Lottó

Ilyen közel még nem jártam a főnyereményhez....

Mint tudjuk a múlt hét szombaton egy szerencsés embernek 26millió NZD ütötte a markát. Ez mostani árfolyamon számítva 4,7 milliárd Ft és némi apró. Na ez nem én voltam, pedig mostanában elég közel jártam hozzá. Nem is egyszer, hanem már vagy 3-4 hete folyamatosan.
Ha hinni lehet ennek a kisbolt tulajának (ez az alapfeltétel), akkor a szelvényt nála vették ebben a boltban. Az elmúlt hetekben sokat voltam itt, mert az üzlet melletti-mögötti épületet és az egész üzletsor előtti féltetőt a mi cégünk csinálja. Nevezetesen az első munkáim egyike ez itt.

Ennyit a "lottó nyereményhez közel járásról"... Viszont ez most egy jó alkalom arra, hogy néhány képet megosszak másokkal arról, hogy mit csinálok a hétköznapokban. (Már a CNN is érdeklődött, úgyhogy kénytelen vagyok engedni a nyomásnak.) Szóval többnyire ilyen és ehhez hasonló fémszerkezetes épületek, épületrészek rajzolgatásával töltöm az időm.

S, hogy szépen keretbe foglaljam a rövid mondandóm, ilyen bravúros átvezetés után (katasztrofálisan gyenge) ismét egy kis lottó... Még Magyarországon hallottam egy szép gondolatot, ami a lottóval kapcsolatban mindig eszembe jut. Amikor nagyjából 2Mrd Ft-ot lehetett nyerni valaki ezt mondta: "ez a pénz kihúzna egy hétre a sz@rból".

Munkahelyeim

Október 18-án megérkeztünk és már november végén műszaki rajzolóként (végre a szakmámban) dolgozhattam. Így fog ez a történet szájról-szájra terjedni, mert így van igazán mit irigyelni benne. A valóságban pedig a megérkezésünk 2010-ben volt és ezt a munkát 2011-ben kaptam meg.
Erről az időszakról szeretnék most írni, hogy milyen volt számomra munkát keresni és mit csináltam ez alatt az idő alatt.
Írtam már korábban is arról, hogy mit dolgoztam, de most részletesebben is kifejteném.

Igazából úgy gondolom, hogy - mint mindenhez - ehhez is kell a szerencse. Ez egy olyan tényező, amit szerintem képesek vagyunk befolyásolni - mások szerint nem.

