Új-zélandi jogosítványom megszerzése

Szeretném részletesen leírni az Új-zélandi jogosítványom megszerzésének történetét. Remélem ezzel sikerül informálni és egyben bátorítani is másokat, hogy nem is annyira vészes itt a vizsgázás.

A magyar "B" kategóriás jogosítványom 2003-ban szereztem és azért aránylag gyakran vezettem is. Néha 2-300km-t is, de általában a 30-50km volt jellemző. Ilyen tapasztalattal kezdtem el 2011 januárjában vezetni a "rossz oldalban" Új-Zélandon. Egyszer-kétszer előfordult, hogy a szembe sávba kanyarodtam, vagy irányjelző helyett az ablakot töröltem szárazon, de alapjában véve az autósok itt türelmesek és semmi komoly problémám nem volt.
A magyar jogosítvánnyal itt hivatalosan a megérkezéstől számított 1 évig lehet vezetni. A jogszabályok szerint utána ezt elfelejti az ember, úgyhogy én igyekeztem még október előtt levizsgázni.

Elegendő csupán egy elméleti és egy gyakorlati vizsgát tennem és ezek sikeres megoldása után kapok egy 1F-es jogosítványt, ami azt jelenti, hogy Class 1 (személyautó), Full (teljes jogú, tehát nem kezdő és nem korlátozott). 

Az elméleti vizsgára való felkészülésben (itteni Kresz) nagy segítséget nyújtott a learnerlicence.co.nz oldal, ahol majdnem az összes kérdés fent van a helyes válaszokkal együtt és az itteni autós szövetség honlapján található teszt. Ez utóbbi oldalon ugyan ismétlődhetnek a kérdések, hiszen véletlenszerűen generálja őket, de ez jobban hasonlít a vizsgán élesben megoldandóra.
Az elméleti vizsgára nem mehet egyedül az ember kocsival, hiszen az első próbálkozás után (legyen az sikeres vagy sikertelen) hivatalosan nem vezethet autót egyedül csak olyan személy felügyelete mellett, aki legalább 2 éve rendelkezik itteni jogsival és az első (utas oldali) ülésen ül.
A teszt kitöltése előtt megvizsgálják az ember látását (nem kell emiatt sehova menni, minden 1 helyen történik). Betűket kell olvasni nem túl kicsik, de nem is nagyok. 3 különböző pozícióba mozdítják a kukucskálós gépben és mindig megmondják, hogy a 7 egyforma nagyságú betűsorból most melyiket szeretnék hallani.
Na, ha ez megvan, akkor tőlem elkérték a mobilom (amit a teszt kitöltéséig félretettek). (Szerencsére jó vastag polcra tették és nem szakította le a 7 éves retro-mobilom!) Kap az ember egy 4 jegyű számkódot, ami az ő személyre szabott kérdéssorát hívja elő. Ennek beírása után tájékoztatnak, hogy hogyan működik a számítógépes program (mert ezen történik a vizsgázás), marha egyszerű 4 nagy gomb van, ha tudod a választ rákattintasz és amikor megnyomod a "következő kérdés" gombot, akkor azonnal meg is mutatja, hogy jó-e vagy sem. Ha nem vagy biztos a dolgodban, akkor csak kéred a következő kérdést és a végén vissza lehet térni ezekre a kérdésekre. 30 perc áll rendelkezésre 35 kérdés megválaszolására. Ha az ember becsülettel gyakorol, akkor majdnem kétszer is ki lehet tölteni ennyi idő alatt a tesztet.

Sikeres vizsga esetén lehet időpontot foglalni a gyakorlati vizsgára. Nekem szeptember 5-re tudtak adni leghamarabb, de 9-re kértem és lehetőleg dél körüli időpontra, hogy kis forgalom és jó útviszonyok legyenek.

A gyakorlati vizsgára cipelni kell magunkkal az ún. supervisor-t.(Ugye ő az, akinek már min. 2 éve van kiwi jogsija.) Elméletileg. Tőlem a kutya se kérdezte, hogy itt van-e. Nem is kellett a kocsiban lennie, amikor vizsgáztam. Megvárt ott a helyszínen, de senki nem kérdezte tőle, hogy mit akar itt vagy kivel jött. (Mindenki levonhatja a maga következtetését...)

