A dolog úgy kezdődött még 2008 júliusában, hogy hallgattam egy rádióműsort - amit az ország egyik fele azóta is hallgat. A felhívás az volt, hogy olyan tereptárgyat kell készíteni, amit a Bocsi egy Mig-29-esből kb. 400km/h-ás sebességgel haladva 300m magasságból jól észre tud venni. A legjobb nyer egy Thaiföldi utat. Természetes, hogy egy ilyen buliból nem maradhatunk ki, úgyhogy neki is láttunk, hogy építsünk valami óriásit a szüleimmel, öcsémmel, feleségemmel és sógoraimmal.
(A fenti képen jobb oldalt egy "mi autónk" látható, csak az összehasonlítás kedvéért.) A bumeráng így felépült "just in time", bár a fényképezés 1 órával a zsűrizés előtt volt és a fényképeken nem látszódnak a 8-10 méter magas stilizált hangszórók a bumeráng bal és jobb oldalában. Teljes szélessége több mint 189 méter volt, magassága pedig 83 méter. (A pontos adatok még megvannak valahol a részletes tervrajzokkal. Ez nem vicc, de most nem találtam meg őket!) Legnagyobb ellenségünknek a szél bizonyult, de a saslikpálcákkal leszögezett papírokkal nem tudta felvenni a versenyt a gyenge nyári szellő. Végül több mint 7.000 db A/4-es lap és 770 méter fóliacsík felhasználásával elkészült a közel 21.000 ponton összeragasztott "lepedő". Ezt ezután mintegy 2.000 db saslik pálcikával és 1,5 km zsineggel rögzítettük, hogy ne fújja el a szél. (Amikor elmentünk a boltba zsineget venni kicsit már koszosak voltunk és siettünk, úgyhogy nem akartuk keresgetni, csak megkérdeztünk egy eladót, hogy merre találjuk és egyáltalán van-e nekik zsinegük. A válasz az volt, hogy "igen van, de csak pénzért".)
Ilyen lett végül (a háttérben a kecskeméti katonai repülőtér), mondanom sem kell, hogy a 8 (vagy 10) elkészült mű közül nem mi nyertünk, de azért büszkék voltunk rá! (Utolsó este kint aludtunk a kocsiban, nehogy valami baja történjen a remekműnek. Jól elfeküdtem a nyakam az már biztos!)
Most pedig egy ettől lényegesen könnyebb fába vágtuk a fejszénket egy olyan műsor felhívására, amelyet az ország másik fele hallgat. A feladat: ülj meditáló pozícióban és fényképed küldd el nekik. Nyerni nem lehet semmit, de mivel jópofa dolognak tartottuk küldtünk mi is képet. (Ettől messzebbről nem nagyon lehet küldeni képet Magyarországra, s egyben azok is képet kaphatnak rólam, akik még sosem láttak élőben. Vigyázat, sokkoló kép következik!)
A terv az volt, hogy készítünk egy hatalmas bumerángot. Papírból, mert az volt kéznél nem kis mennyiség. Ahogy haladtunk előre és szorított az idő, egyre jobban kezdtem hajtani mindenkit a nagyobb termelékenység érdekében. Így a csapatban volt valaki, aki közutálatnak örvendett egy idő után, ez pedig én voltam. :-) (Azt hiszem egy korábbi életemben már az egyiptomi piramisok építésénél is részt vehettem, mint munkafelügyelő...)
Ahogy kiértünk a terepre - ahol fel kívántuk építeni a remekművet - bizony gyorsan rájöttünk, hogy a bumeráng annyira hatalmas lesz, hogy nem tudunk az egyik végéről a másikra elkiabálni sem, úgyhogy gondok merültek fel az építés során. A megoldás az volt, hogy mintegy koordináta rendszer szerűen kijelöltünk néhány pontot és azok összekötésével húztuk meg a vonalakat.
(A fenti képen jobb oldalt egy "mi autónk" látható, csak az összehasonlítás kedvéért.) A bumeráng így felépült "just in time", bár a fényképezés 1 órával a zsűrizés előtt volt és a fényképeken nem látszódnak a 8-10 méter magas stilizált hangszórók a bumeráng bal és jobb oldalában. Teljes szélessége több mint 189 méter volt, magassága pedig 83 méter. (A pontos adatok még megvannak valahol a részletes tervrajzokkal. Ez nem vicc, de most nem találtam meg őket!) Legnagyobb ellenségünknek a szél bizonyult, de a saslikpálcákkal leszögezett papírokkal nem tudta felvenni a versenyt a gyenge nyári szellő. Végül több mint 7.000 db A/4-es lap és 770 méter fóliacsík felhasználásával elkészült a közel 21.000 ponton összeragasztott "lepedő". Ezt ezután mintegy 2.000 db saslik pálcikával és 1,5 km zsineggel rögzítettük, hogy ne fújja el a szél. (Amikor elmentünk a boltba zsineget venni kicsit már koszosak voltunk és siettünk, úgyhogy nem akartuk keresgetni, csak megkérdeztünk egy eladót, hogy merre találjuk és egyáltalán van-e nekik zsinegük. A válasz az volt, hogy "igen van, de csak pénzért".)
Most pedig egy ettől lényegesen könnyebb fába vágtuk a fejszénket egy olyan műsor felhívására, amelyet az ország másik fele hallgat. A feladat: ülj meditáló pozícióban és fényképed küldd el nekik. Nyerni nem lehet semmit, de mivel jópofa dolognak tartottuk küldtünk mi is képet. (Ettől messzebbről nem nagyon lehet küldeni képet Magyarországra, s egyben azok is képet kaphatnak rólam, akik még sosem láttak élőben. Vigyázat, sokkoló kép következik!)