A munkavízumot 2010. december közepén kaptam kézhez. Ebben a karácsonyi időszakban értelmetlen munkát keresni, mert nagyon kevesen foglalkoznak ilyenkor munkavállalók felvételével. Mindenki a nyaralással és a karácsonyi dolgokkal van elfoglalva. Januárban szintén: nyaralás. Talán e hónap második felében már mutatkozik valami érdeklődés a beküldött jelentkezések iránt.
Nekem az első munkám március vége-felé adódott. Magyar főnökkel és néhány magyar sráccal a Q-Theater-ben dolgoztunk a színház építése alatt. A társaság többi tagja chilei, laoszi és brazil volt. Elég vegyes társulat, de én szeretem ezt, ilyenkor lehetőség nyílik megismerni más kultúrákból jött emberek gondolkodásmódját is. Itt többnyire gipszkartonozás, glettelés és annak csiszolása, valamint repedések szilikonnal való feltöltése volt az a paletta, amit sikerült alaposan megismernem (ja, és festettem is, de az nem lett olyan szép: megtekinthető a színházban, de nem mondom meg hol). ;-)
Ez volt, ez jött és örültem neki, hogy tudok pénzt keresni. Úgy gondolom, hogy meg kell ragadni azt a lehetőséget, ami adódik és jól meg is kell becsülni. Több mint 3 hónap színházba járás után - amikor már elég művelt lettem és - elkészült a színház és a munkáltatóm átmenetileg nem tudott foglalkoztatni.
Tudott viszont munkát adni egy szintén magyar vállalkozó, akivel a színházban ismerkedtem meg. Így megy ez, ha úgy jössz ki, hogy gyakorlatilag senkit sem ismersz: kézről-kézre járhatsz, s az egyik helyen megismerheted a következő munkáltatódat.
Úgyhogy júliusban már álmennyezeteket-mennyezeteket csináltunk, pontosabban azok tartószerkezetét. Ez az itteni építési technológia elengedhetetlen részét képezi irodákban, üzletekben és lakóházakban is. Szerencsére rengeteg munkánk volt, úgyhogy gyakran dolgoztunk heti hetven-egynéhány órákat. Az alap általában a heti 55 óra volt. Ezt is szerettem, mert elég változatos volt. Sok helyszínen megfordultunk és sokszor dolgoztunk együtt másokkal is (pl.: egy dél-Afrikai sráccal, akinek egyik szülője spanyol a másik ausztrál; vagy olyan hollanddal, aki Barcelonában született, de már jó ideje itt él...). Alig volt néhány hely, ahol 1 hétnél többet lettünk volna. Egy átlagos, 160-180nm-es családi házzal 1 nap alatt "jól laktunk", aztán jöhetett a következő helyszín.
Itt dolgoztam egészen a múlt hétig. :-) Rengeteg helyen voltam és ennek a munkának köszönhetem,hogy nagy vonalakban már megismerhettem a várost. Eddig minden korábbi munkáltatómtól úgy válhattam el, hogy ha minden kötél szakad, akkor hozzá visszamehetek. Ez nagyon megnyugtató tud lenni. Persze az ember általában nem azért vált munkahelyet, hogy visszamenjen az előzőre...
Ez a mostani munkám számomra nagyon jó lehetőség, de nem volt ez egy egyszerű menet.
2011 márciusában jelentkeztem rá. Valamikor áprilisban váltottunk néhány email-t és bementem egy interjúra. Este 6-ra volt megbeszélve, de mivel én aznap is dolgoztam nem volt elég időm elkészülni. Na, meg sosem jártam előtte arrafelé és nem gondoltam, hogy ilyen nagy lesz a forgalom.... 5:55-kor küldtem egy sms-t, hogy sajnos nem érek oda 6-ra, de ha még tud 10 percet adni, akkor ott leszek. Éppen csak összejött, majdnem kicsúsztam a 10 perces időkeretből is! Aztán ott voltam majdnem egy órán át. Nagy mázlim volt, hogy a Sri-Lankáról jött főnököt nagyon jól megértettem és pár nappal később elküldtem neki egy rajzot, amit az alapján csináltam neki, ami mintát adott. Kíváncsi volt van-e térlátásom. Na az van, ezért is szeretem nagyon ezt a fajta munkát. Aztán ennyi.
2011 októberben egyszer csak kaptam egy email-t egy szép szombati napon, hogy érdekel-e még az a munka. Azonnal írtam, hogy igen és hétfőn már ott voltam a cégnél. Persze ehhez kellett az is, hogy az akkori munkáltatóm is elengedjen, de ezt ő is felismerte, hogy nekem most kell lépnem. Nem tudhatjuk milyen gyakran adódik ilyen lehetőségem az életben, ezért ezt most kell kihasználni.

Most eltelt az első hét az új helyen és éppen a céges xmas dinner-re készülünk. Sose voltam vállalati rendezvényen, leszámítva a "névnapozást". Rengeteg dolgot tanultam máris és még van is mit, de egyáltalán nem reménytelen. Nem csak szerintem, a munkatársak szerint sem. Igaz ők többnyire más programot használnak (StruCAD), mint amit én korábban (AutoCAD), de ez utóbbit szerencsére én tudom jobban, ez a héten már be is igazolódott.

Kis nép vagyunk, de szerte-szét az már egészen bizonyos!

A múlt hét történésiből szeretnék megosztani néhány különleges és érdekes eseményt, de mindenek előtt egy update az előző bejegyzéshez: megérkezett az IRD számom (nagyjából másfél hét alatt)! 

Auckland Zoo

Történt ugyanis, hogy kikapcsolódás végett elmentünk az állatkertbe. Nagy izgatottsággal vártuk már a napot, amikor beléphetünk az Auckland Zoo kapuján, ugyanis korábban otthon rendszeres nézői voltunk a Zone Reality egyik sorozatának, amely éppen ezt az állatkertet hivatott bemutatni. Gondoljatok csak bele: végre élőben is láthatjuk, amiről hónapokkal, évekkel korábban csak álmodoztunk. Hihetetlen és mégis lehetséges. 