Browns Baybe kaptam az időpontot, szerencsére elég jól ismerem ezt a környéket. A gyakorlati vizsga elején a vizsgáztató megnézte a gumikat (légnyomás megfelelő-e, mintázat elég mély-e), az irányjelzőket elől-hátul, a kézi- és lábféket és féklámpákat. Mivel mindent rendben talált indulhattunk.
Mondta az irányokat, érthetően, előre szólt, sőt még mutatta is, úgyhogy ha két bal kezem lenne is tudtam volna merre kell fordulni. ;-) A vizsga első részében volt minden. Körforgalmakba mentünk minden irányból és hagytuk el minden irányba. Stop táblás kereszteződések, egyenrangú útkereszteződések, iskola zóna... Egyszer szólt, hogy álljak félre. Na, itt beijedtem, hogy megbuktam, de mondta, hogy az első résznek itt sikeresen vége, most jön a második rész.

Nagyobb térképre váltás
A második részben meg kell figyelnem, hogy mi zajlik a kereszteződésben, s miután azt elhagyjuk félreállok és el kell mondanom mit láttam. Szólt előre, hogy most figyeljek, mert ezt meg fogja kérdezni. Figyeltem, elhagytuk a kereszteződést és mondta, hogy ahol úgy érzem álljak félre és meséljek mit láttam. Én meg elmondtam, hogy jobbról jött egy piros kocsi, balról meg egy babakocsi oszt ennyi. Jó, gyerünk tovább- mondta. 5-6 ilyen kereszteződés volt, köztük olyan is, ahol senki nem volt csak mi. Ezután az East Coast Roadon kellett vezetnem lakott területen kívülre (80-as tábla volt végig). Na itt már rám szólt, hogy jó volna, ha gyorsabban mennék, mert feltartom a mögöttünk jövőket (70-75-el mentem ekkor)... én ugyanis egész idő alatt figyeltem arra, hogy ha 50-el lehet menni, akkor inkább 45-el mentem, nehogy ebbe kössön bele.
Visszaértünk és minden rendben zajlott. Nagyjából 45 percig tartott a menet és a végén elmondta az észrevételeit, hogy nem ártana kicsit jobban balra tartanom, egyszer elfelejtettem indexelni a körforgalomból kifelé menet és hogy mehetek gyorsabban is, elvégre ez egy teljes jogú jogsi lesz, nem korlátozott vagy tanuló.
10 munkanapon belül postázzák a jogsim, figyeljem a postaládát - ez volt az utolsó mondata.
Azt, hogy addig most vezethetek-e vagy sem, azt nem tudom, de örülök, hogy ez is megvan. 10 évig ezzel sem kell már foglalkoznom. Viszont a magyar jogsim jövőre lejár....

