Tedd a hétvégéd feledhetetlenné egy rossz hűtővel!

Képet nem rakok fel az "új" kocsinkról, de itt van egy nagyon tetszetős videó.

Na ez nem a mi autónk, de kiköpött ilyen a miénk is, csak most épp nincs lemosva.
Arról az előző bejegyzésben beszámoltam, hogy milyen egyszerűen sikerült megvenni és hazahozni. Azóta használtam a városban nap-mint nap és semmi gond nem volt vele. 28km-t mentem a munkába reggel és délután ugyanez vissza. Így gyorsan belehajtottam 3000km-t már, amikor elhatároztuk, hogy eltöltünk egy hétvégét a varázslatos Paihián egy - hihetetlen akciósan, olcsó kuponos oldalról vásárolt - szálláson. Most elmesélem miért volt olyan feledhetetlen.

Kb. 211km az út oda, ami majdnem 3 óra alatt teljesíthető. Ideális esetben. Mi úgy gondoltuk időben elindulunk - péntek reggel 7-kor - s még aznap lesz egy egész délutánunk körbenézni a környéken. Reggel 8 után nem sokkal alig hogy átmásztunk a Brynderwyn Hills-en Ruakaka környékén egy körforgalomban leállt a kocsi. Legjobb hely, de azért még volt annyi lendületünk, hogy kigurultunk belőle s leálltunk az út szélére. A hiba oka számomra ismeretlen volt. A motortérben gőzölgött valami és rozsdás foltok voltak bizonyos helyeken. (Még sosem forrt fel a víz kocsiban, amit én vezettem.) Hívtuk az AA-t hogy igénybe vegyük az évi 6 ingyenes vontatás/helyszíni segítség első alkalmát.
Úgy egy óra alatt ki is értek a tőlünk 4km-re lévő szervízből. Ez alatt az idő alatt volt egy pasas, aki megállt segíteni és lokalizálta a problémát, de nála sem volt semmi, amivel tudott volna segíteni, a szervizesek meg már útban voltak. Rendesek voltak, bevontattak bennünket a szervízükbe és úgy gondolták kicserélik a vízpumpát, mert az lehet a baj. Ekkor már reggel 9 óra volt. A víz olyan szinten elforrt a kocsiból, hogy már nem volt benne, ezért állt le a motor. Azért jó, hogy a kocsi nem engedi a hozzá nem értő sofőrnek teljesen tönkrevágni a motort. :)
A vízpumpa kicserélése egészen egyszerűen ment. Rendeltek egyet Whangarei-ből, ami délután 2 körül ott is volt. Szerelés kb. 1 óra, s úgy gondolták, hogy a mai napjukat majd mi álljuk, úgyhogy fizettünk rendesen, de lelkiismeretesen ki is próbálták a kocsit. Jó lesz, nyogodtan mehettek tovább. Mentünk is, és éppen beértünk Whangarei-be amikor már észrevettem, hogy a mutató az egekbe szökik és mindjárt megint felforr a víz. Leálltunk a kocsival, s felhívtam a szerelőt, akinél  korábban voltunk, hogy akkor most mi a **** van? Mondta, hogy nagyon sajnálja, de már kívül vagyunk az ő területükön. Én meg rájöttem, hogy most ha a fejem tetejére állok sem jönnek ki, úgyhogy nekem kell a tettek mezejére lépnem. Elindultam a közeli házakhoz vizet kérni.
Ekkor jött a második segítségünk. Aznap. :) Egy szintén tök idegen pasas bebikázta a kocsinkat, miután elvontatott a párszáz méterre lévő benzinkúthoz. Helyismeret hiányában én napokig kereshettem volna azt a kutat... ...majd az idegen csávó eltöltött velünk egy kellemes órácskát, amialatt bejártuk a már éppen bezárt autószerelőket és megkérdezte ki tudná megnézni a kocsinkat, mert bizony úgy fest a hűtőnk rakoncátlankodik. A szállásunk viszont már le volt foglalva, sőt mi több ki is volt fizetve, úgyhogy mindenképpen el akartunk jutni Paihiáig. Összeszedtünk pár vizes palackot, megtöltötünk mindent vízzel és nekivágtunk.
Whangarei és Paihia között nagyjából fél úton ismét lerohadtunk, de akkor már olyan szinten, hogy kifogytunk a vízből is. 30km-nél nem nagyon tudtunk tovább menni vele. Ekkor hívtuk - aznap már másodszor az AA-t. Kijött egy bácsi és felraktuk a kocsit az autómentőre. Mint megtudtuk az AA-nél évi 6 alkalommal ingyenes a segítség, de a vontatás csak az első garázsig! Az első garázs ebben az esetben éppen az övé volt, de ő már bezárta a bizniszt, úgyhogy oda hiába is vontatott volna bennünket, mert nincs ott senki és semmi, ami javított volna a helyzetünkön, ja és ekkor már este fél nyolc volt. Zsebbenyúltunk és kifizettük a vontatást Paihiáig.
Ott aztán a szállásunkon ingyenesen lehetett használni bicikliket, s ezzel a helyi-környékbéli közlekedésünk megoldódott. 2 éve nem ültünk biciklin. Bevallom kicsit kemény volt feltekerni a dombokra. (Na, jó az elsőre még megpróbáltam, de negyedéig sem jutottam, aztán felfele toltuk, lefelé gurultunk... de így is gyorsabb volt, mint gyalog.)
2 szervíz volt, de mindkettő csak hétfőn nyitott. Megbeszéltük az egyikkel, hogy hétfőn reggel nála kezdünk, majd mindketten elkértük magunkat a főnökeinktől még egy napra. Rendesek voltak, abszolút segítőkészek.
Hétfőn aztán megcsinálták a kocsit és úgy tűnt rendben van. Elindultunk próba képpen Kerikeri-be, ami nagyjából 30km, csak a kocsit tesztelni, mert gondoltuk, ha nem jó akkor majd visszamegyünk a szervízbe és nem útközben a semmi közepén állunk meg. Jó volt. Megtettünk 60km-t és nem volt semmi gond. A szervizes nagyon rendes volt még sms-t is küldött, hogy minden rendben van-e. Amint válaszoltunk neki 1 perccel később vészesen kezdett emelkedni a víz hőmérséklete. Megálltam, vártunk 10-15 percet, amíg lehűlt, majd megtettünk 40km-t, s imét meg kellett állni. Így mentünk haza mintegy 200km-en keresztül. Eltartott egy darabig, de a végére már ráéreztem és nem is kellett utántölteni a hűtőt.
Másnap miután elmentem munkába, onnan elvittük a kocsit egy szerelőhöz. Szétszedték a hűtőt (ezt eddig sehol sem tették meg) és kitakarították teljesen. 80%-ban el volt dugulva, mindössze 20%-a működött. Ez ugye 30km alatt nem jelentkezett, de amint kitettük a lábunkat a városból ....

"Nothing like a Toyota...."

Összetört a kocsink

De nem is akárhogy! (Ezt úgy értem, hogy a körülmények és az azt követő események miatt nem egyszerű az eset, a kocsiban nagy kár nem esett. Bennünk meg egyáltalán semmi.)
Az egész 2 héttel ezelőtt (mire megírom lassan már 3 hete lesz...) hétfőn este kezdődött. Munkából hazafelé mentem egyedül a kocsiban. Megálltam egy lámpás kereszteződésben, ami már elég közel van a lakásunkhoz. A lámpa piros volt. Előttem is, mögöttem is állt 1-1 autó. Ebben a kereszteződésben 4 sáv van: 1 balra kis ívben kanyarodik (erre nem vonatkozik a lámpa jelzése), 2 egyenesen megy (erre akartam én is menni), s a negyedik sávból pedik jobbra nagy ívben lehet kanyarodni. Ahogy ott álltunk először a jobbra kanyarodók kaptak zöldet, így a tőlem jobbra lévő sor el is indult. Sőt az előttem lévő autós is mozdult egy kicsit, kb. fél métert, majd megállt. Én is mozdultam ugyanígy, de a mögöttem lévő kiwi nő valószínűleg csak azt látta, hogy elindulok, és a következő pillanatban már össze is gyűrte Bem tábornok (az autónk) hátsó felét. Amint eljutott a tudatomig, hogy belém jött valaki, beletapostam a fékbe, nehogy az elejét is elintézzük az előttem álló autóssal, de itt szerencsére volt elég hely. Zöldet kaptunk, s a kereszteződést elhagyva az első kis utcában félreálltunk ismerkedni egy kicsit. Felírtuk egymás telefonszámát, és biztosítóját, majd a dátumot és a neveinket, valamint a kocsik rendszámát s azt is, hol történt az eset. (Igaz annak az útnak a nevét, amit kereszteztünk egyikünk sem tudta.) Végül is én örültem, hogy megállt a nő, bár errefelé nem szokás elhajtani, pedig sok ehhez hasonló koccanást láttam már.

Sajnáltam a kocsinkat, de gondoltam majd megjavítják a javíttatás díját kifizeti a biztosító. Jó kis autó ez, (ezen kívül) semmi baja és ráadásul keveset is fogyaszt (1.3-as motorral, automata váltóval én alig több mint 7 literes fogyasztást tudtam belőle kihozni minden 100km-en), pedig másfél év alatt 30.000km-t mentem vele (összesen már 220.000km volt benne).  Ahogy összetört a kocsi másnapra időpontunk volt az orvoshoz, úgyhogy nem lehetett nem menni. Mentünk is Bem tábornokkal, kicsit hadirokkantan ugyan, de a hátsó tengelyen nem láttam (nem éreztem) semmi rendelleneset és a kipufogó sem sérült. A sebesülései csupán felszíni sérülésnek látszottak.
Szerdán végül elvittem a szervízbe, a biztosítóval telefonon bemondás alapján egyeztettem, hogy mi történt, ekkor már a nő, aki belém jött is jelentette a biztosító felé, hogy mi történt. Nekem azt mondták, hogy megvárják az autószerelő milyen ajánlatot tesz a javításra, mert ha ez több, mint amibe az autó kerül, akkor gyakorlatilag megveszik tőlem az autót. Ez egy hétig tartott. Ez alatt az idő alatt kaptunk az autószerelőtől egy Renault Megane-t (start gombbal, kártyával indult...), amit szívesen elfogadtam volna akár örökbe is, hiszen az a kocsi lényegesen többet ért, mint a mi Hondánk.
Aztán eljött az a bizonyos csütörtöki nap, amikor megtudtam, hogy Bem tábornok kómába esett. A csatatéren szerzett sérülései olyan súlyosak voltak, hogy kétszer annyiba került volna megcsináltatni, mint az autó értéke. Másnap megtudtam, hogy a biztosító nem fizeti a javíttatást, hanem megveszi az autót tőlünk. Megmondták az árat, amit néhány perc huza-vona után elfogadtam és ezzel Bem tábornokot lekapcsolták a lélegeztető gépről. Végül is a törött autónkat $250-al többért vette meg a biztosító, mint amennyiért mi másfél évvel korábban megvettük. Ha ezt nézem nem jártunk rosszul. (Igaz menet közben ráköltöttünk vagy $1500-t mindenféle javításokra: vezérmű szíj csere, első fékbetétek cseréje, első gömbcsuklók cseréje, olajcserék, olajszűrők... ...és szinte friss műszaki és regisztráció volt rajta!)