Láthattunk élőben kiwi madarat is, de mivel ők éjszaka aktívak, ezért a kiwi házban tök sötét volt. Egy tábla figyelmeztette a kedves látogatókat (az indiaiakat is), hogy kéretik vakuval nem fényképezni (még annak az indiai bácsinak sem, aki mellettünk ezt tette, DE: egy babakocsis anyuka azonnal rászólt, hogy "no flash!").

Az állatkert nagyon szép és voltak benne megdöbbentően hatalmas teknősök, nagyon hangulatosan berendezett dzsungel a gibbonoknak és egyéb kisebb főemlősöknek és egy egészen érdekes bemutató Burmával az indiai elefánttal, valamint hatalmas terület a zsiráf-zebra-strucc-orrszarvú kvartettnek, de mindebből nem ezt szerettem volna megemlíteni. Majd négy órája voltunk az állatkertben, amikor jött szembe 3 kis gyerkőc nagyon szépen kifestett arccal. Tigris és párduc volt az arcukra festve, de nem ám csak úgy felkenve 'oszt jóvan. Nagyon szépen kontúrosan ki voltak festve. Éppen mondtam is a Katának, hogy nézd csak milyen szépen ki vannak festve ezek a kislányok. Erre megszólal az egyik kislány a másikaknak: " A fókák laknak itt!" - mindezt magyarul. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtunk. Most őszintén mekkora az esélye annak, hogy az ember magyarokkal találkozzon egy állatkertben majd 18.000km-re Magyarországtól?!

Rendszámok

Az egyedi rendszámokról már tettem megjegyzést. De mit szóljon az ember, amikor ilyet lát: GEEZAA. Mi a Gézára, mint névre asszociáltunk azonnal. Bár lehet ez még bármi más is, de gyanús... nagyon gyanús...

Műkörmösnél...

Flatmate-elünk. Azt hiszem ezt korábban itt még nem írtam. Ez azt jelenti, hogy együtt élünk egy házaspárral és egy másik lakóval. Egy házban és közösen osztjuk meg a költségeket, edényeket, konyhai felszereléseket, TV, internet, porszívó- és mosógép használatot... gyakorlatilag majdnem mindent. Meglehetősen költséghatékony tud lenni azoknak, akik szeretnek és tudnak alkalmazkodni és megismerkedni más idegen kultúrából jött emberekkel. A tulajdonos egy maláj-thai házaspár, (akiknél az angol a legkisebb közös nevező) és mióta itt lakunk volt már Szaúd-arábiai, félig kiwi- félig magyar, és most egy kínai lakótársunk. A maláj feleség jelenleg egy kozmetikai szalonban dolgozik valahol Mairangi Bayben. Mesélte, hogy a héten volt nála egy (szerinte) mama-anya-lánya trió, akik nem csak angolul beszélgettek. Azt mondta, hogy ismerős volt számára a nyelv és megkérdezte, hogy nem magyarok-e véletlen. Persze, hogy azok voltak! Számomra érdekes egyébként, hogy felismerte a nyelvet úgy, hogy egyetlen szót sem tud magyarul. 

Cseresznye... vagy meggy?

Ebédszünetben beszélgettünk az egyik munkatársammal és valahogy témába került a cseresznye. Mondta is, hogy a pekiben lehet kapni magyar meggyet. Áhhh, azt nem hiszem - mondtam erre, mert mi karácsonykor csináltunk Duna hullámot (a süteményt) és akartunk venni hozzá meggyet, de csak cseresznyét találtunk. Erre ő nagyon erősködött, hogy márpedig biztos benne, hogy van meggy és ráadásul magyar is, nézzem csak meg. Megnéztem. Üveges befőttként árulják és cherry van ráírva. A meggy szerintem sour cherry, és ízre sem volt az a meggy, mint amit a nagymamám elrakott odahaza befőttnek. Ezért én még mindig azt hiszem, hogy cseresznye, de itt sem ez a lényeges. A lényeg a címkén van. A címke jobb oldalán ez van: "100% New Zealand owned and operated." A bal oldalon pedig: "Made in Hungary from local and imported ingredients." 

