jut idő a blogolásra. Most megkísérlem szépen apránként bepótolni az elmaradást.

Korábban a fórumon írtam róla, hogy mióta itt vagyunk Aucklandben nem tudom elérni a tar.hu-s weboldalam ftp szerveren keresztül. Na, ez a probléma megoldódott: a tar.hu megszüntette működését. Egyébként innen nem tudtam elérni hiába tudtam a jelszót meg mindent, egyszerűen nem engedett belépni. Szóval ha valakinek hasonló elven működő oldallal van kapcsolata, akkor érdemes utánajárni, mert nem biztos, hogy innen is el tudja érni.

Úgyhogy ebben az ügyben is mindenképpen lépnem kellett, mert a kutyusaim nem maradhatnak weboldal nélkül. Nemes egyszerűséggel csináltam egy blogspot.com oldalt nekik is: mathiaszore.blogspot.com . Ezzel vacakoltam március elején. Az oldalt lehet kritizálni, de nem különösebben érdekel: nekem tetszik, mert gyorsan kész lett és egyszerű.

Istiékkel voltunk a Karate Kölyök legújabb részét nézni az Movies in Parks keretén belül. Erről írtam az előző alkalommal is. A hely maga már eleve különlegesnek ígérkezett: Northcote, Little Shoal Bay Reserve . Amikor elfoglaltuk a helyünket szembe (kicsit balra) a vetítővászon volt. Tőle jobbra a háttérben a kivilágított Harbour Bridge és a CBD fényei a folyamatosan villogó Skytowerrel. Mindezt megfejeltük még azzal, hogy Istiék nyertek rá VIP jegyet. Először azt hittem ez valami vicc: VIP jegy az ingyenes mozifilmre?! Aztán igen kellemes csalódásban volt részünk: középen egy a pórnéptől elkerített részen volt a VIP páholyunk. Már csak ránk vártak a filmkezdéssel. Végig mentünk a piros szőnyegen, majd elfoglaltuk a helyünk a nagy kényelmes babzsák fotelekben. Kaptunk ice tea-t, karamellás pattogatott kukoricát és egy kis adag vanília jégkrémet is. Miután sikerült hozzászoknunk a luxus már-már felfoghatatlan mértékéhez megnéztük a filmet is. Meglepően jónak ítéltük és most már merem ajánlani mindenkinek; bár én elsőre nem voltam elájulva az ötlettől, hogy pont a Karate Kid-et nézzük, de őszintén tetszett.

A filmet egyébként március 11-én néztük és a végén a hangosbemondó hölgy közölte, hogy Japánban bizony komoly probléma volt. Szerencsétlen emberek...
Cunami itt már csak ~40cm-es volt a Northland-en (mint egy átlagos hullám), s bár az autópályán ki volt írva, hogy kéretik a beach-ektől távol maradni, azért délutánra amikor már hivatalosan is visszavonták a figyelmeztetést már tele volt az öböl hajókkal.

Ez történt az új munkahelyen való munkakezdés előtt. A munkáról és az azzal kapcsolatos ügyintézésről majd később beszámolok ám jelenleg ezek még folyamatban vannak.

Movies in Parks

Auckland bemutatja... a Harbour Bridge mindkét oldalán... idén nyáron ismét visszatérnek a filmek a parkokba!

Nagyjából ilyen beharangozót olvashatunk a szórólapon, amit a kezünkbe nyomtak tegnap este a kezdődő film előtt.
Tavaly januárban még a pappito.com-on olvastunk erről az eseményről és idén már mi is részesei lehettünk.
24 vetítés 11 helyszínen köztük olyan produkciókkal, mint a Sherlock Holmes, Iron Man 2, 500 Days of Summer, Avatar, The Twilight Saga: Eclipse, Shrek Forever After, The Karate Kid, Toy Story 3, vagy az általunk megtekintett The Lovely Bones. Sok kiwi filmet is vetítenek A Taste of Kiwi név alatt, egyben ez az idei programsorozat egyik alcíme is.