Ezt követő néhány napban minden nap más autóval mentem haza. Szerencsére a munkatársaimtól kaptam segítséget ez ügyben, amit ezúton is köszönök nekik (nem tudom, hogy a kínai vagy a sri-lankai olvassa-e a blogot vagy mindkettő). Hétvégén viszont bennem volt a sürgető érzés, hogy kocsit kell venni, de lehetőleg azonnal. Kocsi nélkül busszal is bejárhatnék, igaz akkor nem 20-40 perc lenne az út, hanem 90-120 perc és nem heti 50-60 dollárba kerülne, hanem napi 24-be, részben a 3-szori átszállás miatt.(Heti buszbérlettel biztos olcsóbb, de ha ugyanannyiba is kerülne, mint autóval, akkor is az autót választja az ember, mert az akkor indul, amikor én akarom. Jó esetben.) Úgyhogy nem kérdés, kocsit kell venni.

Felhívtam egy srácot, aki aukción árulta a kocsiját és megbeszéltem vele, hogy vasárnap elmennénk megnézni a kocsit. (1995 Toyota Sprinter 1.5, benzines, automata váltós, 131,000km) Miután leraktam a telefont, csak akkor láttam, hogy az aukció szombaton délután jár le. Na, gondoltam biztos hülyének néz, hogy akkor megyek kocsit venni, mikor már nem is lesz! Erre mi történt? Az aukción senki nem licitált a kocsira és vasárnap elmentünk, megnéztük, kipróbáltuk és lefoglalóztuk mondván, hogy majd kedden érte jövünk és kifizetjük a teljes árát. Hétfőn mentünk, mert gondoltam, ha már hétfőn elhozzuk, akkor arra a napra sem kell kocsit kérnem, hogy hazamenjek a munka után. Meg is beszéltük a szomszéd szobában lakó sráccal (mert ugye flatmate-elünk), hogy elmegy Katáért a kocsijával amikor ő végez, felveszik a pénzt, majd engem és irány a kocsiért. Ez volt a terv.
A kivitelezésben akadtak némi gondok. Először is miután Katát felvette alig mentek néhány km-t és defektet kaptak az autópályán. (Autópályán nem állhatsz meg, hivatalosan még kereket sem cserélhetsz: hívni kell a trailert és levontatnak onnan. Persze a gyakorlatban a rendőrök is elnézőek bizonyos ideig... Itt az autópályák teljes hossza be van kamerázva, úgyhogy pontosan tudják mióta állsz ott, ahol állsz.)
Szóval barátunk nekilátott kereket cserélni, de hamar rádöbbent, hogy nincsen nála kerékkulcs. Felhívták telefonon a tulajt, akinél lakunk, mert neki vannak szerszámai. Ő kiszaladt kocsival, de persze ilyen méretű kulcsa neki sem volt, úgyhogy elmentek egy szerelőhöz, aki aztán visszament a sráccal a kocsihoz kicserélni a kereket. Ezalatt Kata vigyázott a kocsira. A szerelő fellazított 3 csavart, de a negyediknek el volt kopva a feje, úgyhogy azt hiába próbálták nem tudták kitekerni. Nem volt más, mint ki kellett hívni az autómentőt, hogy levontassa a kocsit onnan. Kiment az autómentő és csodák-csodájára neki sikerült kicsavarni azt a makacs csavart, s a kereket is kicserélte. Ez $70-ba került. Miután az autómentő jól végezte dolgát elment. A kocsit csak ezután akarták beindítani, de nem sikerült. Úgy tűnt lemerült az akkumulátor. Kata ekkor már arra gondolt, hogy ezek lehet, hogy azért történnek, mert igazából nem is kellene megvennünk azt az autót, amiért elindultunk. Illetve ekkor még csak ők indultak el, mert én a munkahelyemen voltam. Miután rendszeres helyzetjelentést kaptam telefonon, hogy éppen most milyen hihetetlen dolog miatt nem tudtak még 1 méterrel sem tovább jönni, megbeszéltem a főnökömmel, hogy elvisz minket a kocsiért. A barátunk kocsiján úgyis mankókerék volt, nem hiszem hogy szeretett volna vele még 100km-t kocsikázni aznap este. Ugyanis az autó amit vettünk Takaniniben volt, mi meg Albanyban lakunk (ez szinte majdnem a város két legmesszebbi pontja). Elmentünk a főnökömmel, felvenni Katát, aki közel két és fél órát töltött könyvének olvasásával az autópálya szélén lerobbant kocsiban. Éppen mire odaértünk a főnökömmel, pont akkor ért vissza az autómentő is. Az akkumulátor nem volt lemerülve, csak a sarukat kellett megigazítani és már be is indult a srác kocsija. Megbeszéltük, hogy ő megy haza, mi meg folytatjuk utunkat. Végre elindultunk a kocsink felé. Menet közben még volt egy kis gond: a főnököm összekeverte Takapunát Takaninivel (a kettő között majdnem 40km van), de miután ezt korrigáltuk végül eljutottunk az új (legalábbis nekünk új) autónkhoz.
Benzin annyi volt benne, hogy a legközelebbi kúthoz még el tudjunk menni és a bal hátsó irányjelző nem működött, de másnap rájöttem, hogy csak a csatlakozót kellene összedugni, mert egy helyen szét volt csúszva. Ezen kívül ablakmosó folyadékot és 1 izzót kellett bele venni. Most minden rendben van rajta.
Így sikerült a Honda Civic-et egy Toyota Sprinterre váltani, ami még nem egy Toyota Prius, de már jó úton haladunk felé. 

...ez itt a kert!....

A címről azonnal az a videó ugrik be, amikor Matisz nagypapa bemutatja a TV2 stábjának a hátsó udvart. Azzal a 4-5 "érdekes tánclépéssel" amit ezután a mondat után következett bevonult a magyar vicces videók halhatatlanjai közé. 

Tavaly májusban tettem közzé a "Paprika project" bejegyzést. Ez most annak a folytatása lesz. 

Akkoriban vetettem magról paprikát, chilit és paradicsomot. Igaz, hogy az itt már igencsak ősz, de úgy voltam vele egy próbát megér, mert itt úgyis enyhébbek a telek, mint otthon, hátha lesz belőle valami. Hát lett. A növények megnőttek akkorára, mint amekkorának a fent említett bejegyzésben láthatóak és úgy is maradtak egészen tavaszig. Ennek oka: a paprika- és paradicsom-félék meglehetősen fényigényesek. Téli növénytartás a salátafélék esetében jöhet inkább szóba. Na, most már ezt is tudjuk. 

Tavasszal indultak növekedésnek, leszámítva a TV paprikát, mert abból semmi nem lett. Illetve lett belőle porcsin, de azzal nem nagyon tudok most mit kezdeni. December elején úgy döntöttem kiteszem őket a garázsból, mert mégiscsak jobb nekik a természetben, ahol esővizet kapnak és nem csapvizet, meg közvetlen napfényt, szabad levegőt.... - utólag kiderült hiba volt. 

A paradicsomnak két okból sem tett jót:

Először is a tenger légvonalban nincs messzebb, mint 3 km és a napok nagy részében arról fúj a szél. A sós levegőt, amit hozott az nem tett jót a paradicsomnak. Ezt "salt burn" -nek nevezik ami a növényen is látszik, hogy az óceán felől érkező sós levegő ahol éri (leginkább a felső részein jelentkezett először), elszárítja a növény szárát és a levelei is teljesen tönkremennek. 

A másik fontos tényező a magas páratartalom. Az idei nyár eddig java részt az esőről szólt, és ez a sok csapadék a magas páratartalommal társulva nem jó a paradicsomnak. 

Azért termésünk lett rajta nem kis számban, úgyhogy most jó ideig nem kell venni ezt sem, de talán folyamatosan a garázsban (ideális esetben üvegházban) tartva többet is ki lehetne hozni ebből. 

A chili. Maradt belőle bent is egy - ami most kezdett szépen virágozni - de tettem belőle kintre is. A kintieket inkább nem fényképezném le, mert azt gyönyörűen lerágták valami bogarak, de olyannyira, hogy már nincs levele sem, csak egy nagy csonkon vannak kis csonkok, mutatóban, hogy ezek lehettek egykor a levelek. Nem tudom ez a növény mikor dönt úgy, hogy terem nekünk. Menet közben azt is megtanultam, hogy legalább 300mm mély növényágyra van szükség, ha ezeket a növényeket termeszteni szeretném és ez egyenlőre nálam csak a paradicsom esetében adott.

Ez a kis szépség itt a végére a porcsinunk. Ebbe a tálba vetettem el a TV paprika magokat és ez lett belőle. Bevallom erre nem számítottam, de ha már kihajtott elfér, nem?!

Azért azt szeretném leszögezni, hogy a permetezés vagy műtrágyázás és vagy egyéb adalékanyagok hozzáadása nálam szóba se jöhet. Ha lehetőségünk lesz rá szeretnék egy olyan kis kertet létrehozni, ahol:

• nem kell permeteznem, mégsem eszik meg a rovarok a növényeket,
• ahol az év nagy részében, vagy teljes egészében lehet növényeket termeszteni,
• ami nem igényel folyamatos felügyeletet (emiatt nem halasztunk el semmilyen kirándulást),
• aminek a fenntartási költsége nulla vagy még kevesebb!!! (igen, ezt szándékosan írtam, mert szerintem nem lehetetlen)
• és ami emellett kellően egyszerű, nem igényel diplomás szaktudást. 