Füstölt kolbász kenyérrel

A legfinomabbat persze a végére hagytam. Nem reklámozni szeretném a magyar hentest, de megkóstoltunk egy falattal az általa készített füstölt kolbászból (Lacinak köszönhetően). Egy falat kolbász egy falat olyan kenyérrel, amit már 6 hónapja nem ettem. Itt Pane di Casa néven lelhető meg a Bakers Delight-ban, állítólag ez hasonlít a legjobban az otthoni magyar kenyérre a sok-sok féle kenyérből. (Én nagyon kenyeres vagyok, 2kg-t simán megettem otthon egyedül 5 nap alatt.) Hát az első falat után fellángolt bennem a szerelem a régi hazai ízek iránt.

Munkahely és tsai

Egy biztos: ha előröl kezdhetném már rég megcsináltam volna az új-Zélandi jogosítványt. Egyszerűbb lesz tőle az ember élete, úgyhogy az olvasó fogadja ezt el egy jó tanácsként: tessék szépen megcsinálni, mert sok helyzetben lehet előnyös a megléte.
Munka vízum birtokában sikerült egy munkáltatót levadásznom, akinél holnap a negyedik hetemet kezdem. Természetesen itt is a szerencse (és Isti) közbenjárására volt szükség. (Egyébként a kivándorlás során rengetegszer adódik olyan helyzet, amikor nagy szükség van egy jó adag szerencsére és a barátok, ismerősök segítőkészségére.) Bár egyenlőre nem a szakmámban dolgozom, de ez nem fog ki rajtam: a lényeg, hogy van hol és mit és hivatalosan csinálni.
A munkakeresés nem egy egyszerű folyamat itt sem. Bizony a gazdasági válság és a Chch-ban volt földrengés erősen odacsapott a gazdaságnak. Kaptam olyan visszajelzést cégektől, hogy a földrengés miatt most mégsem terveznek dolgozókat felvenni. Aki csak úgy job offer vagy előre megbeszélt interjú nélkül vág neki az utazásnak otthonról az kétszer is gondolja meg és ne az elkeseredettség, hanem a józan ítélőképesség vezesse.
Most egy életre kiművelem magam: színházba járok minden nap. Bár előadások még nincsenek, de ha felépítjük teljesen tuti, hogy egyszer elmegyünk Katával is, ha másért nem, hogy megnézzem milyen lett. Gyönyörködni kicsit... ...na jó, meg egy előadást is megnézni.
Ahhoz, hogy valaki dolgozhasson... pontosabban ahhoz, hogy adózhasson kell igényeljen IRD számot (adószám). Ehhez legalább kétféle dokumentumra van szükség. Én az útlevél + jogsi kombinációt választottam volna, ha lenne itteni, de így a magyar jogsim fordítását kellett elintéznem.
Mivel minél gyorsabban túl szerettem volna esni a dolgokon találtam egy fordítót, aki nem is messze lakik tőlünk és volt annyira rugalmas, hogy szombaton küldtem neki az első email-t és hétfőn már a kezemben volt a fordítás.
Kalandos volt az odaút is, mert ő a városon kívül lakik, ahol mi még sosem jártunk. Ez eddig a terra incognita volt számunkra, de gondoltuk térképpel a kezünkben semmi gond nem lehet. Nem is volt gond egészen addig, amíg be nem kanyarodtunk abba az utcába, ott aztán kezdődtek a problémák.

Első körben ráeszméltem, hogy nem emlékszem a házszámra. Persze fel nem írtuk, mert: "Á nem kell az, én úgyis tudom!" - hát nem tudtam. 148 vagy 138. Valami ilyesmire emlékeztem. Mentünk sorba és figyeltük a házszámokat 136,138,146,154.. hoppá, forduljunk csak vissza! Igen jól láttuk nem volt kitéve 148. Hmm, akkor gondoltam biztos a 138 lehet az. Befordultunk egy bekötőúton és kb. 1 km-t mentünk mire a házhoz jutottunk. Kiszálltam és beszélgettem kicsit a házzal, mert senki nem volt otthon. (Még szerencse, mert rossz helyen voltunk.) De mivel semmilyen fordítóra utaló felirat nem volt kitéve akkor gondoltam biztos rossz helyen vagyunk és meg kell keresni a 148-at. Bementünk először a 154-be megkérdezni, hátha tudnak segíteni. A kocsibejáró mellett a teniszpálya után befordultunk a ház előtti kikövezett kis fordulóba (melynek közepén kis virágok). (Mély szegénység...) Először csak pislogtak, hogy mit akarunk itt, de kedvesek voltak, bár előrébb nem jutottunk, mert nem ismerték akiket kerestünk. Gondoltam visszamegyünk a 146-ba, (ahol az előbb még egy kis elektromos traktorral nyírták a füvet) megkérdezni, hogy ismerik-e xy-t, aki lehet hogy a 148-ban lakik. Erre mondta a hölgy, hogy 148 szám nincs ebben az utcában. Miii?! Ajjaj, akkor valamire nagyon rosszul emlékeztem.... De mondta a hölgy, hogy ismerős neki a név menjünk fentebb az utcában biztos ott lesznek. Ott is voltak 248-nál. Mit mondjak nagy kő esett le a szívemről, amikor kiszálltam a kocsiból és a szláv arcú Irena a nevemen szólított.
Mindez a kaland megspórolható, ha valaki időben megcsinálja az itteni jogsit, mert előbb-utóbb úgyis szükség lesz rá.