Korábban nem voltunk még szabadtéri filmvetítésen, úgyhogy ide igencsak korán érkeztünk. Este 6-kor mi már le is parkoltunk a Lynn Reserve (a továbbiakban csak: park) egyik sarkához. Szó szerint V.I.P parkolónk volt, mert később már az egész utcában nem volt hová parkolni annyian jöttek. Nem bántuk, hogy várnunk kellett, mert legalább volt időnk egy kicsit barangolni a parknak abban a részében is, ahol eredeti (nek tűnő) növénytakaró volt. Akárki akármit mond szerintem minden ehhez hasonló kis (picsányi) park lélegzetelállító. Az ember bemegy a házak közt egy kis sikátorba és mintha egy őserdőben lenne. Sokszor az utcazajt sem hallani és az az érzésem, mintha visszautaznék az időben 200 évvel.

Miután kiélveztük a környezet adta szépségeket visszasétáltunk a civilizációba. Az előzetes beharangozóban azt olvastuk, hogy elég, ha az ember visz magával egy pokrócot. Mi szót fogadtunk. Bár legközelebb azért viszünk inkább kettőt, egyre ülünk és egyel takarózunk, mert így este 9-10 körül már bizony hűvös volt (~17°C) pólóban, rövid nadrágban. Tegnap jobb híján Katát egy fél takaró, engem meg a hazaszeretet fűtött. Na, meg az ott kapott promóciós (ingyen) lime-chilis keksz. (Lehetetlenebbnél lehetetlenebb ízekben volt...)
A gyakorlottabbak eleve vacsorával felszerelkezve érkeztek, de rengetegen boroztak, pezsgőztek is, csak úgy szépen, módjával. Voltak sokan, akik kemping székekkel és babzsák fotelekkel jöttek, de egy fiatal srácokból álló társaság kanapéval és egy hűtőtáskányi kajával/sörrel jött. Mire a nap lement (20:30 körül), addigra egészen benépesült a park.

Nagyon jó volt együtt nézni egy kiwi rendező (Peter Jackson) által rendezett filmet együtt nézni kb. 5 moziteremnyi emberrel Új-Zélandon megnézni. Együtt szomorkodni, együtt nevetni a film eseményein. Aki nem látta a filmet annak nem szeretnék semmit sem elrontani, de nagyon meglepődtem, amikor a filmbéli gyilkos halálakor tapsoltak és ujjongtak az emberek.
Korai érkezésünknek köszönhetően tanúi lehettünk a vetítővászon felfújásának (hasonlóan ment, mint az ugrálóváraknál), de gondoltam felteszek róla két képet, nekem érdekes volt.

Aki siet még elérheti a ma esti Under the Mountain vetítését, ami ugyanitt lesz Glenfieldben. A többi filmek más és más helyszínen lesznek általában péntek-szombat este (,de például az Avatar szerdán lesz) a www.moviesinparks.co.nz alatt mindent meg lehet tekinteni vagy a www.eventfinder.co.nz oldalon is lehet válogatni rengeteg érdekes programból. 

Bejegyzés arról, hogyan sikerült suliba jelentkezni és járni Új-Zélandon

 Magyarországról nézve egyszerűnek tűnt a képlet:

1. Magyarországon megszerezzük a megfelelő IELTS nyelvvizsgát,
2. október közepén kiutazunk Auckland-be,
3. november végéig simán meglesz a study visa és minden akadály elgördül, lehet menni és tanulni, hogyan legyen chef az emberből.
Na, ez a valóságban természetesen nem egészen ment ilyen simán.

Az IELTS nyelvvizsgáról már írtam korábban. Ha valaki suliba szeretne itt jelentkezni, akkor érdemes megnézni az adott intézmény honlapján, hogy hol milyen szintű angol tudást várnak el. Általában az 5.0-5.5 elegendő szokott lenni, de van olyan szak is, ahol egyik vizsgarész sem lehet 7.0 alatt! A chef suliba 5.5-öt írtak a honlapon és Katának sikerült 7.5-es nyelvvizsgát letennie. Ennek eredményeképpen most "furcsa módon" meg is érti amit a tanár az órákon mond, de erről majd később írok.

