márciusi bejelentkezés

Bő egy hónapos bejegyzés mentes időszakot szakítok ma meg. Nem mintha nem lett volna miről írni, mert események történtek szép számmal, de munka mellett bizony kevésbé jut idő a blogolásra. Most megkísérlem szépen apránként bepótolni az elmaradást.

Korábban a fórumon írtam róla, hogy mióta itt vagyunk Aucklandben nem tudom elérni a tar.hu-s weboldalam ftp szerveren keresztül. Na, ez a probléma megoldódott: a tar.hu megszüntette működését. Egyébként innen nem tudtam elérni hiába tudtam a jelszót meg mindent, egyszerűen nem engedett belépni. Szóval ha valakinek hasonló elven működő oldallal van kapcsolata, akkor érdemes utánajárni, mert nem biztos, hogy innen is el tudja érni.

Úgyhogy ebben az ügyben is mindenképpen lépnem kellett, mert a kutyusaim nem maradhatnak weboldal nélkül. Nemes egyszerűséggel csináltam egy blogspot.com oldalt nekik is: mathiaszore.blogspot.com . Ezzel vacakoltam március elején. Az oldalt lehet kritizálni, de nem különösebben érdekel: nekem tetszik, mert gyorsan kész lett és egyszerű.

Istiékkel voltunk a Karate Kölyök legújabb részét nézni az Movies in Parks keretén belül. Erről írtam az előző alkalommal is. A hely maga már eleve különlegesnek ígérkezett: Northcote, Little Shoal Bay Reserve . Amikor elfoglaltuk a helyünket szembe (kicsit balra) a vetítővászon volt. Tőle jobbra a háttérben a kivilágított Harbour Bridge és a CBD fényei a folyamatosan villogó Skytowerrel. Mindezt megfejeltük még azzal, hogy Istiék nyertek rá VIP jegyet. Először azt hittem ez valami vicc: VIP jegy az ingyenes mozifilmre?! Aztán igen kellemes csalódásban volt részünk: középen egy a pórnéptől elkerített részen volt a VIP páholyunk. Már csak ránk vártak a filmkezdéssel. Végig mentünk a piros szőnyegen, majd elfoglaltuk a helyünk a nagy kényelmes babzsák fotelekben. Kaptunk ice tea-t, karamellás pattogatott kukoricát és egy kis adag vanília jégkrémet is. Miután sikerült hozzászoknunk a luxus már-már felfoghatatlan mértékéhez megnéztük a filmet is. Meglepően jónak ítéltük és most már merem ajánlani mindenkinek; bár én elsőre nem voltam elájulva az ötlettől, hogy pont a Karate Kid-et nézzük, de őszintén tetszett.

A filmet egyébként március 11-én néztük és a végén a hangosbemondó hölgy közölte, hogy Japánban bizony komoly probléma volt. Szerencsétlen emberek...
Cunami itt már csak ~40cm-es volt a Northland-en (mint egy átlagos hullám), s bár az autópályán ki volt írva, hogy kéretik a beach-ektől távol maradni, azért délutánra amikor már hivatalosan is visszavonták a figyelmeztetést már tele volt az öböl hajókkal.

Ez történt az új munkahelyen való munkakezdés előtt. A munkáról és az azzal kapcsolatos ügyintézésről majd később beszámolok ám jelenleg ezek még folyamatban vannak.

Dog Whisperer - A csodálatos kutyadoki

Nem éppen friss a történet, de nem hétköznapi helyzet volt....
Az egyik munkanap éppen ugyanolyan, mint a másik. Legalábbis reggel, amikor fel kell ébrednem általában ezt érzem. Amikor viszont már sikerült lelket vernem saját magamba minden megváltozik.
Talán keddi napon történt, hogy bementem reggel a munkahelyre, éppen ugyanúgy, mint máskor is tettem azt. 7-től kezdődik a munkaidőm, de megszokásból (ami a buszozós időkből maradt rám) 6:30 körül ott szoktam lenni. A portás nénivel jóban vagyok, szoktunk reggelente beszélgetni mindenféle dolgokról, így tudta azt is rólam, hogy kutyát tenyésztek. Rövid csevej után felmentem az irodába és nem sokkal később csörgött a telefonom. Felveszem és a portás néni megkért, hogy ha ráérek menjek már le egy kicsit, mert van ott egy kutya és nem akar elmenni. Nem tűnt túl nyugodtnak a hangja, de mivel ráértem természetesen lementem, hátha tudok segíteni.
Lefelé menet már láttam, hogy a portás néni kint áll a porta épület előtt, de hiába tekintgettem bármerre, sehol nem láttam azt a bizonyos kutyát. Ahogy közelebb értem, akkor kezdett gyanússá válni a dolog és a gyanúm be is igazolódott: a kutya beült a porta (nagyjából 9négyzetméteres) épületébe, így helyet cseréltek a portás nénivel. ;-)
Bevallom, kicsit én is meglepődtem, mert a kutya meglehetősen nagy termetű volt, talán bullmasztiff lehetett vagy valami fajtában ehhez közel álló.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a kép csak illusztrációként szolgál, a történetben szereplő kutya ugyanis egészen biztosan egy vemhes szuka volt. (Ami erről a képről semmiképpen nem mondható el.) A fülei kicsit sebesek voltak felül, de ezt a legyek is okozhatták, mindenesetre én nem nyúltam hozzá. Kihívtam a portáról és látszott rajta, hogy zavart, ideges, de nem ingerült. Nyugodt és biztonságos helyet keres. Ebből én arra következtettem, hogy lassan eljön a szülés ideje.
Sajnáltam nagyon, de ha minden kóbor kutyát befogadnék, akkor nem tudnék megélni a világ összes pénzéből sem.
Miután kicsaltam a portáról becsuktuk az ajtót és kihívtam magammal az utcára, ahonnan jött. Becsuktuk a telep kapuját és ott hagytuk pár percig, mondván, hogy majdcsak elindul hazafelé. A kaput viszont nem lehet becsukva tartani, amikor átlagosan 2-3 percenként érkezik valaki a telepen lévő 7 cég valamelyikéhez. A cég egyébként egy kertvárosi rész szélén fekszik. Kis nyugodt utcák, elképzelhetetlen, hogy ne találjon haza.
Eltelt vagy negyed óra, de még akkor is ott várakozott. A telep végénél egy családi ház előtt fát vágtak. Gondoltam hátha onnan szökött el, ezért elcsaltam abba az irányba. Én mentem a kerítésen belül, ő pedig azon kívül majdnem egy kilométeren át. Amikor közeledtünk a házhoz és elindultam befelé, a kerítésre merőlegesen, így nőtt a távolság köztünk, de a kutyus nem tudott közelebb jönni.
Ezek után már nem jött vissza a kapuhoz.
Egy órával később ismét csörgött a telefon és a portás néni volt az. A férje nem rég biciklizett az egyik kis utcában és látta ezt a kutyust, amint éppen hazatalált. Végül is happy end lett a vége és azóta sem láttuk ezt a kutyust.

Kicsit úgy éreztem magam, mintha én lennék a cégnél Cesar Millan, a csodálatos kutyadoki. Ha a tudás nem is, de a körszakáll megvan hozzá. ;-)