Munkahely és tsai

Egy biztos: ha előröl kezdhetném már rég megcsináltam volna az új-Zélandi jogosítványt. Egyszerűbb lesz tőle az ember élete, úgyhogy az olvasó fogadja ezt el egy jó tanácsként: tessék szépen megcsinálni, mert sok helyzetben lehet előnyös a megléte.
Munka vízum birtokában sikerült egy munkáltatót levadásznom, akinél holnap a negyedik hetemet kezdem. Természetesen itt is a szerencse (és Isti) közbenjárására volt szükség. (Egyébként a kivándorlás során rengetegszer adódik olyan helyzet, amikor nagy szükség van egy jó adag szerencsére és a barátok, ismerősök segítőkészségére.) Bár egyenlőre nem a szakmámban dolgozom, de ez nem fog ki rajtam: a lényeg, hogy van hol és mit és hivatalosan csinálni.
A munkakeresés nem egy egyszerű folyamat itt sem. Bizony a gazdasági válság és a Chch-ban volt földrengés erősen odacsapott a gazdaságnak. Kaptam olyan visszajelzést cégektől, hogy a földrengés miatt most mégsem terveznek dolgozókat felvenni. Aki csak úgy job offer vagy előre megbeszélt interjú nélkül vág neki az utazásnak otthonról az kétszer is gondolja meg és ne az elkeseredettség, hanem a józan ítélőképesség vezesse.
Most egy életre kiművelem magam: színházba járok minden nap. Bár előadások még nincsenek, de ha felépítjük teljesen tuti, hogy egyszer elmegyünk Katával is, ha másért nem, hogy megnézzem milyen lett. Gyönyörködni kicsit... ...na jó, meg egy előadást is megnézni.
Ahhoz, hogy valaki dolgozhasson... pontosabban ahhoz, hogy adózhasson kell igényeljen IRD számot (adószám). Ehhez legalább kétféle dokumentumra van szükség. Én az útlevél + jogsi kombinációt választottam volna, ha lenne itteni, de így a magyar jogsim fordítását kellett elintéznem.
Mivel minél gyorsabban túl szerettem volna esni a dolgokon találtam egy fordítót, aki nem is messze lakik tőlünk és volt annyira rugalmas, hogy szombaton küldtem neki az első email-t és hétfőn már a kezemben volt a fordítás.
Kalandos volt az odaút is, mert ő a városon kívül lakik, ahol mi még sosem jártunk. Ez eddig a terra incognita volt számunkra, de gondoltuk térképpel a kezünkben semmi gond nem lehet. Nem is volt gond egészen addig, amíg be nem kanyarodtunk abba az utcába, ott aztán kezdődtek a problémák.

Első körben ráeszméltem, hogy nem emlékszem a házszámra. Persze fel nem írtuk, mert: "Á nem kell az, én úgyis tudom!" - hát nem tudtam. 148 vagy 138. Valami ilyesmire emlékeztem. Mentünk sorba és figyeltük a házszámokat 136,138,146,154.. hoppá, forduljunk csak vissza! Igen jól láttuk nem volt kitéve 148. Hmm, akkor gondoltam biztos a 138 lehet az. Befordultunk egy bekötőúton és kb. 1 km-t mentünk mire a házhoz jutottunk. Kiszálltam és beszélgettem kicsit a házzal, mert senki nem volt otthon. (Még szerencse, mert rossz helyen voltunk.) De mivel semmilyen fordítóra utaló felirat nem volt kitéve akkor gondoltam biztos rossz helyen vagyunk és meg kell keresni a 148-at. Bementünk először a 154-be megkérdezni, hátha tudnak segíteni. A kocsibejáró mellett a teniszpálya után befordultunk a ház előtti kikövezett kis fordulóba (melynek közepén kis virágok). (Mély szegénység...) Először csak pislogtak, hogy mit akarunk itt, de kedvesek voltak, bár előrébb nem jutottunk, mert nem ismerték akiket kerestünk. Gondoltam visszamegyünk a 146-ba, (ahol az előbb még egy kis elektromos traktorral nyírták a füvet) megkérdezni, hogy ismerik-e xy-t, aki lehet hogy a 148-ban lakik. Erre mondta a hölgy, hogy 148 szám nincs ebben az utcában. Miii?! Ajjaj, akkor valamire nagyon rosszul emlékeztem.... De mondta a hölgy, hogy ismerős neki a név menjünk fentebb az utcában biztos ott lesznek. Ott is voltak 248-nál. Mit mondjak nagy kő esett le a szívemről, amikor kiszálltam a kocsiból és a szláv arcú Irena a nevemen szólított.
Mindez a kaland megspórolható, ha valaki időben megcsinálja az itteni jogsit, mert előbb-utóbb úgyis szükség lesz rá.

Bejegyzés arról, hogyan sikerült suliba jelentkezni és járni Új-Zélandon

 Magyarországról nézve egyszerűnek tűnt a képlet:

1. Magyarországon megszerezzük a megfelelő IELTS nyelvvizsgát,
2. október közepén kiutazunk Auckland-be,
3. november végéig simán meglesz a study visa és minden akadály elgördül, lehet menni és tanulni, hogyan legyen chef az emberből.
Na, ez a valóságban természetesen nem egészen ment ilyen simán.

