Rögbi Világbajnokság - Nyitónap

Elkezdődött végre, amire Új-Zéland évek óta várt és készült. Már napok óta érezni lehetett a levegőben egyfajta vibrálást. Látni lehetett a lobogást. Zászlók lobogását az autókon. Néhány nappal ezelőtt már elfogyott az országban az utolsó 5$-os All Blacks-es autós zászló is. Rengeteg helyen árultak hivatalos szurkolói relikviákat, mint táskák, felsők, sálak, sapkák, zászlók... és - én személy szerint - nem is találkoztam hamisítványokkal. A helyi busztársaságok már hónapok óta felvételt hirdettek, hiszen rengeteg buszsofőrre volt szükségük és tegnap kiderült, hogy nem hiába. (Tudom a kép nem teljesen profi, de azért látszik rajta mekkora tömeg volt.)

Mi is busszal indultunk a városba és az állomáson gyakorlatilag nem sorban, hanem körben álltak az emberek. Egyszerűen nem tudtuk eldönteni, hogy hol van a vége. 15:30 körül tudtunk csak a buszra jutni és a városba menet mind az 5 állomáson hasonló volt a helyzet. Albanyban megtelt a busz és utána már csak 5-10 embert vettünk fel állomásonként.
A hivatalos bejelentés szerint a belvárosban nagyjából 107.000 ember volt. A Queens Wharf-ot a hivatalos megnyitás után 20 perccel már teljesen elözönlötték az emberek és 30 perccel később be is zárták a kapukat. Ennyi idő kellett 12.000 embernek, hogy "elfoglalja" a megnyitó estéjére koncertek helyszínéül szolgáló új létesítményt. A következő 3 órában csak időszakosan nyitották meg a kapukat, úgyhogy nekünk esélyünk sem volt bejutni. Legjobb eredményünk, hogy 200m-re sikerült megközelítenünk a kaput. A bárok és éttermek teljesen tele voltak. Az egyik helyen csak előre foglalással lehetett bemenni, másutt sorok kígyóztak a hőn áhított alkoholért.

A kompoknál sem volt jobb a helyzet. Délután háromnegyed négykor már 300m hosszú sor állt Devonportnál, Birkenheadnél pedig mintegy 150 méteres sorban álltak az emberek mind feketében.
A kompokat le is állították, mert a waterfrontra nem lehetett már több embert bezsúfolni.
A vonatközlekedés is eléggé zavarodottan működött, mert a stadion felé menet rendszeresen nyomkodták a vészjelző gombokat és emiatt egy idő után már vonattal nem lehetett eljutni az Eden Park Stadionba. Közel 2.000 ember nem tudott eljutni a kezdő meccsre, de a hivatalos adatok szerint így is több mint 60.000-en nézték meg a helyszínen ahogy John Key biztatta a fiúkat.
17:00-kor indult 600 maori harcos felvonulása a Quay Street-en a Queens Wharf felé. A harcosok hárman, esetleg négyen fértek el egymás mellett, mert ennél nagyobb helyet már nem tudtak a szervezők kipréselni a tömegből.

Miután ezt is megnéztük még 1 órán át próbáltunk helyezkedni, aztán feladtuk. Teljesen értelmetlennek tűnt ekkora tömegben eljutni bárhová is. A 20:00-kor kezdődő élőzenés tűzijátékot már otthonról néztük a TV-n. 3 tonna villogó akármit lőttek fel, miközben "érdekes" zenei aláfestést és képeket kaptunk. A zenészek a város különböző pontjain voltak. Maori harcos fújt egy hatalmas kagylót az öböl bejáratánál lévő világítótoronyban, az Auckland múzeumnál hatalmas dobokon doboltak és fáklyás zsonglőrködtek, a waterfronton egy irodaház tetején Dél-afrikai énekesek voltak, a kikötőben konténerszállító gépek mentek össze vissza (ez utóbbit máig nem tudom hova tenni), szóval érdekes volt.
A stadionban a megnyitó egyszerűen fantasztikus volt. Videó itt található róla.
A megnyitó mérkőzésen az All Blacks játszott Tonga ellen. Első ránézésre (és abszolút hozzá nem értő szemmel) nem tűnt eldőltnek a mérkőzés. Mindkét csapatban hatalmas izmos emberek voltak. Döntően 95-110kg-osak a játékosok. A meccs végül 41-10-re az All Blacks javára dőlt el. Végignéztem. Nem akarok senkit megsérteni, de több ízben majdnem elaludtam rajta. Voltak valóban izgalmas részek, de volt olyan 20 perc, hogy gyakorlatilag semmi sem történt.
Ha jó rögbi szurkoló szeretnék lenni, akkor még mindenképpen gyakorolnom kell és hát mi is lehetne erre egy jobb lehetőség, mint az itt megrendezett világbajnokság!