Az, hogy októberben jöttünk bizonyos szempontból jó volt, bizonyos szempontból nem. Jó volt, mert a korábbi két évben megfigyeltek alapján ilyenkor voltak a legalacsonyabban a repülőjegy árak és jó volt azért is, mert a tavaszi választások után ekkorra lett legerősebb a forint, amivel igen jól jártunk a valuta átváltások miatt. (Mondhatjuk úgy is, hogy nem buktunk annyit mint mások, mert ezzel igazán jól járni nem nagyon lehet...)
Ami viszont hátrány volt az a vészesen közelgő karácsonyi (itt egyben nyári) szünet volt. Ha valaki ide utazik nyugodtan számolhat azzal, hogy az első héten nem fog tudni mit kezdeni még magával sem. Bár a jetlag mindenkire más hatással van, de ha valaki egy héttel számol, akkor az alatt az idő alatt teljesen át tud állni a 10-12 órás időeltolódásra. Második hetünk a fénymásolatok, csatolmányok és a békebíróval történő egyeztetéssel ment el, úgyhogy már november 1. volt, amikor beadtuk a kérelmeket. Pedig szerintem nem vacakoltunk sokat. Egy hónap alatt pedig ne várjon senki semmit az Immi-től. Dolgoznak ők, csak nem ilyen gyorsan, úgyhogy a terv 3-as pontja itt megbukott és a november végi kurzus helyett csak a február elején indulóba fértünk be. (Ugye itt a nyári szünet december 20 körül kezdődik és tart egészen január végéig.)

Maga a suli viszont nem nehéz. Annak, aki tud angolul! 1 hét elméletet 1 hét gyakorlat követ az iskolában lévő konyhában. Gyakorlatilag konyhának kialakított tanteremről van itt szó, úgyhogy ez a gyakorlat nem olyan gyakorlat, mint amikor a kőrösi Toldis pékek a tanműhelyben sütik a kenyeret az iskola boltjaiba. Mivel a chef előéletet tekintve itt is mindenki a nulláról indul ez kivitelezhetetlen is lenne.
Majdnem minden héten írnak tesztet is, amire eddig mindig megadták előre a kérdéseket és a válaszokat is, csak meg kell tanulni és jól megírni. Persze, ha valakinek annyira nem megy az angol, hogy Bacteria (baktérium) helyett Bra-t (melltartó) ír a tesztben, az sok jóra ne számítson. (Ez éppen az első heti tesztben történt a csoportban.) Katának egyébként meglepően sok 2! európai külsejű (egy kiwi srác és egy Dél-afrikai nő) csoporttársa is van az egy szem japán, a 4 indiai és koreaiak, kínaiak mellett. Utóbbi két társaság nem nagyon beszéli az angolt (számomra kérdéses, hogy akkor mi a fenét keresnek a suliban), de nekik nyilván vízum kellett...

A tanév során egyébként 4 blokk lesz, amelyek 2 hét szünettel vannak egymástól elkülönítve (meg persze vizsgákkal).

A suliba való eljutásról meg annyit, hogy ha olcsón akarja valaki megúszni, akkor jobb, ha nem busszal jár, mert úgy 23$ diák kedvezménnyel a heti bérlet. (Teljes árú 35$/hét, mindkettő az egész North Shore-ra érvényes, úgyhogy ha jár másfelé is az ember, akkor már nem ráfizetéses.) Kocsival már sokkal olcsóbb, vagy motorral még-még olcsóbb, vagy biciklivel még-még sokkal-sokkal, vagy gyalog... ...gyalog általában baromi messze van.

Új-zélandi tájszólás

Nem is nevezném tájszólásnak, de igazából nem nagyon tudok rá megfelelőt. Vannak bizonyos szavak, melyeket egyáltalán nem ismernek, s helyettük más szavakat használnak. (pl: tramping a hiking helyett) Rendszeresen "i" nek ejtenek sok a britek által "e"-nek ejtett magánhangzót. (seven fonetikusan itt: szivn).

Bár igazán szép kiwi beszédet állítólag vidéken vagy a Déli-szigeten hallani leginkább, s nekünk ebben még nem volt részünk, azért ez a wikipédiás gyűjtemény sem semmi:

Do you speak kiwi?

Jó szórakozást! ;-)

Kínai újév

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem (legalábbis) az újdonság erejével hatott, hogy február elején boldog új évet kívánnak egymásnak az emberek. Ennyire azért nem lehet messze Új-Zéland...