Bevallom engem is megfogott az aquapónia és a passzív szolár üvegház, ami a mai magyar médiában nagyon felkapott lett. Ezek egyike sem új magyar találmány, bár együtt még nem üzemelték tudtommal sehol a világon, ebben tényleg első Gönczi Péter. Talán majd 2-3 év múlva nekünk is lesz hova felépíteni, s akkor érdekesebb bejegyzések is születhetnek ebben a témában. 

Munkahelyeim

Október 18-án megérkeztünk és már november végén műszaki rajzolóként (végre a szakmámban) dolgozhattam. Így fog ez a történet szájról-szájra terjedni, mert így van igazán mit irigyelni benne. A valóságban pedig a megérkezésünk 2010-ben volt és ezt a munkát 2011-ben kaptam meg.
Erről az időszakról szeretnék most írni, hogy milyen volt számomra munkát keresni és mit csináltam ez alatt az idő alatt.
Írtam már korábban is arról, hogy mit dolgoztam, de most részletesebben is kifejteném.

Igazából úgy gondolom, hogy - mint mindenhez - ehhez is kell a szerencse. Ez egy olyan tényező, amit szerintem képesek vagyunk befolyásolni - mások szerint nem.

A munkavízumot 2010. december közepén kaptam kézhez. Ebben a karácsonyi időszakban értelmetlen munkát keresni, mert nagyon kevesen foglalkoznak ilyenkor munkavállalók felvételével. Mindenki a nyaralással és a karácsonyi dolgokkal van elfoglalva. Januárban szintén: nyaralás. Talán e hónap második felében már mutatkozik valami érdeklődés a beküldött jelentkezések iránt.
Nekem az első munkám március vége-felé adódott. Magyar főnökkel és néhány magyar sráccal a Q-Theater-ben dolgoztunk a színház építése alatt. A társaság többi tagja chilei, laoszi és brazil volt. Elég vegyes társulat, de én szeretem ezt, ilyenkor lehetőség nyílik megismerni más kultúrákból jött emberek gondolkodásmódját is. Itt többnyire gipszkartonozás, glettelés és annak csiszolása, valamint repedések szilikonnal való feltöltése volt az a paletta, amit sikerült alaposan megismernem (ja, és festettem is, de az nem lett olyan szép: megtekinthető a színházban, de nem mondom meg hol). ;-)
Ez volt, ez jött és örültem neki, hogy tudok pénzt keresni. Úgy gondolom, hogy meg kell ragadni azt a lehetőséget, ami adódik és jól meg is kell becsülni. Több mint 3 hónap színházba járás után - amikor már elég művelt lettem és - elkészült a színház és a munkáltatóm átmenetileg nem tudott foglalkoztatni.
Tudott viszont munkát adni egy szintén magyar vállalkozó, akivel a színházban ismerkedtem meg. Így megy ez, ha úgy jössz ki, hogy gyakorlatilag senkit sem ismersz: kézről-kézre járhatsz, s az egyik helyen megismerheted a következő munkáltatódat.
Úgyhogy júliusban már álmennyezeteket-mennyezeteket csináltunk, pontosabban azok tartószerkezetét. Ez az itteni építési technológia elengedhetetlen részét képezi irodákban, üzletekben és lakóházakban is. Szerencsére rengeteg munkánk volt, úgyhogy gyakran dolgoztunk heti hetven-egynéhány órákat. Az alap általában a heti 55 óra volt. Ezt is szerettem, mert elég változatos volt. Sok helyszínen megfordultunk és sokszor dolgoztunk együtt másokkal is (pl.: egy dél-Afrikai sráccal, akinek egyik szülője spanyol a másik ausztrál; vagy olyan hollanddal, aki Barcelonában született, de már jó ideje itt él...). Alig volt néhány hely, ahol 1 hétnél többet lettünk volna. Egy átlagos, 160-180nm-es családi házzal 1 nap alatt "jól laktunk", aztán jöhetett a következő helyszín.
Itt dolgoztam egészen a múlt hétig. :-) Rengeteg helyen voltam és ennek a munkának köszönhetem,hogy nagy vonalakban már megismerhettem a várost. Eddig minden korábbi munkáltatómtól úgy válhattam el, hogy ha minden kötél szakad, akkor hozzá visszamehetek. Ez nagyon megnyugtató tud lenni. Persze az ember általában nem azért vált munkahelyet, hogy visszamenjen az előzőre...
Ez a mostani munkám számomra nagyon jó lehetőség, de nem volt ez egy egyszerű menet.
2011 márciusában jelentkeztem rá. Valamikor áprilisban váltottunk néhány email-t és bementem egy interjúra. Este 6-ra volt megbeszélve, de mivel én aznap is dolgoztam nem volt elég időm elkészülni. Na, meg sosem jártam előtte arrafelé és nem gondoltam, hogy ilyen nagy lesz a forgalom.... 5:55-kor küldtem egy sms-t, hogy sajnos nem érek oda 6-ra, de ha még tud 10 percet adni, akkor ott leszek. Éppen csak összejött, majdnem kicsúsztam a 10 perces időkeretből is! Aztán ott voltam majdnem egy órán át. Nagy mázlim volt, hogy a Sri-Lankáról jött főnököt nagyon jól megértettem és pár nappal később elküldtem neki egy rajzot, amit az alapján csináltam neki, ami mintát adott. Kíváncsi volt van-e térlátásom. Na az van, ezért is szeretem nagyon ezt a fajta munkát. Aztán ennyi.
2011 októberben egyszer csak kaptam egy email-t egy szép szombati napon, hogy érdekel-e még az a munka. Azonnal írtam, hogy igen és hétfőn már ott voltam a cégnél. Persze ehhez kellett az is, hogy az akkori munkáltatóm is elengedjen, de ezt ő is felismerte, hogy nekem most kell lépnem. Nem tudhatjuk milyen gyakran adódik ilyen lehetőségem az életben, ezért ezt most kell kihasználni.

Most eltelt az első hét az új helyen és éppen a céges xmas dinner-re készülünk. Sose voltam vállalati rendezvényen, leszámítva a "névnapozást". Rengeteg dolgot tanultam máris és még van is mit, de egyáltalán nem reménytelen. Nem csak szerintem, a munkatársak szerint sem. Igaz ők többnyire más programot használnak (StruCAD), mint amit én korábban (AutoCAD), de ez utóbbit szerencsére én tudom jobban, ez a héten már be is igazolódott.

Új-zélandi jogosítványom megszerzése

Szeretném részletesen leírni az Új-zélandi jogosítványom megszerzésének történetét. Remélem ezzel sikerül informálni és egyben bátorítani is másokat, hogy nem is annyira vészes itt a vizsgázás.

A magyar "B" kategóriás jogosítványom 2003-ban szereztem és azért aránylag gyakran vezettem is. Néha 2-300km-t is, de általában a 30-50km volt jellemző. Ilyen tapasztalattal kezdtem el 2011 januárjában vezetni a "rossz oldalban" Új-Zélandon. Egyszer-kétszer előfordult, hogy a szembe sávba kanyarodtam, vagy irányjelző helyett az ablakot töröltem szárazon, de alapjában véve az autósok itt türelmesek és semmi komoly problémám nem volt.
A magyar jogosítvánnyal itt hivatalosan a megérkezéstől számított 1 évig lehet vezetni. A jogszabályok szerint utána ezt elfelejti az ember, úgyhogy én igyekeztem még október előtt levizsgázni.

Elegendő csupán egy elméleti és egy gyakorlati vizsgát tennem és ezek sikeres megoldása után kapok egy 1F-es jogosítványt, ami azt jelenti, hogy Class 1 (személyautó), Full (teljes jogú, tehát nem kezdő és nem korlátozott). 

Az elméleti vizsgára való felkészülésben (itteni Kresz) nagy segítséget nyújtott a learnerlicence.co.nz oldal, ahol majdnem az összes kérdés fent van a helyes válaszokkal együtt és az itteni autós szövetség honlapján található teszt. Ez utóbbi oldalon ugyan ismétlődhetnek a kérdések, hiszen véletlenszerűen generálja őket, de ez jobban hasonlít a vizsgán élesben megoldandóra.
Az elméleti vizsgára nem mehet egyedül az ember kocsival, hiszen az első próbálkozás után (legyen az sikeres vagy sikertelen) hivatalosan nem vezethet autót egyedül csak olyan személy felügyelete mellett, aki legalább 2 éve rendelkezik itteni jogsival és az első (utas oldali) ülésen ül.
A teszt kitöltése előtt megvizsgálják az ember látását (nem kell emiatt sehova menni, minden 1 helyen történik). Betűket kell olvasni nem túl kicsik, de nem is nagyok. 3 különböző pozícióba mozdítják a kukucskálós gépben és mindig megmondják, hogy a 7 egyforma nagyságú betűsorból most melyiket szeretnék hallani.
Na, ha ez megvan, akkor tőlem elkérték a mobilom (amit a teszt kitöltéséig félretettek). (Szerencsére jó vastag polcra tették és nem szakította le a 7 éves retro-mobilom!) Kap az ember egy 4 jegyű számkódot, ami az ő személyre szabott kérdéssorát hívja elő. Ennek beírása után tájékoztatnak, hogy hogyan működik a számítógépes program (mert ezen történik a vizsgázás), marha egyszerű 4 nagy gomb van, ha tudod a választ rákattintasz és amikor megnyomod a "következő kérdés" gombot, akkor azonnal meg is mutatja, hogy jó-e vagy sem. Ha nem vagy biztos a dolgodban, akkor csak kéred a következő kérdést és a végén vissza lehet térni ezekre a kérdésekre. 30 perc áll rendelkezésre 35 kérdés megválaszolására. Ha az ember becsülettel gyakorol, akkor majdnem kétszer is ki lehet tölteni ennyi idő alatt a tesztet.

Sikeres vizsga esetén lehet időpontot foglalni a gyakorlati vizsgára. Nekem szeptember 5-re tudtak adni leghamarabb, de 9-re kértem és lehetőleg dél körüli időpontra, hogy kis forgalom és jó útviszonyok legyenek.