Buddha és Bumeráng

A dolog úgy kezdődött még 2008 júliusában, hogy hallgattam egy rádióműsort - amit az ország egyik fele azóta is hallgat. A felhívás az volt, hogy olyan tereptárgyat kell készíteni, amit a Bocsi egy Mig-29-esből kb. 400km/h-ás sebességgel haladva 300m magasságból jól észre tud venni. A legjobb nyer egy Thaiföldi utat. Természetes, hogy egy ilyen buliból nem maradhatunk ki, úgyhogy neki is láttunk, hogy építsünk valami óriásit a szüleimmel, öcsémmel, feleségemmel és sógoraimmal.

 A terv az volt, hogy készítünk egy hatalmas bumerángot. Papírból, mert az volt kéznél nem kis mennyiség. Ahogy haladtunk előre és szorított az idő, egyre jobban kezdtem hajtani mindenkit a nagyobb termelékenység érdekében. Így a csapatban volt valaki, aki közutálatnak örvendett egy idő után, ez pedig én voltam. :-) (Azt hiszem egy korábbi életemben már az egyiptomi piramisok építésénél is részt vehettem, mint munkafelügyelő...)

Ahogy kiértünk a terepre - ahol fel kívántuk építeni a remekművet - bizony gyorsan rájöttünk, hogy a bumeráng annyira hatalmas lesz, hogy nem tudunk az egyik végéről a másikra elkiabálni sem, úgyhogy gondok merültek fel az építés során. A megoldás az volt, hogy mintegy koordináta rendszer szerűen kijelöltünk néhány pontot és azok összekötésével húztuk meg a vonalakat.

(A fenti képen jobb oldalt egy "mi autónk" látható, csak az összehasonlítás kedvéért.) A bumeráng így felépült "just in time", bár a fényképezés 1 órával a zsűrizés előtt volt és a fényképeken nem látszódnak a 8-10 méter magas stilizált hangszórók a bumeráng bal és jobb oldalában. Teljes szélessége több mint 189 méter volt, magassága pedig 83 méter. (A pontos adatok még megvannak valahol a részletes tervrajzokkal. Ez nem vicc, de  most nem találtam meg őket!) Legnagyobb ellenségünknek a szél bizonyult, de  a saslikpálcákkal leszögezett papírokkal nem tudta felvenni a versenyt a gyenge nyári szellő. Végül több mint 7.000 db A/4-es lap és 770 méter fóliacsík felhasználásával elkészült a közel 21.000 ponton összeragasztott "lepedő". Ezt ezután mintegy 2.000 db saslik pálcikával és 1,5 km zsineggel rögzítettük, hogy ne fújja el a szél. (Amikor elmentünk a boltba zsineget venni kicsit már koszosak voltunk és siettünk, úgyhogy nem akartuk keresgetni, csak megkérdeztünk egy eladót, hogy merre találjuk és egyáltalán van-e nekik zsinegük. A válasz az volt, hogy "igen van, de csak pénzért".)