Az IELTS nyelvvizsgáról már írtam korábban. Ha valaki suliba szeretne itt jelentkezni, akkor érdemes megnézni az adott intézmény honlapján, hogy hol milyen szintű angol tudást várnak el. Általában az 5.0-5.5 elegendő szokott lenni, de van olyan szak is, ahol egyik vizsgarész sem lehet 7.0 alatt! A chef suliba 5.5-öt írtak a honlapon és Katának sikerült 7.5-es nyelvvizsgát letennie. Ennek eredményeképpen most "furcsa módon" meg is érti amit a tanár az órákon mond, de erről majd később írok.

Az, hogy októberben jöttünk bizonyos szempontból jó volt, bizonyos szempontból nem. Jó volt, mert a korábbi két évben megfigyeltek alapján ilyenkor voltak a legalacsonyabban a repülőjegy árak és jó volt azért is, mert a tavaszi választások után ekkorra lett legerősebb a forint, amivel igen jól jártunk a valuta átváltások miatt. (Mondhatjuk úgy is, hogy nem buktunk annyit mint mások, mert ezzel igazán jól járni nem nagyon lehet...)
Ami viszont hátrány volt az a vészesen közelgő karácsonyi (itt egyben nyári) szünet volt. Ha valaki ide utazik nyugodtan számolhat azzal, hogy az első héten nem fog tudni mit kezdeni még magával sem. Bár a jetlag mindenkire más hatással van, de ha valaki egy héttel számol, akkor az alatt az idő alatt teljesen át tud állni a 10-12 órás időeltolódásra. Második hetünk a fénymásolatok, csatolmányok és a békebíróval történő egyeztetéssel ment el, úgyhogy már november 1. volt, amikor beadtuk a kérelmeket. Pedig szerintem nem vacakoltunk sokat. Egy hónap alatt pedig ne várjon senki semmit az Immi-től. Dolgoznak ők, csak nem ilyen gyorsan, úgyhogy a terv 3-as pontja itt megbukott és a november végi kurzus helyett csak a február elején indulóba fértünk be. (Ugye itt a nyári szünet december 20 körül kezdődik és tart egészen január végéig.)

Maga a suli viszont nem nehéz. Annak, aki tud angolul! 1 hét elméletet 1 hét gyakorlat követ az iskolában lévő konyhában. Gyakorlatilag konyhának kialakított tanteremről van itt szó, úgyhogy ez a gyakorlat nem olyan gyakorlat, mint amikor a kőrösi Toldis pékek a tanműhelyben sütik a kenyeret az iskola boltjaiba. Mivel a chef előéletet tekintve itt is mindenki a nulláról indul ez kivitelezhetetlen is lenne.
Majdnem minden héten írnak tesztet is, amire eddig mindig megadták előre a kérdéseket és a válaszokat is, csak meg kell tanulni és jól megírni. Persze, ha valakinek annyira nem megy az angol, hogy Bacteria (baktérium) helyett Bra-t (melltartó) ír a tesztben, az sok jóra ne számítson. (Ez éppen az első heti tesztben történt a csoportban.) Katának egyébként meglepően sok 2! európai külsejű (egy kiwi srác és egy Dél-afrikai nő) csoporttársa is van az egy szem japán, a 4 indiai és koreaiak, kínaiak mellett. Utóbbi két társaság nem nagyon beszéli az angolt (számomra kérdéses, hogy akkor mi a fenét keresnek a suliban), de nekik nyilván vízum kellett...

A tanév során egyébként 4 blokk lesz, amelyek 2 hét szünettel vannak egymástól elkülönítve (meg persze vizsgákkal).

A suliba való eljutásról meg annyit, hogy ha olcsón akarja valaki megúszni, akkor jobb, ha nem busszal jár, mert úgy 23$ diák kedvezménnyel a heti bérlet. (Teljes árú 35$/hét, mindkettő az egész North Shore-ra érvényes, úgyhogy ha jár másfelé is az ember, akkor már nem ráfizetéses.) Kocsival már sokkal olcsóbb, vagy motorral még-még olcsóbb, vagy biciklivel még-még sokkal-sokkal, vagy gyalog... ...gyalog általában baromi messze van.