A gyakorlati vizsgára cipelni kell magunkkal az ún. supervisor-t.(Ugye ő az, akinek már min. 2 éve van kiwi jogsija.) Elméletileg. Tőlem a kutya se kérdezte, hogy itt van-e. Nem is kellett a kocsiban lennie, amikor vizsgáztam. Megvárt ott a helyszínen, de senki nem kérdezte tőle, hogy mit akar itt vagy kivel jött. (Mindenki levonhatja a maga következtetését...)

Browns Baybe kaptam az időpontot, szerencsére elég jól ismerem ezt a környéket. A gyakorlati vizsga elején a vizsgáztató megnézte a gumikat (légnyomás megfelelő-e, mintázat elég mély-e), az irányjelzőket elől-hátul, a kézi- és lábféket és féklámpákat. Mivel mindent rendben talált indulhattunk.
Mondta az irányokat, érthetően, előre szólt, sőt még mutatta is, úgyhogy ha két bal kezem lenne is tudtam volna merre kell fordulni. ;-) A vizsga első részében volt minden. Körforgalmakba mentünk minden irányból és hagytuk el minden irányba. Stop táblás kereszteződések, egyenrangú útkereszteződések, iskola zóna... Egyszer szólt, hogy álljak félre. Na, itt beijedtem, hogy megbuktam, de mondta, hogy az első résznek itt sikeresen vége, most jön a második rész.

Nagyobb térképre váltás
A második részben meg kell figyelnem, hogy mi zajlik a kereszteződésben, s miután azt elhagyjuk félreállok és el kell mondanom mit láttam. Szólt előre, hogy most figyeljek, mert ezt meg fogja kérdezni. Figyeltem, elhagytuk a kereszteződést és mondta, hogy ahol úgy érzem álljak félre és meséljek mit láttam. Én meg elmondtam, hogy jobbról jött egy piros kocsi, balról meg egy babakocsi oszt ennyi. Jó, gyerünk tovább- mondta. 5-6 ilyen kereszteződés volt, köztük olyan is, ahol senki nem volt csak mi. Ezután az East Coast Roadon kellett vezetnem lakott területen kívülre (80-as tábla volt végig). Na itt már rám szólt, hogy jó volna, ha gyorsabban mennék, mert feltartom a mögöttünk jövőket (70-75-el mentem ekkor)... én ugyanis egész idő alatt figyeltem arra, hogy ha 50-el lehet menni, akkor inkább 45-el mentem, nehogy ebbe kössön bele.
Visszaértünk és minden rendben zajlott. Nagyjából 45 percig tartott a menet és a végén elmondta az észrevételeit, hogy nem ártana kicsit jobban balra tartanom, egyszer elfelejtettem indexelni a körforgalomból kifelé menet és hogy mehetek gyorsabban is, elvégre ez egy teljes jogú jogsi lesz, nem korlátozott vagy tanuló.
10 munkanapon belül postázzák a jogsim, figyeljem a postaládát - ez volt az utolsó mondata.
Azt, hogy addig most vezethetek-e vagy sem, azt nem tudom, de örülök, hogy ez is megvan. 10 évig ezzel sem kell már foglalkoznom. Viszont a magyar jogsim jövőre lejár....

Rögbi Világbajnokság - Nyitónap

Elkezdődött végre, amire Új-Zéland évek óta várt és készült. Már napok óta érezni lehetett a levegőben egyfajta vibrálást. Látni lehetett a lobogást. Zászlók lobogását az autókon. Néhány nappal ezelőtt már elfogyott az országban az utolsó 5$-os All Blacks-es autós zászló is. Rengeteg helyen árultak hivatalos szurkolói relikviákat, mint táskák, felsők, sálak, sapkák, zászlók... és - én személy szerint - nem is találkoztam hamisítványokkal. A helyi busztársaságok már hónapok óta felvételt hirdettek, hiszen rengeteg buszsofőrre volt szükségük és tegnap kiderült, hogy nem hiába. (Tudom a kép nem teljesen profi, de azért látszik rajta mekkora tömeg volt.)

Mi is busszal indultunk a városba és az állomáson gyakorlatilag nem sorban, hanem körben álltak az emberek. Egyszerűen nem tudtuk eldönteni, hogy hol van a vége. 15:30 körül tudtunk csak a buszra jutni és a városba menet mind az 5 állomáson hasonló volt a helyzet. Albanyban megtelt a busz és utána már csak 5-10 embert vettünk fel állomásonként.
A hivatalos bejelentés szerint a belvárosban nagyjából 107.000 ember volt. A Queens Wharf-ot a hivatalos megnyitás után 20 perccel már teljesen elözönlötték az emberek és 30 perccel később be is zárták a kapukat. Ennyi idő kellett 12.000 embernek, hogy "elfoglalja" a megnyitó estéjére koncertek helyszínéül szolgáló új létesítményt. A következő 3 órában csak időszakosan nyitották meg a kapukat, úgyhogy nekünk esélyünk sem volt bejutni. Legjobb eredményünk, hogy 200m-re sikerült megközelítenünk a kaput. A bárok és éttermek teljesen tele voltak. Az egyik helyen csak előre foglalással lehetett bemenni, másutt sorok kígyóztak a hőn áhított alkoholért.

A kompoknál sem volt jobb a helyzet. Délután háromnegyed négykor már 300m hosszú sor állt Devonportnál, Birkenheadnél pedig mintegy 150 méteres sorban álltak az emberek mind feketében.
A kompokat le is állították, mert a waterfrontra nem lehetett már több embert bezsúfolni.
A vonatközlekedés is eléggé zavarodottan működött, mert a stadion felé menet rendszeresen nyomkodták a vészjelző gombokat és emiatt egy idő után már vonattal nem lehetett eljutni az Eden Park Stadionba. Közel 2.000 ember nem tudott eljutni a kezdő meccsre, de a hivatalos adatok szerint így is több mint 60.000-en nézték meg a helyszínen ahogy John Key biztatta a fiúkat.
17:00-kor indult 600 maori harcos felvonulása a Quay Street-en a Queens Wharf felé. A harcosok hárman, esetleg négyen fértek el egymás mellett, mert ennél nagyobb helyet már nem tudtak a szervezők kipréselni a tömegből.

Miután ezt is megnéztük még 1 órán át próbáltunk helyezkedni, aztán feladtuk. Teljesen értelmetlennek tűnt ekkora tömegben eljutni bárhová is. A 20:00-kor kezdődő élőzenés tűzijátékot már otthonról néztük a TV-n. 3 tonna villogó akármit lőttek fel, miközben "érdekes" zenei aláfestést és képeket kaptunk. A zenészek a város különböző pontjain voltak. Maori harcos fújt egy hatalmas kagylót az öböl bejáratánál lévő világítótoronyban, az Auckland múzeumnál hatalmas dobokon doboltak és fáklyás zsonglőrködtek, a waterfronton egy irodaház tetején Dél-afrikai énekesek voltak, a kikötőben konténerszállító gépek mentek össze vissza (ez utóbbit máig nem tudom hova tenni), szóval érdekes volt.
A stadionban a megnyitó egyszerűen fantasztikus volt. Videó itt található róla.
A megnyitó mérkőzésen az All Blacks játszott Tonga ellen. Első ránézésre (és abszolút hozzá nem értő szemmel) nem tűnt eldőltnek a mérkőzés. Mindkét csapatban hatalmas izmos emberek voltak. Döntően 95-110kg-osak a játékosok. A meccs végül 41-10-re az All Blacks javára dőlt el. Végignéztem. Nem akarok senkit megsérteni, de több ízben majdnem elaludtam rajta. Voltak valóban izgalmas részek, de volt olyan 20 perc, hogy gyakorlatilag semmi sem történt.
Ha jó rögbi szurkoló szeretnék lenni, akkor még mindenképpen gyakorolnom kell és hát mi is lehetne erre egy jobb lehetőség, mint az itt megrendezett világbajnokság!

Buddha és Bumeráng

A dolog úgy kezdődött még 2008 júliusában, hogy hallgattam egy rádióműsort - amit az ország egyik fele azóta is hallgat. A felhívás az volt, hogy olyan tereptárgyat kell készíteni, amit a Bocsi egy Mig-29-esből kb. 400km/h-ás sebességgel haladva 300m magasságból jól észre tud venni. A legjobb nyer egy Thaiföldi utat. Természetes, hogy egy ilyen buliból nem maradhatunk ki, úgyhogy neki is láttunk, hogy építsünk valami óriásit a szüleimmel, öcsémmel, feleségemmel és sógoraimmal.

 A terv az volt, hogy készítünk egy hatalmas bumerángot. Papírból, mert az volt kéznél nem kis mennyiség. Ahogy haladtunk előre és szorított az idő, egyre jobban kezdtem hajtani mindenkit a nagyobb termelékenység érdekében. Így a csapatban volt valaki, aki közutálatnak örvendett egy idő után, ez pedig én voltam. :-) (Azt hiszem egy korábbi életemben már az egyiptomi piramisok építésénél is részt vehettem, mint munkafelügyelő...)

Ahogy kiértünk a terepre - ahol fel kívántuk építeni a remekművet - bizony gyorsan rájöttünk, hogy a bumeráng annyira hatalmas lesz, hogy nem tudunk az egyik végéről a másikra elkiabálni sem, úgyhogy gondok merültek fel az építés során. A megoldás az volt, hogy mintegy koordináta rendszer szerűen kijelöltünk néhány pontot és azok összekötésével húztuk meg a vonalakat.

(A fenti képen jobb oldalt egy "mi autónk" látható, csak az összehasonlítás kedvéért.) A bumeráng így felépült "just in time", bár a fényképezés 1 órával a zsűrizés előtt volt és a fényképeken nem látszódnak a 8-10 méter magas stilizált hangszórók a bumeráng bal és jobb oldalában. Teljes szélessége több mint 189 méter volt, magassága pedig 83 méter. (A pontos adatok még megvannak valahol a részletes tervrajzokkal. Ez nem vicc, de  most nem találtam meg őket!) Legnagyobb ellenségünknek a szél bizonyult, de  a saslikpálcákkal leszögezett papírokkal nem tudta felvenni a versenyt a gyenge nyári szellő. Végül több mint 7.000 db A/4-es lap és 770 méter fóliacsík felhasználásával elkészült a közel 21.000 ponton összeragasztott "lepedő". Ezt ezután mintegy 2.000 db saslik pálcikával és 1,5 km zsineggel rögzítettük, hogy ne fújja el a szél. (Amikor elmentünk a boltba zsineget venni kicsit már koszosak voltunk és siettünk, úgyhogy nem akartuk keresgetni, csak megkérdeztünk egy eladót, hogy merre találjuk és egyáltalán van-e nekik zsinegük. A válasz az volt, hogy "igen van, de csak pénzért".)