Az egész azzal kezdődött, hogy bementünk ebédelni Panmure-ban egy kis (minden jel szerint családi vállalkozásként működő) maláj étterembe. Asztalból mindössze 8, de integető macskás szoborból kettő is jutott a helyiségbe. Ezek arra hivatottak, hogy szerencsét hozzanak, s ha valaki elolvassa a wikipédia kínai (hold) újévről írt oldalát, rengeteg érdekes szerencse hozó szokással ismerkedhet még meg. A kis étteremben arra lettem figyelmes, hogy az egyik asztal alatt narancsok vannak a földre helyezve és mögötte mécsesek és füstölők vannak. Ezek a Buddhának szánt ajándékok, amit a kínai újév előtti napon szokás elkövetni. (Buddha nevét Budának ejtik és amikor első alkalommal hallottam bizony csak pislogtam, hogy mit akarnak ezek Budával kapcsolatban!?) Később, este hazaérve ez a látvány fogadott:

már kezdtem örülni, hogy ennyi gyümölccsel várnak otthon a lakótársak, de aztán gyorsan kiderült, hogy nem az enyém: Buddhának szánták. Ja, említettem már, hogy két kínaival egy malájjal és egy thaiföldivel lakunk együtt?! Így ebben a multikulturális közegben lehetőség van sok érdekes szokás megismerésére és belekóstolni számunkra eddig teljesen ismeretlen ételekbe is. Ma együtt vacsoráztunk, mint karácsonykor és szilveszterkor is. Neveket nem tudok, hogy mi micsoda volt, de ettünk csípős (de nagyon ám!) darált húst, főtt lepényhalat és érdekes (valami édes szósszal volt elrontva) ízű zöldségeket. Amit mi hozzáadtunk az a madártej volt. ;-)
Egyébként a városban most érezhetően kevesebb a forgalom, sokan nem is dolgoznak, mert a kínaiaknak ez bizony az év legnagyobb ünnepe.

Happy Chinese New Year Everyone!

Könyvtárban voltunk

Könyvtár Új-Zélandon, közelebbről: könyvtár a North Shore-on.

Nem első alkalommal vettük igénybe a (meglepő módon ingyenes) szolgáltatást, de megérett egy rövid kis beszámolóra. Könyvtári tagság kiváltásához mindössze az útlevélre és egy (lehetőleg a környékre címzett) bankszámlakivonatra van szükség. Ez utóbbival igazoljuk ugyanis, hogy a helyileg illetékes könyvtárba jogosultak vagyunk beiratkozni. Felszerelkeztünk hát ezekkel az okmányokkal! A regisztráció alkalmával felvették az adatokat és ki lehetett választani milyen plasztikkártyát szeretnénk. Ezt azon nyomban meg is kapja a delikvens és már böngészhet is a sorok között! Mindezt ingyen, gyorsan, egyszerűen.

A North Shore-on 7 könyvtár van. Ezek közül mi mindegy, hogy melyikből hozunk ki könyvet és teljesen mindegy, hogy azt melyikbe visszük vissza. Közös a készlet és bárki bárhol bármit kérhet előjegyzésbe. A könyvek kikölcsönzésekor lehetőség van a könyvtári dolgozók munkájának mellőzésére, magyarul mi magunk  intézhetjük a kikölcsönzést. Odamegy az ember a géphez: kártya vonalkódját lecsipogtat, aztán könyv(ek) vonalkódját lecsipogtat, s ha végzett, akkor blokk nyomtatása (amin rajta van, hogy mikorra és milyen könyveket kell visszavinni) és lehet szépen haza menni. Egyszerre maximálisan 35! könyvet lehet (egyenként maximum) egy hónapra kikölcsönözni, de ha ünnepnap esik bele, akkor természetesen tovább maradhat nálunk a könyv. Bizonyos könyvek kikölcsönzésekor fizetni kell néhány dollárt, de ez általában a frissen megjelent könyvekre vonatkozik, vaaagy amit ma vettem észre: DVD kölcsönzése 1 hétre 2 dollárba kerül.