Vízum ügyintézés

Amit mindenek előtt tudni kell: Aucklandben adtuk fel a kérelmeinket. Itt lassú az ügyintézés és mindezt a karácsony előtti lelassult munkakedv is nehezíthette. Ezért ezt senki ne tekintse általános érvényűnek.
Nem részletes ismertetőt vagy tippet, ötletet szeretnék adni, hanem a saját élményeinket szeretném megosztani. Szeretném hangsúlyozni, hogy minden bevándorlással kapcsolatos dologban a legjobb, ha az Immigrationt kérdezi az ember, végtére is ők fogják elbírálni a kérelmeket...

Már Új-Zélandra indulásunk előtt alaposan körüljártuk ezt a témát. Letöltöttük a nyomtatványokat, amelyek ránk vonatkoznak és próbaképpen ki is töltöttük őket otthon. Minden csatolandó dokumentumot ellenőriztünk, hogy biztosan megvan-e minden. Megvolt, megnyugodtunk. A kérelmek végén van egy check list is, azt is átnéztük, ott is stimmelt minden. Aztán elutaztunk, megérkeztünk, kihevertük a jetlag-et és nekiláttunk élesben.

Újra kitöltöttük (most már véglegesen) a dokumentumokat. Kellett keresnünk egy békebírót is, aki igazolja, hogy valóban házastársak vagyunk. Interneten megnéztük hol van a legközelebbi és telefonos egyeztetés után még aznap délután tudott bennünket fogadni. Előre megbeszéltük, hogy ha kérdezi mióta vagyunk együtt, hogy ismerkedtünk meg és mikor, akkor én is a valós dátumokat mondjam, ne csak Kata. Erre a békebírónál kb. 5 percet töltöttünk. Ebből 3 azzal telt el, hogy bementünk az asztalig ahol helyet foglaltunk majd vissza kimentünk keresztül a szép nagy házon. Semmit nem kérdezett, nagyon kedves volt és segítőkész. Ja, és mindezért nekünk egyetlen centet sem kellett fizetnünk, ez a szolgáltatás ingyen van.
Ezután Kata még 1.201-szer átnézte a papírjainkat és a hozzájuk tartozó csatolmányokat és megállapította, hogy  "jó, de nézze át azért az egyik ismerősünk is". Átnézte, talált is benne hibát. ;-) Ennek eredményeképpen az egyik oldalt újra ki kellett nyomtatnunk egy idegen országban (nyomtató persze nem volt senki ismerősnél) vasárnap! Szerencsére gyorsan találtunk olyan helyet, ahol nyomtattak. $2.20 be került, ebből 20 cent volt az oldal nyomtatása és 2 dollár az élő munkaerő igénybevétele, aki a navigálásunk alapján kinyomtatta a kért dokumentum kért oldalát. Ez nekem furcsa volt, mert otthon nem így megy, de egye fene, a lényeg az volt, hogy minél hamarabb be tudjuk adni a papírokat.

Október 18-án érkeztünk és november 1-én (nem kis segítséggel) beadtuk a kérelmeket. Csatoltuk amit csatolni  kellett és vártunk. A kérelmek beadásakor lehetett kérni, hogy szeretnénk-e online értesítést kapni a folyamat során. Mi kértünk és kaptunk is. Ám először is egy hiánypótlásra felszólító emailt. Azt kérték, hogy csatoljunk még 2 igazolást a lakhatással és a sulival kapcsolatban 48 órán belül. Ha ezt nem tesszük meg, akkor be nem küldöttnek tekintik (tehát nem elutasítják!) a kérelmet és visszapostázzák. Szerintem ez egy jó hozzáállás. Nekem ez nagyon szimpatikus volt. Elküldtük amit kértek, bár elég idegesen telt az a majdnem 20 óra, ami alatt mindent elintéztünk.
Az immi oldalán kaptunk egy felhasználónevet és regisztrálhattuk magunkat, így nyomon követhettük az eseményeket. Azért cselesek voltak, mert a regisztrációnál tudnunk kellett az útlevélszámunkat is, ami ugye nem volt nálunk, mert korábban elküldünk nekik a vízumkérelmünkkel. Még szerencse, hogy egyszerre csináltattuk és majdnem minden szám megegyezik benne. ;-)
Ismerősök, barátok, suli mindenki azt mondta: 1-2-3 hét és meglesznek a papírok. Biztosan nem tudhatták, hogy meddig tart a procedúra és ezért is írtam, hogy a hivatalt kell megkérdezni. A barátok lehetnek kedvesek és segítőkészek, de nem ők bírálják el a kérelmeinket.