Ilyen lett végül (a háttérben a kecskeméti katonai repülőtér), mondanom sem kell, hogy a 8 (vagy 10) elkészült mű közül nem mi nyertünk, de azért büszkék voltunk rá! (Utolsó este kint aludtunk a kocsiban, nehogy valami baja történjen a remekműnek. Jól elfeküdtem a nyakam az már biztos!)
Most pedig egy ettől lényegesen könnyebb fába vágtuk a fejszénket egy olyan műsor felhívására, amelyet az ország másik fele hallgat. A feladat: ülj meditáló pozícióban és fényképed küldd el nekik. Nyerni nem lehet semmit, de mivel jópofa dolognak tartottuk küldtünk mi is képet. (Ettől messzebbről nem nagyon lehet küldeni képet Magyarországra, s egyben azok is képet kaphatnak rólam, akik még sosem láttak élőben. Vigyázat, sokkoló kép következik!)

Shrek - a világ leghíresebb báránya - halott

Hát ki ne ismerné a világ leghíresebb bárányát!? Tehetjük fel a kérdést. Na, én bevallom néhány nappal ezelőttig nem ismertem és sajnos most már személyesen nem is lesz hozzá szerencsém. 2011. június 6-án 16 éves korában ugyanis elhunyt szegény.

Shrek 2004 áprilisában robbant be a köztudatba, amikor is Otagoban egy barlangban megtalálták 6 év "bujkálás" után. Ez alatt az idő alatt ugye senki sem nyírta őt és 27kg gyapjút sikerült növesztenie. Ez a mennyiség 20 férfi öltönyre elegendő.
(Egy átlagos merinói juhnak 4,5kg a gyapja.)
Karrierje a a megtalálása után meredeken ívelt felfelé: egy könyvben is írtak róla és a tv élőben közvetítette a megnyírását. Találkozhatott Helen Clark akkori miniszterelnökkel (bizonyára jót beszélgethettek), valamint a 10. születésnapja alkalmából Dunedin közelében egy úszó jégtáblán is megnyírták. (Ezt is csak a pihent kiwik találhatják ki....)

Országjáró körútja során (mert, hogy neki ilyen is volt!) részt vett homár halászaton, továbbá járt a Waitangi békekötés helyén is.
Lenyírt gyapjával és a róla készült fényképekkel egy gyermekeket segítő segélyszervezetet támogatott.

Mozgalmas hetünk volt

Mozgalmas hetet tudhatunk magunk mögött. Az előző vasárnaptól most vasárnapig elég sok minden történt, s erről szeretnék most írni, mielőtt még feledésbe merülne.
Vasárnapunk autószereléssel indult. Bem tábornok ugyanis úgy döntött, hogy unalmas neki sötétben aludni esténként és ő ugyan nem hajlandó lekapcsolni a beépített rádió világítását. Ez a probléma már 3-4 napja fenn állt, amikor vasárnap délelőtt nekiláttam, hogy megjavítom. A rádióhoz futó kábelköteg megtalálásához 5 burkolati elemet kellett eltávolítani a műszerfalról (ahol már csak 2 elem maradt), más utat nem találtam hozzá.  Egész pontosan kikötöttem a rádiót és már nem világít. Igaz nem is működik, de ez egyébként sem olyan nagy érvágás, mert azon a 2km-en naponta amíg a buszállomásig elmegyek nem szükségszerű zenének szólnia.

Hétfőn reggel immigration medical-re voltam hivatalos. Mielőtt ide indultunk megcsodálhattunk egy hatalmas rozella papagájt az ablakban miközben az egyik bokorról csemegézett.

Az orvosiról előzetesen annyit, hogy korábban már vásároltunk egy kupont, amivel kedvezményesebben csináltathattuk meg a vizsgálatokat. Néhány hónapja Torbayben ~400$-ért csinálták volna meg a vizsgálatot mellkas röntgennel és vérvétellel együtt. Az interneten pedig az állt a kupon hirdetésben, hogy full immigration medical 160$ helyett most csak 80$. Kicsit gyanús volt a 160$-os teljes ár is, de gondoltuk 80$-t mindenképpen meg lehet vele spórolni. Ezért is vettük meg és most amikor elmentőnk kiderült, hogy a 160$ az csupán az orvos díja. Nekünk ezen felül még 200$-t kellett fizetni. A doki egyébként bangladesi származású Helali (majdnem haláli) volt. Nagyon rendes volt és gyorsan megvoltunk mindennel. Az eredményeket szerdán már fel is vehettem, szerencsére minden nagyon jó (egyedül a fehérvérsejtek számára írták, hogy alacsony 4-11 között a jó és nekem 3,93). Szerintem nem lesz vele gond. Összességében még így is olcsón megvolt, mert 280$-ba került. Szerintem hasznosak ezek az úgynevezett "napi akciós" oldalak, amiről már Isti is írt korábban. Sok-sok mindenhez hozzá lehet jutni jutányos áron.

Szerdáról csütörtökre virradó éjjel egy nem várt esemény következett be. Ennek is vannak előzményei, először ezzel kezdeném.
Szeretünk itt lakni. Alapvetően. Jól kijövünk a tulajékkal de mostanában a feleséggel kezd kicsit felborulni a világ. Átállt éjszakai üzemmódra. Heti 2-3 nap dolgozik egy éjszakai bárban, mint pultos, mixer úgyhogy neki nem nagy was ist das éjjel nem aludni. Ez a tény azonban még nem jogosítja fel arra, hogy bennünket se hagyjon aludni. A legújabb hóbortja az éjszakai maratoni telefonálás. Azokon az estéken, amikor nem dolgozik telefonál. Állítólag Kínába, de számomra nehéz elképzelni, hogy van másik olyan ember is, aki ugyanezt az eszement sportot űzi, hogy telefonnal a fülén él. Elkezdi este 6-7-8 óra felé és reggel, amikor én munkába indulok (ez reggel 6 előtt nem sokkal van) még javában telefonál. Mindezt főképp a nappaliban végzi, amit a mi hálónkkal egy gipszkarton fal választ el, tehát gyakorlatilag olyan, mintha egy kartondobozt tennénk a fejünkre, miközben mellette ülünk= mindent hallunk. Valamilyen oknál fogva sötétben nem tud beszélni, ezért a villanynak is világítania kell, ami beszűrődik az ajtón és igen gyakran megy ki a garázsba cigizni is, amihez a mi szobánk ajtaja előtt vezet el az útja. Eredmény: időnként felhangosodó, de alapvetően folyamatos egész estés nyávogást hallunk beszűrődő fény mellett, ami zavarja a melatonin termelődésemet.
Szerdán ezt azzal fűszerezte, hogy hajnalban 1:20-kor a tűzriasztó hangjára ébredtünk. Mint utólag kiderült telefonálás és cigizés közben belehamuzhatott abba a kartondobozba, amiben a papírhulladékot gyűjtjük. (Ez a doboz egyébként a használt/kinőtt ruhák zsákján foglalt helyet nem egészen 1 méterre a férje Mazda RX-8-asától. Csak emlékeztetésképpen ennek az autónak mentek bele a kerekébe, amikor szilveszterkor a feleség elment vele dolgozni, s emiatt 3 hónapig állt a garázsban, hogy megcsinálják.)
Amikor kimentünk a folyosóra már láttuk, hogy baromi nagy a füst mindenfelé, de végül is tűz nem lett. Én azért feljegyeztem magamnak a noteszomba, mint első kísérletet, hogy eltegyen bennünket láb alól.

Ma, vasárnap pedig szintén voltunk piacon. Rita írt a múlt héten a La Cigale nevű eredendően francia piacról és ezt mentünk el meglátogatni azzal a reménnyel, hogy füstölt kolbászhoz juthatunk. Jelentem a zsákmányt megszereztük. A bejegyzést érdemes elolvasni, nagyon hangulatos kis piac, nekünk megtetszett. 

Paprika project

Haszonnövények tartására adtuk a fejünket: első körben édes és csípős paprikát (chili nem magyar!) vetettünk. Mielőtt még valakinek eszébe jutna, hogy miért pont őszre-tél elejére időzítettük szeretném megosztani az előzményeket. 

Az egész úgy indult, hogy a maláj lakótársunknak - az ősz közeledtével - támadt egy olyan ötlete, hogy termesszünk valamit itthon. Számára azonban növények mesterséges körülmények között tartása és a róluk való rendszeres gondoskodás egy igen komoly "science"-nek tűnik, ezért a "parasztgyerök" véleményét kérte: Melyik növény tartása lehet a legegyszerűbb? - hangzott el a költői kérdés (a választ szokás szerint nem várta meg rá). Úgy gondolta, hogy a paradicsom tartásához már kettes szintű vetési ismeretek kellenek, ezért csak valami egyszerűvel kellene próbálkozni első körben.

Mindez talán már két hónapja is volt. Az elmúlt időszakban végignéztük hogyan pusztul el (majdnem) egy menta növény és az újhagymák. A hagyma nem bírta víz nélkül, a menta meg úgy látszik nem szereti, ha a rajta (alatta) lévő vízben vannak elnyomva a cigarettacsikkek. Most lábadoznak szegények, megpróbáljuk őket helyrehozni. 

Ez adott egyfajta inspirációt arra, hogy megpróbáljunk paprikát termeszteni. Részben kíváncsi is vagyok rá, hogy lesz-e belőle termés, mert elméletileg ha lakásban tartjuk, akkor éppen elégnek kell lennie az itteni őszi-téli hőmérsékletnek is a túléléshez.
Kaptunk paprika magokat csípőset és kevésbé csípőset is. A fenti képen ők láthatóak. Szinte minden második elvetett magból kihajtott egy kis növény. Ennyire sokat azonban nem tarthatunk meg - részben hely hiányában és ugye nem csak mi lakunk itt.