márciusi bejelentkezés

Bő egy hónapos bejegyzés mentes időszakot szakítok ma meg. Nem mintha nem lett volna miről írni, mert események történtek szép számmal, de munka mellett bizony kevésbé jut idő a blogolásra. Most megkísérlem szépen apránként bepótolni az elmaradást.

Korábban a fórumon írtam róla, hogy mióta itt vagyunk Aucklandben nem tudom elérni a tar.hu-s weboldalam ftp szerveren keresztül. Na, ez a probléma megoldódott: a tar.hu megszüntette működését. Egyébként innen nem tudtam elérni hiába tudtam a jelszót meg mindent, egyszerűen nem engedett belépni. Szóval ha valakinek hasonló elven működő oldallal van kapcsolata, akkor érdemes utánajárni, mert nem biztos, hogy innen is el tudja érni.

Úgyhogy ebben az ügyben is mindenképpen lépnem kellett, mert a kutyusaim nem maradhatnak weboldal nélkül. Nemes egyszerűséggel csináltam egy blogspot.com oldalt nekik is: mathiaszore.blogspot.com . Ezzel vacakoltam március elején. Az oldalt lehet kritizálni, de nem különösebben érdekel: nekem tetszik, mert gyorsan kész lett és egyszerű.

Istiékkel voltunk a Karate Kölyök legújabb részét nézni az Movies in Parks keretén belül. Erről írtam az előző alkalommal is. A hely maga már eleve különlegesnek ígérkezett: Northcote, Little Shoal Bay Reserve . Amikor elfoglaltuk a helyünket szembe (kicsit balra) a vetítővászon volt. Tőle jobbra a háttérben a kivilágított Harbour Bridge és a CBD fényei a folyamatosan villogó Skytowerrel. Mindezt megfejeltük még azzal, hogy Istiék nyertek rá VIP jegyet. Először azt hittem ez valami vicc: VIP jegy az ingyenes mozifilmre?! Aztán igen kellemes csalódásban volt részünk: középen egy a pórnéptől elkerített részen volt a VIP páholyunk. Már csak ránk vártak a filmkezdéssel. Végig mentünk a piros szőnyegen, majd elfoglaltuk a helyünk a nagy kényelmes babzsák fotelekben. Kaptunk ice tea-t, karamellás pattogatott kukoricát és egy kis adag vanília jégkrémet is. Miután sikerült hozzászoknunk a luxus már-már felfoghatatlan mértékéhez megnéztük a filmet is. Meglepően jónak ítéltük és most már merem ajánlani mindenkinek; bár én elsőre nem voltam elájulva az ötlettől, hogy pont a Karate Kid-et nézzük, de őszintén tetszett.

A filmet egyébként március 11-én néztük és a végén a hangosbemondó hölgy közölte, hogy Japánban bizony komoly probléma volt. Szerencsétlen emberek...
Cunami itt már csak ~40cm-es volt a Northland-en (mint egy átlagos hullám), s bár az autópályán ki volt írva, hogy kéretik a beach-ektől távol maradni, azért délutánra amikor már hivatalosan is visszavonták a figyelmeztetést már tele volt az öböl hajókkal.

Ez történt az új munkahelyen való munkakezdés előtt. A munkáról és az azzal kapcsolatos ügyintézésről majd később beszámolok ám jelenleg ezek még folyamatban vannak.