November 19-én érdeklődtünk először a study visa iránt. Felhívtuk őket telefonon és azt mondták sorban van  a kérelem, de talán ha írunk egy emailt, akkor azzal meggyorsíthatjuk a folyamatot. Írtunk. 3 napon belül jött a válasz: "reméljük 2 héten belül döntés születik az ügyben". Mi is reméltük, de nem így lett.
1 héttel később megint hívtuk őket ugyanazon a számon. Rejtélyes módon akkor már nem tudtak információt adni ugyanazon a számon, hívjuk fel a call centert! Felhívtuk, 10 perc "Vivaldi, Négy évszak: Tél" hallgatása után odáig jutottunk, hogy visszahívnak. Vissza is hívtak szinte azonnal de sajnos megint csak ott tartottunk, hogy írjunk emailt. Írtunk. 3 napon belül jött a válasz: "reméljük 2 héten belül döntés születik az ügyben". Mi is reméltük, de nem így lett. Annyival viszont előrébb voltunk, hogy hamarosan a case officerhez kerül a kérelem, így bíztunk benne, hogy már nem tart olyan sokáig.

November 29. Az első tanítási nap a suliban. Kata elment nagy boldogan, de közölték vele, hogy addig nem mehet, amíg nincs meg a vízuma. Kb. 30 diákból a felének nem volt meg, úgyhogy nem egyedi eset volt. Ekkor két hét volt még a suliból és utána a nyári szünet. Szünet utáni első tanítási nap valamikor február elején lesz. Na, itt leesett az állunk. Mit fogunk mi addig csinálni?!
Aztán amikor az ember már nem számít rá, akkor történnek a jó dolgok. Amikor úgy voltunk vele,hogy most már tulajdonképpen mindegy ha idén nem is lesz semmi az egészből, akkor megkaptuk.

December 13-án (Kata mondta, hogy ez egy szerencsés nap lesz) fel akartuk hívni a call centert. 10 perc "Vivaldi, Négy évszak: Tél" hallgatása után odáig jutottunk, hogy visszahívnak. Amíg a visszahívásra vártunk gondoltuk megnézzük az immi honlapján, ahol regisztráltunk, hogy mi a helyzet. Nem reméltünk semmi különöset, mert elméletileg minden változásról kaptunk emailt a saját címünkre, de már egy ideje nem jött email. Kata pedig naponta rengetegszer megnézte, hátha az éjszakások küldtek emailt az immigrationtől...
Amikor belépett látta,hogy megvan a study visa! (Emailt Kata azóta sem kapott, sőt a vicc az, hogy én kaptam!) Nagyon megnyugodtunk. Nincs több aggodalom, most már az én open work visám is meglesz, csak ki kell várni. 43 napja vártunk erre a pillanatra és bár még nincs a kezünkben az útlevél, azért sokkal jobb így sétálni az utcán.

Ha újra kezdhetnénk egyvalamit  biztosan másképpen csinálnánk. Először beiratkoznánk a könyvtárba (mert ahhoz kell az útlevél is) és csak utána küldenénk el a vízumkérelmeket. Így gyorsabban eltelne az idő, amíg az ember nem nagyon tud mit csinálni, csak vár és megpróbál úgy élni közben, hogy minél kevesebbet költsön, mert nem lehet tudni, hogy meddig kell kitartania a pénzének. Legalábbis nekünk így volt.

Jogsi kell a sörözéshez...