NZHERALD olvasására kiváló lehetőség bemenni a könyvtárba! Munkakeresők figyelmébe a szerdai számot ajánlom, aminek "D" melléklete rengeteg álláshirdetést tartalmaz. (Persze nem annyit, mint a trademe vagy a seek, de ezek sokszor nem is azonosak az online megjelentekkel.) Más napokon alig van néhány hirdetés, úgyhogy emiatt azt megvenni nem érdemes.
Vissza-hozatalkor csak be kell tenni a "vissza hozott könyvek" ládájába (se csipogtatás, se semmi) és lehet keresni az újabb zsákmányokat.
A végére még valami: minden mindenütt ki van írva maori nyelven is. Ez az ittenieknek nem újdonság, de az újonnan érkezőknek érdekes lehet, de nem szabad elfelejteni, hogy Új-Zélandon az angol és (a világon egyedülálló módon) a jelnyelv mellett a maori is hivatalos nyelv!

Új-zélandi dollár

Gondoltam hasznos lehet megismerni az éppen forgalomban lévő pénzeket. Nekünk legalábbis beletelt pár hétbe, mire úgy-ahogy ráismertünk mi-micsoda. Saját készítésű képekről van szó, úgyhogy itt-ott belelóg a fényképezés dátuma is...

Az Új-zélandi dollár (röviden NZD vagy NZ$) egyike a világ 10 legtöbbet forgalmazott valutájának. Gyakran "kiwi dollárnak" is nevezik, amióta az egy dollároson megjelent az ország szimbólumaként számon tartott röpképtelen madár. 1$-nak 100 cent a váltója és - bár a forgalomban lévő legkisebb érme a 10 centes - a mindennapi életben gyakran találkozunk 1,2,..5,....8 centre végződő összegekkel. Készpénzes fizetés esetén 1-4 centig lefelé, 5-9 centig felfelé kerekítenek. (Érdemes használni az EFTPOS kártyánkat vásárláskor a pontos összeg fizetéséért.) [EFTPOS kártya, gyakorlatilag az országon belül használható bankkártya, amellyel az otthoni bankkártyás fizetésnél lényegesen gyorsabban történik a tranzakció és több mint 95%-ban mindenütt tudunk vele fizetni, sokszor az útszéli dinnyeárusnál, vagy avokádóárusnál is.]

NZD a hivatalos fizetőeszköz továbbá a Cook-szigeteken, Niuén, Tokelaun és a Pictairn-szigeteken is. A történetével kapcsolatban nem teszünk kitérőt, ezt mindenki elolvashatja a wikipédia megfelelő oldalán angol nyelven, viszont szerintem érdekes lehet, hogy kik és mik szerepelnek a pénzeken. 

Kezdjük először az érmékkel.

A legkisebb 20.5mm átmérőjű és vörös rézzel bevont érme a 10 centes. Hátlapján a maori koruru (faragott fej), előlapján pedig II. Erzsébet királynő látható (aki egyébként egységesen az összes érme elején szerepel). 

A 21.75mm átmérőjű 20 centes nikkel bevonatot kapott. Hátlapján a szintén maori faragás Pukaki szerepel, aki a Ngati Whakaue vezetője volt. Érdekessége, hogy (akárcsak a 20 euro centnek) ennek az érmének a szegélye is "spanyol virág" formájú. 

A szintén nikkellel bevont 50 centes már 24.75mm átmérőjű. Hátlapját pedig James Cook kapitány HM Bark Endeavour nevű hajója díszíti, amely 1769-71 között fedezte fel Ausztráliát és Új-Zélandot; valamint a 2.518m magas ma is aktív vulkánként működő Mount Taranaki, amely egyike a világ legszimmetrikusabb vulkáni kúpjainak.

A jelenleg is használatban lévő kiwi 1 dollárost 1991-ben adték ki először. Anyaga bronz-alumínium, átmérője 23mm és a pénztárcádban legkönnyebben az oldalán található keresztirányú marásról lehet felismerni. Hátlapját két nemzeti szimbólum is díszíti: a kiwi madár és az ezüst páfrány (silver fern). Innentől kezdve minden érme vagy bankjegy hátulján megtalálunk egy madarat, (bár én a kiwiben még mindig kételkedem....nekem inkább hasonlít valami szőrös kis jószágra).