Amikor elérték a két leveles életkort átkerültek a bölcsiből az oviba. Ezekben a cserepekben cseperedhetnek  tovább, amíg a következő helyük elkészül. Első selejtezéskor mindkét fajtából 4-4 cseréppel hagytunk meg - cserepenként 4-6 növénnyel, hamarosan azonban ez is soknak bizonyult és elajándékoztunk belőlük néhányat. Ahogy szépen nőttek-növögettek úgy mi is egyre jobban felbátorodunk és vetettünk bolti capsicum (itt kapható kaliforniai paprika; capsicum=paprika latinul) és paradicsom magot is. A capsicum sokáig haldoklott csupán és most kezd 3-4 tő életjelet mutatni (egyenlőre még a bölcsiben). A paradicsomok viszont már hatalmasak és beelőzték a korábban kihajtott paprikákat is.

Itt tartunk most. Ezért elérkezettnek láttuk az időt egy komolyabb 60-80literes fa láda beszerzésére (házilag barkácsolására hulladékokból) és a növények ebbe való átültetésére. A ládával készen is lennénk, már csak föld kell bele és meglátjuk hogyan alakul a további sorsuk.
Menet közben sikerült magyar fehér TV paprikához is hozzájutnunk. Pontosabban 1 paprika magházának a feléhez. Ez most a legnagyobb kincsünk. Egy részét (20db magot) a múlt héten vetettünk el, nagyobbik hányadát viszont légmentesen elzártuk és rendszeresen ellenőrizzük nehogy penészesedjen, mert korábban már négyből három paprikánk (amit tavaszra vetni tettünk el) penészesedett meg a szobában. Magas a páratartalom, ezzel sajnos helyi adottság itt Aucklandben.
Ha érdembeli változások lesznek erről mindenképpen tudósítani fogok. 

Autós rövidhírek

Bem tábornok (az autónk) új matricát kapott. Itt lehet megcsodálni:

Egyébként túl vagyunk már közel 3000km-en és eddig minden rendben van. A vezetési élmény fokozása végett beépített tücsökciripeléssel is fel van szerelve, ugyanis alacsony sebességnél a műszerfal eddig még ismeretlen pontja ilyen hangon berezonál.
Az első ezer velünk megtett kilométer alapján azt kell mondjam egészen jó átlagfogyasztás jött ki: 7,1 liter 91-es /100km (autópálya-dugó-belváros-lejtő-emelkedő: minden elképzelhető helyzet volt benne). 

Sárkányok az égen

Tegnap igazán szép napunk volt. Délután kinéztem az ablakon és a szemközti dombtető mögül egy hatalmas jószág bukkant elő. Először egy hatalmas ráját pillantottam meg, majd utána úszott egy polip is.

Ragyogóan sütött a nap és csak a délután volt enyhén szeles, de ezt sem mondanám viharosnak. Minden bizonnyal ez az idő késztette eregetésre a hatalmas sárkányok gazdáját.
Ha valaki kíváncsi rá biztosan máskor is megtalálhatja őket jó idő esetén az East Coast Bays AFC pályáján Northcrosstól nem egészen 1km-re délre.

Kis nép vagyunk, de szerte-szét az már egészen bizonyos!

A múlt hét történésiből szeretnék megosztani néhány különleges és érdekes eseményt, de mindenek előtt egy update az előző bejegyzéshez: megérkezett az IRD számom (nagyjából másfél hét alatt)! 

Auckland Zoo

Történt ugyanis, hogy kikapcsolódás végett elmentünk az állatkertbe. Nagy izgatottsággal vártuk már a napot, amikor beléphetünk az Auckland Zoo kapuján, ugyanis korábban otthon rendszeres nézői voltunk a Zone Reality egyik sorozatának, amely éppen ezt az állatkertet hivatott bemutatni. Gondoljatok csak bele: végre élőben is láthatjuk, amiről hónapokkal, évekkel korábban csak álmodoztunk. Hihetetlen és mégis lehetséges. 

Láthattunk élőben kiwi madarat is, de mivel ők éjszaka aktívak, ezért a kiwi házban tök sötét volt. Egy tábla figyelmeztette a kedves látogatókat (az indiaiakat is), hogy kéretik vakuval nem fényképezni (még annak az indiai bácsinak sem, aki mellettünk ezt tette, DE: egy babakocsis anyuka azonnal rászólt, hogy "no flash!").

Az állatkert nagyon szép és voltak benne megdöbbentően hatalmas teknősök, nagyon hangulatosan berendezett dzsungel a gibbonoknak és egyéb kisebb főemlősöknek és egy egészen érdekes bemutató Burmával az indiai elefánttal, valamint hatalmas terület a zsiráf-zebra-strucc-orrszarvú kvartettnek, de mindebből nem ezt szerettem volna megemlíteni. Majd négy órája voltunk az állatkertben, amikor jött szembe 3 kis gyerkőc nagyon szépen kifestett arccal. Tigris és párduc volt az arcukra festve, de nem ám csak úgy felkenve 'oszt jóvan. Nagyon szépen kontúrosan ki voltak festve. Éppen mondtam is a Katának, hogy nézd csak milyen szépen ki vannak festve ezek a kislányok. Erre megszólal az egyik kislány a másikaknak: " A fókák laknak itt!" - mindezt magyarul. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtunk. Most őszintén mekkora az esélye annak, hogy az ember magyarokkal találkozzon egy állatkertben majd 18.000km-re Magyarországtól?!

Rendszámok

Az egyedi rendszámokról már tettem megjegyzést. De mit szóljon az ember, amikor ilyet lát: GEEZAA. Mi a Gézára, mint névre asszociáltunk azonnal. Bár lehet ez még bármi más is, de gyanús... nagyon gyanús...

Műkörmösnél...

Flatmate-elünk. Azt hiszem ezt korábban itt még nem írtam. Ez azt jelenti, hogy együtt élünk egy házaspárral és egy másik lakóval. Egy házban és közösen osztjuk meg a költségeket, edényeket, konyhai felszereléseket, TV, internet, porszívó- és mosógép használatot... gyakorlatilag majdnem mindent. Meglehetősen költséghatékony tud lenni azoknak, akik szeretnek és tudnak alkalmazkodni és megismerkedni más idegen kultúrából jött emberekkel. A tulajdonos egy maláj-thai házaspár, (akiknél az angol a legkisebb közös nevező) és mióta itt lakunk volt már Szaúd-arábiai, félig kiwi- félig magyar, és most egy kínai lakótársunk. A maláj feleség jelenleg egy kozmetikai szalonban dolgozik valahol Mairangi Bayben. Mesélte, hogy a héten volt nála egy (szerinte) mama-anya-lánya trió, akik nem csak angolul beszélgettek. Azt mondta, hogy ismerős volt számára a nyelv és megkérdezte, hogy nem magyarok-e véletlen. Persze, hogy azok voltak! Számomra érdekes egyébként, hogy felismerte a nyelvet úgy, hogy egyetlen szót sem tud magyarul. 

Cseresznye... vagy meggy?

Ebédszünetben beszélgettünk az egyik munkatársammal és valahogy témába került a cseresznye. Mondta is, hogy a pekiben lehet kapni magyar meggyet. Áhhh, azt nem hiszem - mondtam erre, mert mi karácsonykor csináltunk Duna hullámot (a süteményt) és akartunk venni hozzá meggyet, de csak cseresznyét találtunk. Erre ő nagyon erősködött, hogy márpedig biztos benne, hogy van meggy és ráadásul magyar is, nézzem csak meg. Megnéztem. Üveges befőttként árulják és cherry van ráírva. A meggy szerintem sour cherry, és ízre sem volt az a meggy, mint amit a nagymamám elrakott odahaza befőttnek. Ezért én még mindig azt hiszem, hogy cseresznye, de itt sem ez a lényeges. A lényeg a címkén van. A címke jobb oldalán ez van: "100% New Zealand owned and operated." A bal oldalon pedig: "Made in Hungary from local and imported ingredients." 

Füstölt kolbász kenyérrel

A legfinomabbat persze a végére hagytam. Nem reklámozni szeretném a magyar hentest, de megkóstoltunk egy falattal az általa készített füstölt kolbászból (Lacinak köszönhetően). Egy falat kolbász egy falat olyan kenyérrel, amit már 6 hónapja nem ettem. Itt Pane di Casa néven lelhető meg a Bakers Delight-ban, állítólag ez hasonlít a legjobban az otthoni magyar kenyérre a sok-sok féle kenyérből. (Én nagyon kenyeres vagyok, 2kg-t simán megettem otthon egyedül 5 nap alatt.) Hát az első falat után fellángolt bennem a szerelem a régi hazai ízek iránt.

Munkahely és tsai

Egy biztos: ha előröl kezdhetném már rég megcsináltam volna az új-Zélandi jogosítványt. Egyszerűbb lesz tőle az ember élete, úgyhogy az olvasó fogadja ezt el egy jó tanácsként: tessék szépen megcsinálni, mert sok helyzetben lehet előnyös a megléte.
Munka vízum birtokában sikerült egy munkáltatót levadásznom, akinél holnap a negyedik hetemet kezdem. Természetesen itt is a szerencse (és Isti) közbenjárására volt szükség. (Egyébként a kivándorlás során rengetegszer adódik olyan helyzet, amikor nagy szükség van egy jó adag szerencsére és a barátok, ismerősök segítőkészségére.) Bár egyenlőre nem a szakmámban dolgozom, de ez nem fog ki rajtam: a lényeg, hogy van hol és mit és hivatalosan csinálni.
A munkakeresés nem egy egyszerű folyamat itt sem. Bizony a gazdasági válság és a Chch-ban volt földrengés erősen odacsapott a gazdaságnak. Kaptam olyan visszajelzést cégektől, hogy a földrengés miatt most mégsem terveznek dolgozókat felvenni. Aki csak úgy job offer vagy előre megbeszélt interjú nélkül vág neki az utazásnak otthonról az kétszer is gondolja meg és ne az elkeseredettség, hanem a józan ítélőképesség vezesse.
Most egy életre kiművelem magam: színházba járok minden nap. Bár előadások még nincsenek, de ha felépítjük teljesen tuti, hogy egyszer elmegyünk Katával is, ha másért nem, hogy megnézzem milyen lett. Gyönyörködni kicsit... ...na jó, meg egy előadást is megnézni.
Ahhoz, hogy valaki dolgozhasson... pontosabban ahhoz, hogy adózhasson kell igényeljen IRD számot (adószám). Ehhez legalább kétféle dokumentumra van szükség. Én az útlevél + jogsi kombinációt választottam volna, ha lenne itteni, de így a magyar jogsim fordítását kellett elintéznem.
Mivel minél gyorsabban túl szerettem volna esni a dolgokon találtam egy fordítót, aki nem is messze lakik tőlünk és volt annyira rugalmas, hogy szombaton küldtem neki az első email-t és hétfőn már a kezemben volt a fordítás.
Kalandos volt az odaút is, mert ő a városon kívül lakik, ahol mi még sosem jártunk. Ez eddig a terra incognita volt számunkra, de gondoltuk térképpel a kezünkben semmi gond nem lehet. Nem is volt gond egészen addig, amíg be nem kanyarodtunk abba az utcába, ott aztán kezdődtek a problémák.