Ez természetesen nem szó szerint értendő, de furcsa helyzetbe kerültünk az egyik helyi szupermarketben.
Azt már korábbi vásárlásainkkor is láttuk, hogy alkohol és/vagy dohánytermék vásárlása esetén 25 év alatt kötelező bemutatni a személyi igazolványt vagy valamilyen személyi azonosító okmányt. Ezért erre már fel voltam készülve.
Bementünk a boltba, na majd most! veszünk pár üveg sört és este az ismerősökkel majd jól elfogyasztjuk. Nem vagyok egy nagy italfogyasztó, de a söröket szeretem. Magyarországon közel 100 különböző sört volt szerencsém megkóstolni. Ha alkalmanként vettem, (akkor is mindig csak 1 üveggel vagy dobozzal) figyeltem rá, hogy a korábban fogyasztottaktól eltérőt válasszak.
Szóval nekem eleve furcsa volt, hogy itt nincs olyan sok fajta, mint otthon. 6-os kiszerelést kerestem és kb. 10 perc keresgélés után, amit egy hűtött helyiségben töltöttünk végre találtam egyet, gondoltam ennek az ára is és íze is jó lesz.
Fizetésre került a sor és készítettem az Eftpost, meg a személyimet. Mivel az útleveleink az Immigration-nél vannak, azzal nem fogom tudni igazolni magam. A pénztáros hölgyön is láttam, hogy a sör láttán izgalomba jött és már akarta kérni a személyit, amikor odaadtam neki. Ekkor rámutatott egy táblára (amit eddig persze nem vettünk észre). 3 fajta személyi okmányt fogadnak el: útlevél, itteni  személyi és itteni jogosítvány. Nekem ugye egyik sincs. A pénztáros kedves volt, mert vagy 3-szor bocsánatot kért, de hát mit volt mit tenni, azt a sört ott kellett hagyni. Erről nem ő tehet, ha ez a szabály, akkor én most nem vehetek sört.
Az útlevelem egyenlőre nem lehet tudni meddig lapul még az Immigration valamelyik fiókjában, így azzal most nem vehetek sört. A legegyszerűbb mód most az lenne, ha levizsgáznék autóvezetésből és itteni jogsit szereznék. Így alakult ki az a helyzet, hogy jogsi kell a sör vásárláshoz.
A vicc az egészben az, hogy hiába töltöm be egy hét múlva a 25-öt, na de mivel tudom ezt itt igazolni?!
Külön emiatt nem fogok levizsgázni, egyenlőre úgysem vezetek még, úgyhogy marad a józan élet! ;-)


ui.: ...és mi lenne, ha még dohányoznék is!? Ha máskor nem, de most biztos leszoknék!

Challenge (mon)day

Elmentem a zocsmányirodába, mert úgy gondoltam mégis csak jobb lenne, ha papiron is egy lakcímen laknánk a kis feleségemmel. (A későbbi vízum ügyintézés alkalmával ez merőben egyszerűbb helyzetek elé állíthat majd.)

Hétfő van, és mivel minden nap 7-15-ig dolgozom, a mai nap a legjobb számomra. Gondoltam én... hmmm... kis naív. 15:54-kor már csak ilyen cetlit tudtam húzni a nyerő számokat osztó gépből:

Megértettem! ;-)

Milyen kicsi a világ!?

Bankolunk, bankolunk,
Egy kis bankba becsücsülünk,
Csüccs!

A sok folyószámlából és megtakarításból jó lenne egyet csinálni valahogy. Ez volt a múlt hét nagy dilemmája, ami végül úgy oldódott meg, hogy kettő lett belőle: egy deviza és egy forintos. az érdekesség ott kezdődött, amikor bementem az egyik bankba (a BL főtámogatója) és kerestem a másutt már jól megszokott sorszámadó gépet. Nem találtam, pedig tekintgettem szorgosan minden felé. Képzelem mit gondolhattak az alkalmazottak rólam. Valahogy úgy nézhettem ki, mint akinek le akar esni a feje...
Egy percig sem tartott a "műsorszámom", amikor megszánt az egyik kedves ügyintéző és odahívott magához. Az első percekben én még hebegtem-habogtam - kellett egy kis idő, mire magamhoz tértem. Aztán rátértünk a lényegre:
-Bla-bla, hablabla?!
-Blabablaba, habla habla.
......