A 2 dolláros. Ez a maga 26,5mm-es átmérőjével a legnagyobb használatban lévő pénzérme. Anyaga az 1 dollároshoz hasonlóan szintén bronz-alumínium. Oldalán hosszirányú vésés található teljes hosszában. Hátlapján a Keleti Nagy Kócsag található (maori nevén kotuku), amely Pakisztántól és Japántól kezdve egészen Új-Zélandig mindenütt megtalálható Dél-Kelet-Ázsiában, mégis Új-Zélandon különösen veszélyeztetett.
Most pedig következzenek a bankjegyek. Polimrből készülnek, így lényegesen tartósabbak és nehezebben szakadnak el, mint a "hagyományos" bankjegyek. Mindegyiken megtalálunk egy kis "ablakot", amelybe 5$-os esetében egy 5-ös, 10$-os esetében 10-es számot, stb... írtak. Ezzel az "ablakkal" szemközti oldalon egy silver fern is van, amely átlátszó. Vízjelként egységesen II. Erzsébet királynő szerepel minden bankjegyen.

Az 5 dolláros. Alapszíne a narancs, ez a legkisebb méretű bankjegy, mérete 135mm x 66mm. Előlapján Sir Edmund Percival Hillary (1919-2008), aki (Tenzing Norgay serpával) az első ember volt a Mount Everesten. Ő az egyetlen Új-zélandi ember, aki még életében (1992-ben) rákerülhetett egy bankjegyre (dacolva azzal az egyezménnyel miszerint csal elhunyt személyek vagy jelenlegi vezetők szerepelhetnek forgalomban lévő bankjegyeken). Az előlapra eredetileg a Mount Everestet szerették volna, később azonban mégis Új-Zéland legmagasabb hegye a 3.754m magas Aoraki/Mount Cook került fel. Ezen az oldalon szerepel még egy Ferguson TE20 típusú traktor is, amivel Edmund Hillary elérte a Déli-sarkot a Nemzetközösségi Transz-Antarktiszi Expedíció alatt. Hátoldalon a Sárgaszemű pingvin (maori nyelven hoiho) és egy Campbell-szigeti részlet látható. A Sárgaszemű pingvin végveszélyben lévő faj, költőpopulációja az elmúlt 40 évben 75%-kal csökkent. A Campbell-sziget szerepel az UNESCO Világörökségi Listán.

A 10 dolláros alapszíne a kék. Mérete is nagyobb az 5$-nál 140mm x 68mm. Szélességre 5mm-rel, magasságra 2mm-rel nőnek a papírpénzek méretei, ahogyan egyre nagyobb a fizetőértékük. A 10$-os előlapján Kate Sheppard (1847-1934) és egy fehér kamélia virág található. Kate Sheppard volt az a vezető személy, aki a női választójogért harcolt és a világon először Új-Zélandon (1893-ban) teljes jogú választójoghoz jutottak a nők is. Ennek jelképe a fehér kamélia és minden évben szeptember 19-én  megünneplik Christchurchben. Ezt a napot nevezik Fehér Kamélia Napnak is. A hátoldalon a Karimáscsőrű réce (whio - blue duck) és egy folyórészlet található. Ez a réce a gyors folyású, hegyi patakok-folyók sziklás szakaszainak erősen specializálódott lakója. Sajnos szinte kizárólag tegzes-és szúnyoglárvákkal hajlandó táplálkozni, ezért minden intézkedés ellenére ma már a végveszélyben lévő fajok listájára került.

Zöld alapszínnel máris egy 20 dolláros kerülhet a kezünkbe, ami már 145mm x 70mm-es. Előlapján az érmékről már jól ismert II. Erzsébet királynő tekint reánk. A királynő mellett az előlapon szerepel még a "Méhkas" és Új-Zéland Parlamentje is, amely természetesen Wellington városát díszíti. A hátlapon szerepel egy tájkép a Déli-Alpokból, valamint a karearea az Új-zélandi sólyom. Az egyetlen őshonos sólyomfajta a szigeteken. Érdekesség, hogy a Mezőgazdasági Minisztérium bevonásával Marlborough borvidékein tenyésztik a sólymokat, hogy megvédjék az ültetvényeket a kártevő madaraktól.