Első körben ráeszméltem, hogy nem emlékszem a házszámra. Persze fel nem írtuk, mert: "Á nem kell az, én úgyis tudom!" - hát nem tudtam. 148 vagy 138. Valami ilyesmire emlékeztem. Mentünk sorba és figyeltük a házszámokat 136,138,146,154.. hoppá, forduljunk csak vissza! Igen jól láttuk nem volt kitéve 148. Hmm, akkor gondoltam biztos a 138 lehet az. Befordultunk egy bekötőúton és kb. 1 km-t mentünk mire a házhoz jutottunk. Kiszálltam és beszélgettem kicsit a házzal, mert senki nem volt otthon. (Még szerencse, mert rossz helyen voltunk.) De mivel semmilyen fordítóra utaló felirat nem volt kitéve akkor gondoltam biztos rossz helyen vagyunk és meg kell keresni a 148-at. Bementünk először a 154-be megkérdezni, hátha tudnak segíteni. A kocsibejáró mellett a teniszpálya után befordultunk a ház előtti kikövezett kis fordulóba (melynek közepén kis virágok). (Mély szegénység...) Először csak pislogtak, hogy mit akarunk itt, de kedvesek voltak, bár előrébb nem jutottunk, mert nem ismerték akiket kerestünk. Gondoltam visszamegyünk a 146-ba, (ahol az előbb még egy kis elektromos traktorral nyírták a füvet) megkérdezni, hogy ismerik-e xy-t, aki lehet hogy a 148-ban lakik. Erre mondta a hölgy, hogy 148 szám nincs ebben az utcában. Miii?! Ajjaj, akkor valamire nagyon rosszul emlékeztem.... De mondta a hölgy, hogy ismerős neki a név menjünk fentebb az utcában biztos ott lesznek. Ott is voltak 248-nál. Mit mondjak nagy kő esett le a szívemről, amikor kiszálltam a kocsiból és a szláv arcú Irena a nevemen szólított.
Mindez a kaland megspórolható, ha valaki időben megcsinálja az itteni jogsit, mert előbb-utóbb úgyis szükség lesz rá.

márciusi bejelentkezés

Bő egy hónapos bejegyzés mentes időszakot szakítok ma meg. Nem mintha nem lett volna miről írni, mert események történtek szép számmal, de munka mellett bizony kevésbé jut idő a blogolásra. Most megkísérlem szépen apránként bepótolni az elmaradást.

Korábban a fórumon írtam róla, hogy mióta itt vagyunk Aucklandben nem tudom elérni a tar.hu-s weboldalam ftp szerveren keresztül. Na, ez a probléma megoldódott: a tar.hu megszüntette működését. Egyébként innen nem tudtam elérni hiába tudtam a jelszót meg mindent, egyszerűen nem engedett belépni. Szóval ha valakinek hasonló elven működő oldallal van kapcsolata, akkor érdemes utánajárni, mert nem biztos, hogy innen is el tudja érni.

Úgyhogy ebben az ügyben is mindenképpen lépnem kellett, mert a kutyusaim nem maradhatnak weboldal nélkül. Nemes egyszerűséggel csináltam egy blogspot.com oldalt nekik is: mathiaszore.blogspot.com . Ezzel vacakoltam március elején. Az oldalt lehet kritizálni, de nem különösebben érdekel: nekem tetszik, mert gyorsan kész lett és egyszerű.

Istiékkel voltunk a Karate Kölyök legújabb részét nézni az Movies in Parks keretén belül. Erről írtam az előző alkalommal is. A hely maga már eleve különlegesnek ígérkezett: Northcote, Little Shoal Bay Reserve . Amikor elfoglaltuk a helyünket szembe (kicsit balra) a vetítővászon volt. Tőle jobbra a háttérben a kivilágított Harbour Bridge és a CBD fényei a folyamatosan villogó Skytowerrel. Mindezt megfejeltük még azzal, hogy Istiék nyertek rá VIP jegyet. Először azt hittem ez valami vicc: VIP jegy az ingyenes mozifilmre?! Aztán igen kellemes csalódásban volt részünk: középen egy a pórnéptől elkerített részen volt a VIP páholyunk. Már csak ránk vártak a filmkezdéssel. Végig mentünk a piros szőnyegen, majd elfoglaltuk a helyünk a nagy kényelmes babzsák fotelekben. Kaptunk ice tea-t, karamellás pattogatott kukoricát és egy kis adag vanília jégkrémet is. Miután sikerült hozzászoknunk a luxus már-már felfoghatatlan mértékéhez megnéztük a filmet is. Meglepően jónak ítéltük és most már merem ajánlani mindenkinek; bár én elsőre nem voltam elájulva az ötlettől, hogy pont a Karate Kid-et nézzük, de őszintén tetszett.

A filmet egyébként március 11-én néztük és a végén a hangosbemondó hölgy közölte, hogy Japánban bizony komoly probléma volt. Szerencsétlen emberek...
Cunami itt már csak ~40cm-es volt a Northland-en (mint egy átlagos hullám), s bár az autópályán ki volt írva, hogy kéretik a beach-ektől távol maradni, azért délutánra amikor már hivatalosan is visszavonták a figyelmeztetést már tele volt az öböl hajókkal.

Ez történt az új munkahelyen való munkakezdés előtt. A munkáról és az azzal kapcsolatos ügyintézésről majd később beszámolok ám jelenleg ezek még folyamatban vannak.

Movies in Parks

Auckland bemutatja... a Harbour Bridge mindkét oldalán... idén nyáron ismét visszatérnek a filmek a parkokba!

Nagyjából ilyen beharangozót olvashatunk a szórólapon, amit a kezünkbe nyomtak tegnap este a kezdődő film előtt.
Tavaly januárban még a pappito.com-on olvastunk erről az eseményről és idén már mi is részesei lehettünk.
24 vetítés 11 helyszínen köztük olyan produkciókkal, mint a Sherlock Holmes, Iron Man 2, 500 Days of Summer, Avatar, The Twilight Saga: Eclipse, Shrek Forever After, The Karate Kid, Toy Story 3, vagy az általunk megtekintett The Lovely Bones. Sok kiwi filmet is vetítenek A Taste of Kiwi név alatt, egyben ez az idei programsorozat egyik alcíme is.

Korábban nem voltunk még szabadtéri filmvetítésen, úgyhogy ide igencsak korán érkeztünk. Este 6-kor mi már le is parkoltunk a Lynn Reserve (a továbbiakban csak: park) egyik sarkához. Szó szerint V.I.P parkolónk volt, mert később már az egész utcában nem volt hová parkolni annyian jöttek. Nem bántuk, hogy várnunk kellett, mert legalább volt időnk egy kicsit barangolni a parknak abban a részében is, ahol eredeti (nek tűnő) növénytakaró volt. Akárki akármit mond szerintem minden ehhez hasonló kis (picsányi) park lélegzetelállító. Az ember bemegy a házak közt egy kis sikátorba és mintha egy őserdőben lenne. Sokszor az utcazajt sem hallani és az az érzésem, mintha visszautaznék az időben 200 évvel.

Miután kiélveztük a környezet adta szépségeket visszasétáltunk a civilizációba. Az előzetes beharangozóban azt olvastuk, hogy elég, ha az ember visz magával egy pokrócot. Mi szót fogadtunk. Bár legközelebb azért viszünk inkább kettőt, egyre ülünk és egyel takarózunk, mert így este 9-10 körül már bizony hűvös volt (~17°C) pólóban, rövid nadrágban. Tegnap jobb híján Katát egy fél takaró, engem meg a hazaszeretet fűtött. Na, meg az ott kapott promóciós (ingyen) lime-chilis keksz. (Lehetetlenebbnél lehetetlenebb ízekben volt...)
A gyakorlottabbak eleve vacsorával felszerelkezve érkeztek, de rengetegen boroztak, pezsgőztek is, csak úgy szépen, módjával. Voltak sokan, akik kemping székekkel és babzsák fotelekkel jöttek, de egy fiatal srácokból álló társaság kanapéval és egy hűtőtáskányi kajával/sörrel jött. Mire a nap lement (20:30 körül), addigra egészen benépesült a park.

Nagyon jó volt együtt nézni egy kiwi rendező (Peter Jackson) által rendezett filmet együtt nézni kb. 5 moziteremnyi emberrel Új-Zélandon megnézni. Együtt szomorkodni, együtt nevetni a film eseményein. Aki nem látta a filmet annak nem szeretnék semmit sem elrontani, de nagyon meglepődtem, amikor a filmbéli gyilkos halálakor tapsoltak és ujjongtak az emberek.
Korai érkezésünknek köszönhetően tanúi lehettünk a vetítővászon felfújásának (hasonlóan ment, mint az ugrálóváraknál), de gondoltam felteszek róla két képet, nekem érdekes volt.

Aki siet még elérheti a ma esti Under the Mountain vetítését, ami ugyanitt lesz Glenfieldben. A többi filmek más és más helyszínen lesznek általában péntek-szombat este (,de például az Avatar szerdán lesz) a www.moviesinparks.co.nz alatt mindent meg lehet tekinteni vagy a www.eventfinder.co.nz oldalon is lehet válogatni rengeteg érdekes programból. 