Mondom neki, hogy Új-Zélandra szeretnénk menni és jó lenne, ha onnan is el tudnánk érni a pénzünk. Erre megkérdezi, hogy miért szeretnénk oda menni. (Nem nagyon értettem miért is fontos ez, most ebben a helyzetben, de azért megmondtam neki.)
 - Szeretnénk ott dolgozni és ha sikerül letelepedni is. - mondtam erre.
-Értem. Csak azért kérdeztem, mert a testvérem is ott él már vagy 5-6 éve.

Gondoltam kapok az alkalmon és megkérdezem ők hogyan csinálták a pénzügyi dolgaikat.
- Tényleg, ők hogyan "vitték ki" a pénzüket? - kérdeztem.
- Azt nem tudom, mert úgy mentek el, hogy nyaralni mennek és egyszer csak nem jöttek vissza.

Mindezt csak azért tartom érdekesnek, mert ilyen apróságokból is látszik, hogy milyen érdekes világban élünk. Miért pont az az alkalmazott hívott oda magához engem? Hogy lehet, hogy mióta a kiutazással foglalkozunk "hirtelen" egy halom emberről tudunk, aki pont abban az országban él és dolgozik, és valamikor régebben tagja volt ennek a kis közösségnek, ahol mi most élünk.
Érdekes, nem?!

Pozitív élmények

Az első és mindmáig páratlanul kellemes élményünk a hazai hatóságokkal is elérkezett végre.
Útlevél mizéria.... gondoltuk biztos, ami biztos csináltassuk 10 évre, ne kelljen emiatt külön felhajtást csinálni, ha esetleg lejárna. Azért itt is volt egy kis furcsaság, de a magyar ember legyen immúnis az ilyenre!
Elmentünk első alkalommal március 8-án, mert mi olyan finnyásak vagyunk, hogy csak a hétfői napok tetszenek. (Többi napokon nincs ügyfélfogadás olyankor, amikor mi ne dolgoznánk.) Beérünk nyomom a sorszámos gépet és kiad egy cetlit, amire az van írva, hogy sajnos mára már elfogyott a sorszám. Jobban örültem volna egy Tesco-s blokknak is, ha azt adja ki, de biztos mindenki ma igényelte az útlevelét a városban.....(úgyis csökken a népesség). Mutatom a készséges, de ügyfelekkel mindig görény hölgyeknek, hogy oszt akkó most mi van?! Mondja egy hölgy, hogy ujjlenyomatot vesz, csekket is tud adni, meg képet is csinál, de a többi részét majd legközelebb tudjuk folytatni. Rendes volt, mert ügyfélkapu regisztrációt is csinált nekem, hogy legközelebbre legalább sorszámunk legyen.
Következő hétfő: március 15. Értelem szerűen nem próbálkoztunk....
Aztán foglaltam időpontot 22-ére. Teljes volt a káosz, mert egy fele akkora tömegű hölgy fogadott bennünket és közölte, hogy a kollégáját már elbocsátották és mindent elölről kell kezdeni, mert "ő bizony nem fogja keresgetni a papírjainkat"! Én mondtam neki, hogy nem szeretnék újra 28.000Ft-tól megszabadulni, de megnyugtatott, hogy az a része maradhat, mert az rendben lesz így is. (Pedig már ekkor kezdtem kicsit ideges lenni.) E bájos csevegés után megcsináltuk, amit megkövetelt a haza (ügyintéző néni) és kész.
Közölte a hölgy, hogy 2-3 héten belül postázzák. Ez volt hétfőn. Keddi kiállítási dátummal csütörtökön már a kezemben volt a friss, a ropogós, a biometrikus útlevél!  (Biometrikus szót nem ismeri a helyesírás ellenőrző, szerinte az izometrikus vagy a geometrikus jobb lenne.) ;-)

Szép munka volt, ez jó gyorsan meglett!