150mm x 72mm. Ez a második legnagyobb méretű és értékű bankjegy. Lila alapszíne talán nem a legszebb, de legalább minden bankjegy jól elkülöníthető a másiktól. Az előlapon szereplő úr Sir Apirana Turupa Ngata (1874-1950), ügyvéd és politikus, sokan úgy tartják ő volt az első maori a Parlamentben, minden esetre nagyon sokat tett a maori nyelv és kultúra védelméért. A Porourangi Meeting House-t maga Sir Apirana tervezte. Jelenleg Waiomatatini-ben áll, ahol Sir Apirana elhunyt és a maori művészeknek szolgál kiállítóhelyül.  A hátoldalon szereplő madarunk ebben az esetben a kokakó és egy tűlevelű erdő részlete került. A kokakónak valaha két alfaja élt a két szigeten, de sajnos az elvadult macskák, görények, hermelinek miatt a Déli-szigeten egykor őshonos narancssárga lebenyes kokakó mára minden valószínűség szerint kipusztult. Északi-szigeten élő rokona kék lebenyekkel és 1.000-1.400 társával szintén a végveszélyben lévő fajok listájára került fel.

A legnagyobb, a legteljesebb, a 100-as. 155mm x 74mm-es, és piros az alapszíne. Általánosságban elmondható, hogy jó érzés találkozni vele, minden esetben megdobbantja az ember szívét. Előlapján szerepel Ernest Rutherford (1871-1937), a Nobel-díj és a radioaktív bomlás exponenciális függvénye. Ma már csak mosolygunk azon, hogy Rutherford 1908-ban kémiai Nobel-díjat kapott (akárcsak Marie Curie 1911-ben), mivel kutatási területe - az atomfizika - a 20. század elején még a kémiához tartozott. A hátoldalon szereplő bükk erdő részletben találjuk a Légyvadászfélék családjába tartozó mohouát.

Na, most pedig - hogy már mindenki ismeri az érméket és bankjegyeket - nem maradt más hátra, mint jó gyűjtögetést kívánjak hozzá mindenkinek! ;-)

Autó tulajdonos lettem

Pontosabban lettünk.
Amit a kocsi vásárlással kapcsolatban jó tanácsot kaptam most megosztom, hogy másnak is jól jöhessen. Előre bocsátom azonban, hogy olyan laikusoknak ajánlom, mint én magam is vagyok. Szakik hozzászólásait is szívesen látom, a cél, hogy az olvasó okosabbá váljon.
Használt autót szerettünk volna venni lehetőleg nem nagykorút (18 év fölöttiek nem érdekelnek), nem túl drágán (max. 2.000$), nem agyonhajtottat (200.000km alatt) és alacsony fogyasztással (6-8liter/100km).
Ez volt az alapkoncepció, na ilyen autó szinte nem is létezik! :-)