Bejegyzés arról, hogyan sikerült suliba jelentkezni és járni Új-Zélandon

 Magyarországról nézve egyszerűnek tűnt a képlet:

1. Magyarországon megszerezzük a megfelelő IELTS nyelvvizsgát,
2. október közepén kiutazunk Auckland-be,
3. november végéig simán meglesz a study visa és minden akadály elgördül, lehet menni és tanulni, hogyan legyen chef az emberből.
Na, ez a valóságban természetesen nem egészen ment ilyen simán.

Az IELTS nyelvvizsgáról már írtam korábban. Ha valaki suliba szeretne itt jelentkezni, akkor érdemes megnézni az adott intézmény honlapján, hogy hol milyen szintű angol tudást várnak el. Általában az 5.0-5.5 elegendő szokott lenni, de van olyan szak is, ahol egyik vizsgarész sem lehet 7.0 alatt! A chef suliba 5.5-öt írtak a honlapon és Katának sikerült 7.5-es nyelvvizsgát letennie. Ennek eredményeképpen most "furcsa módon" meg is érti amit a tanár az órákon mond, de erről majd később írok.

Az, hogy októberben jöttünk bizonyos szempontból jó volt, bizonyos szempontból nem. Jó volt, mert a korábbi két évben megfigyeltek alapján ilyenkor voltak a legalacsonyabban a repülőjegy árak és jó volt azért is, mert a tavaszi választások után ekkorra lett legerősebb a forint, amivel igen jól jártunk a valuta átváltások miatt. (Mondhatjuk úgy is, hogy nem buktunk annyit mint mások, mert ezzel igazán jól járni nem nagyon lehet...)
Ami viszont hátrány volt az a vészesen közelgő karácsonyi (itt egyben nyári) szünet volt. Ha valaki ide utazik nyugodtan számolhat azzal, hogy az első héten nem fog tudni mit kezdeni még magával sem. Bár a jetlag mindenkire más hatással van, de ha valaki egy héttel számol, akkor az alatt az idő alatt teljesen át tud állni a 10-12 órás időeltolódásra. Második hetünk a fénymásolatok, csatolmányok és a békebíróval történő egyeztetéssel ment el, úgyhogy már november 1. volt, amikor beadtuk a kérelmeket. Pedig szerintem nem vacakoltunk sokat. Egy hónap alatt pedig ne várjon senki semmit az Immi-től. Dolgoznak ők, csak nem ilyen gyorsan, úgyhogy a terv 3-as pontja itt megbukott és a november végi kurzus helyett csak a február elején indulóba fértünk be. (Ugye itt a nyári szünet december 20 körül kezdődik és tart egészen január végéig.)

Maga a suli viszont nem nehéz. Annak, aki tud angolul! 1 hét elméletet 1 hét gyakorlat követ az iskolában lévő konyhában. Gyakorlatilag konyhának kialakított tanteremről van itt szó, úgyhogy ez a gyakorlat nem olyan gyakorlat, mint amikor a kőrösi Toldis pékek a tanműhelyben sütik a kenyeret az iskola boltjaiba. Mivel a chef előéletet tekintve itt is mindenki a nulláról indul ez kivitelezhetetlen is lenne.
Majdnem minden héten írnak tesztet is, amire eddig mindig megadták előre a kérdéseket és a válaszokat is, csak meg kell tanulni és jól megírni. Persze, ha valakinek annyira nem megy az angol, hogy Bacteria (baktérium) helyett Bra-t (melltartó) ír a tesztben, az sok jóra ne számítson. (Ez éppen az első heti tesztben történt a csoportban.) Katának egyébként meglepően sok 2! európai külsejű (egy kiwi srác és egy Dél-afrikai nő) csoporttársa is van az egy szem japán, a 4 indiai és koreaiak, kínaiak mellett. Utóbbi két társaság nem nagyon beszéli az angolt (számomra kérdéses, hogy akkor mi a fenét keresnek a suliban), de nekik nyilván vízum kellett...

A tanév során egyébként 4 blokk lesz, amelyek 2 hét szünettel vannak egymástól elkülönítve (meg persze vizsgákkal).

A suliba való eljutásról meg annyit, hogy ha olcsón akarja valaki megúszni, akkor jobb, ha nem busszal jár, mert úgy 23$ diák kedvezménnyel a heti bérlet. (Teljes árú 35$/hét, mindkettő az egész North Shore-ra érvényes, úgyhogy ha jár másfelé is az ember, akkor már nem ráfizetéses.) Kocsival már sokkal olcsóbb, vagy motorral még-még olcsóbb, vagy biciklivel még-még sokkal-sokkal, vagy gyalog... ...gyalog általában baromi messze van.

Új-zélandi tájszólás

Nem is nevezném tájszólásnak, de igazából nem nagyon tudok rá megfelelőt. Vannak bizonyos szavak, melyeket egyáltalán nem ismernek, s helyettük más szavakat használnak. (pl: tramping a hiking helyett) Rendszeresen "i" nek ejtenek sok a britek által "e"-nek ejtett magánhangzót. (seven fonetikusan itt: szivn).

Bár igazán szép kiwi beszédet állítólag vidéken vagy a Déli-szigeten hallani leginkább, s nekünk ebben még nem volt részünk, azért ez a wikipédiás gyűjtemény sem semmi:

Do you speak kiwi?

Jó szórakozást! ;-)

Kínai újév

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem (legalábbis) az újdonság erejével hatott, hogy február elején boldog új évet kívánnak egymásnak az emberek. Ennyire azért nem lehet messze Új-Zéland...

Az egész azzal kezdődött, hogy bementünk ebédelni Panmure-ban egy kis (minden jel szerint családi vállalkozásként működő) maláj étterembe. Asztalból mindössze 8, de integető macskás szoborból kettő is jutott a helyiségbe. Ezek arra hivatottak, hogy szerencsét hozzanak, s ha valaki elolvassa a wikipédia kínai (hold) újévről írt oldalát, rengeteg érdekes szerencse hozó szokással ismerkedhet még meg. A kis étteremben arra lettem figyelmes, hogy az egyik asztal alatt narancsok vannak a földre helyezve és mögötte mécsesek és füstölők vannak. Ezek a Buddhának szánt ajándékok, amit a kínai újév előtti napon szokás elkövetni. (Buddha nevét Budának ejtik és amikor első alkalommal hallottam bizony csak pislogtam, hogy mit akarnak ezek Budával kapcsolatban!?) Később, este hazaérve ez a látvány fogadott:

már kezdtem örülni, hogy ennyi gyümölccsel várnak otthon a lakótársak, de aztán gyorsan kiderült, hogy nem az enyém: Buddhának szánták. Ja, említettem már, hogy két kínaival egy malájjal és egy thaiföldivel lakunk együtt?! Így ebben a multikulturális közegben lehetőség van sok érdekes szokás megismerésére és belekóstolni számunkra eddig teljesen ismeretlen ételekbe is. Ma együtt vacsoráztunk, mint karácsonykor és szilveszterkor is. Neveket nem tudok, hogy mi micsoda volt, de ettünk csípős (de nagyon ám!) darált húst, főtt lepényhalat és érdekes (valami édes szósszal volt elrontva) ízű zöldségeket. Amit mi hozzáadtunk az a madártej volt. ;-)
Egyébként a városban most érezhetően kevesebb a forgalom, sokan nem is dolgoznak, mert a kínaiaknak ez bizony az év legnagyobb ünnepe.

Happy Chinese New Year Everyone!

Könyvtárban voltunk

Könyvtár Új-Zélandon, közelebbről: könyvtár a North Shore-on.

Nem első alkalommal vettük igénybe a (meglepő módon ingyenes) szolgáltatást, de megérett egy rövid kis beszámolóra. Könyvtári tagság kiváltásához mindössze az útlevélre és egy (lehetőleg a környékre címzett) bankszámlakivonatra van szükség. Ez utóbbival igazoljuk ugyanis, hogy a helyileg illetékes könyvtárba jogosultak vagyunk beiratkozni. Felszerelkeztünk hát ezekkel az okmányokkal! A regisztráció alkalmával felvették az adatokat és ki lehetett választani milyen plasztikkártyát szeretnénk. Ezt azon nyomban meg is kapja a delikvens és már böngészhet is a sorok között! Mindezt ingyen, gyorsan, egyszerűen.

A North Shore-on 7 könyvtár van. Ezek közül mi mindegy, hogy melyikből hozunk ki könyvet és teljesen mindegy, hogy azt melyikbe visszük vissza. Közös a készlet és bárki bárhol bármit kérhet előjegyzésbe. A könyvek kikölcsönzésekor lehetőség van a könyvtári dolgozók munkájának mellőzésére, magyarul mi magunk  intézhetjük a kikölcsönzést. Odamegy az ember a géphez: kártya vonalkódját lecsipogtat, aztán könyv(ek) vonalkódját lecsipogtat, s ha végzett, akkor blokk nyomtatása (amin rajta van, hogy mikorra és milyen könyveket kell visszavinni) és lehet szépen haza menni. Egyszerre maximálisan 35! könyvet lehet (egyenként maximum) egy hónapra kikölcsönözni, de ha ünnepnap esik bele, akkor természetesen tovább maradhat nálunk a könyv. Bizonyos könyvek kikölcsönzésekor fizetni kell néhány dollárt, de ez általában a frissen megjelent könyvekre vonatkozik, vaaagy amit ma vettem észre: DVD kölcsönzése 1 hétre 2 dollárba kerül.

NZHERALD olvasására kiváló lehetőség bemenni a könyvtárba! Munkakeresők figyelmébe a szerdai számot ajánlom, aminek "D" melléklete rengeteg álláshirdetést tartalmaz. (Persze nem annyit, mint a trademe vagy a seek, de ezek sokszor nem is azonosak az online megjelentekkel.) Más napokon alig van néhány hirdetés, úgyhogy emiatt azt megvenni nem érdemes.
Vissza-hozatalkor csak be kell tenni a "vissza hozott könyvek" ládájába (se csipogtatás, se semmi) és lehet keresni az újabb zsákmányokat.
A végére még valami: minden mindenütt ki van írva maori nyelven is. Ez az ittenieknek nem újdonság, de az újonnan érkezőknek érdekes lehet, de nem szabad elfelejteni, hogy Új-Zélandon az angol és (a világon egyedülálló módon) a jelnyelv mellett a maori is hivatalos nyelv!