1. Ha kocsit veszel, az jó ha Japán gyártmány. Azért, mert a Japánban "megunt" 4-6 éves kocsikat előszeretettel hajózzák át ide és alkatrészt is viszonylag olcsón szerezhet bele bármelyik szerelő. Európai kocsit tartani itt nem olcsó mulatság, drága az alkatrész és nem mindenki ért hozzájuk. Szóval, ha lerobbansz vele az út szélén nem biztos, hogy lesz olyan szerelő a környékben, aki ért is hozzá.
2. Lehetőleg automata váltósat. Legalábbis Aucklandban nem nagyon találni sík terepet és igaz, hogy többet fogyaszt, mintha manuális váltós lenne, de valljuk be őszintén az automata váltó kíméletesebben bánik a mechanikával mint sok sofőr. A másik dolog, meg az, hogy mint frissen ideérkezett képzeld csak el milyen lesz bal kézzel váltani, miközben minden másra is figyelned kell.
3. Benzineset!? Állítólag, ha valaki sokat megy vele, akkor jobban megéri a diesel, de nem tudom pontosan mi számít ez esetben soknak. Azt tudni kell, hogy bizonyos díjak (Registration) lényegesen magasabbak diesel kocsi tartása esetén, mint benzines társaiknál. Ja, és most itt Új-Zélandon (Aucklandban) a benzin (91) átlagára 1.98$, a diesel 1.34$. (Nekem most olcsóbb, mint buszozni.) A pricewatch.co.nz oldal egy itteni holtankoljak.hu-nak felel meg nagyjából.
4. Kis köbcenti... olcsó autók esetében 1.5-, 1.8 -as motor alatt nem lehet találni kocsit. Itt az öregebb kocsik egyike sem volt az a trabi vagy kis polski. Nekünk odahaza mindig is kismotorral megáldott autóink voltak és én is esküdtem ezekre. 2-3 évvel ezelőtt még 3.000Ft-ból megjártam oda-vissza Budapestet (85+85km). Az 1000-es, 1300-as motorokkal gyártott autók mind a fiatalabb generációt képviselik és természetesen az áruk is magasabb. Egyébként vannak olyan útszakaszok, ahol jobb is, ha nagyobb a motor, mert szükség lehet az erőre.
5. Évi átlag 10.000km-nél ne nagyon legyen benne több. Ez is egy jó tipp volt, mert pl: egy 15 éves autó esetében ez 150.000km-t jelent. Amikor először megláttam a trademe.co.nz-n, hogy (17 évesen) 270.000km-t futott autót is lehet venni, majd leestem a székről! Otthon hozzá voltunk szokva a 60.000-120.000km-t futott autókhoz és első blikkre ez egy kicsit soknak tűnt. Ami újdonság lehet, hogy 100.000km-enként kötelező cserélni a vezérműszíjat (vagy egyes típusoknál láncot).

Voltunk egy autóvásárban is Ellerslie-ben. Reggel korán jó esély van kifogni egy jó kocsit, vagy ha az ember kiszemeli az "áldozatát" és senki másnak nem kell, akkor érdemes várni, mert 10:00 óra után sokan akciózzák a korábban kiírt árakat, csak valaki vigye már el az oda összehordott autócsodákat. Egyébként érdekes dolgokkal találkoztunk: volt egy kidekorált kisbusz, virágokkal, meg szívekkel az oldalán (tuti kézzel festett volt!); házilag matt feketére festett kocsi, a nap még véletlen se tükröződött rajta. Persze olyan is akadt, aki lefestette a a motortér tartalmát és így akarta elhitetni, hogy ebben minden teljesen új. A legjobb számunkra aza néger pasas volt, akinek a kocsiját 2 óra alatt többször is megnéztük kívül-belül, úgy, hogy a tulaj sehol sem volt (igen, nyitva volt minden és úgy hagyta ott). Amikor felhívtuk, hogy szeretnénk egy próba kört menni vele azt mondta, hogy wc-n van és mindjárt jön. Visszajött és odaadta a kulcsot, hogy menjek, majd itt megvár. :-) Azért végül rábeszéltük, hogy jöjjön el velünk, mert eddig 3-szor vezettem kocsit ebben az országban és különben meg azt se tudom hol vagyunk.... merre menjek vele próbakört?!
Végül is a legjobb, ha az ember háztól vesz kocsit. Mi is így tettünk és így vagyunk büszke tulajdonosai "BEM tábornoknak" a '96-os Honda Civic-nek.

Ui.:
Átíratás: 10$ és kb. 10 perc a postán.
Ha meg valaki a Harbour Bridge-en akar átmenni a reggeli vagy délutáni csúcsban, akkor használja a külső 2 sáv valamelyikét, mert az a haladós! Ekkora dugót még életemben nem láttam, mint amiben ma szerencsém volt végigvánszorogni...

Mai szóvicc

Egy maláj ismerősöm megkérdezte tőlem ma:

- So, are you from Hungary?
-Yes, I am.
- Than you are always hungry? :)))

Bevallom őszintén már vártam, hogy valaki elsüsse ezt. 3 hónapba telt.

Piros pöttyös akció a Farmers-ban!

Persze ez is csak a szívünket fájdítja a jó öreg túró rudi miatt....
Sok helyen egyébként a Boxing Day óta is nagy leárazásokat hirdetnek, (bár az is lehet, hogy ez csak a csalogatás része) de ha figyelmes az ember szerintem bármikor kifoghat a december 26-hoz hasonló árakat.