Ilyen lett végül (a háttérben a kecskeméti katonai repülőtér), mondanom sem kell, hogy a 8 (vagy 10) elkészült mű közül nem mi nyertünk, de azért büszkék voltunk rá! (Utolsó este kint aludtunk a kocsiban, nehogy valami baja történjen a remekműnek. Jól elfeküdtem a nyakam az már biztos!)
Most pedig egy ettől lényegesen könnyebb fába vágtuk a fejszénket egy olyan műsor felhívására, amelyet az ország másik fele hallgat. A feladat: ülj meditáló pozícióban és fényképed küldd el nekik. Nyerni nem lehet semmit, de mivel jópofa dolognak tartottuk küldtünk mi is képet. (Ettől messzebbről nem nagyon lehet küldeni képet Magyarországra, s egyben azok is képet kaphatnak rólam, akik még sosem láttak élőben. Vigyázat, sokkoló kép következik!)

Bejegyzés arról, hogyan sikerült suliba jelentkezni és járni Új-Zélandon

 Magyarországról nézve egyszerűnek tűnt a képlet:

1. Magyarországon megszerezzük a megfelelő IELTS nyelvvizsgát,
2. október közepén kiutazunk Auckland-be,
3. november végéig simán meglesz a study visa és minden akadály elgördül, lehet menni és tanulni, hogyan legyen chef az emberből.
Na, ez a valóságban természetesen nem egészen ment ilyen simán.

Az IELTS nyelvvizsgáról már írtam korábban. Ha valaki suliba szeretne itt jelentkezni, akkor érdemes megnézni az adott intézmény honlapján, hogy hol milyen szintű angol tudást várnak el. Általában az 5.0-5.5 elegendő szokott lenni, de van olyan szak is, ahol egyik vizsgarész sem lehet 7.0 alatt! A chef suliba 5.5-öt írtak a honlapon és Katának sikerült 7.5-es nyelvvizsgát letennie. Ennek eredményeképpen most "furcsa módon" meg is érti amit a tanár az órákon mond, de erről majd később írok.

Az, hogy októberben jöttünk bizonyos szempontból jó volt, bizonyos szempontból nem. Jó volt, mert a korábbi két évben megfigyeltek alapján ilyenkor voltak a legalacsonyabban a repülőjegy árak és jó volt azért is, mert a tavaszi választások után ekkorra lett legerősebb a forint, amivel igen jól jártunk a valuta átváltások miatt. (Mondhatjuk úgy is, hogy nem buktunk annyit mint mások, mert ezzel igazán jól járni nem nagyon lehet...)
Ami viszont hátrány volt az a vészesen közelgő karácsonyi (itt egyben nyári) szünet volt. Ha valaki ide utazik nyugodtan számolhat azzal, hogy az első héten nem fog tudni mit kezdeni még magával sem. Bár a jetlag mindenkire más hatással van, de ha valaki egy héttel számol, akkor az alatt az idő alatt teljesen át tud állni a 10-12 órás időeltolódásra. Második hetünk a fénymásolatok, csatolmányok és a békebíróval történő egyeztetéssel ment el, úgyhogy már november 1. volt, amikor beadtuk a kérelmeket. Pedig szerintem nem vacakoltunk sokat. Egy hónap alatt pedig ne várjon senki semmit az Immi-től. Dolgoznak ők, csak nem ilyen gyorsan, úgyhogy a terv 3-as pontja itt megbukott és a november végi kurzus helyett csak a február elején indulóba fértünk be. (Ugye itt a nyári szünet december 20 körül kezdődik és tart egészen január végéig.)

Maga a suli viszont nem nehéz. Annak, aki tud angolul! 1 hét elméletet 1 hét gyakorlat követ az iskolában lévő konyhában. Gyakorlatilag konyhának kialakított tanteremről van itt szó, úgyhogy ez a gyakorlat nem olyan gyakorlat, mint amikor a kőrösi Toldis pékek a tanműhelyben sütik a kenyeret az iskola boltjaiba. Mivel a chef előéletet tekintve itt is mindenki a nulláról indul ez kivitelezhetetlen is lenne.
Majdnem minden héten írnak tesztet is, amire eddig mindig megadták előre a kérdéseket és a válaszokat is, csak meg kell tanulni és jól megírni. Persze, ha valakinek annyira nem megy az angol, hogy Bacteria (baktérium) helyett Bra-t (melltartó) ír a tesztben, az sok jóra ne számítson. (Ez éppen az első heti tesztben történt a csoportban.) Katának egyébként meglepően sok 2! európai külsejű (egy kiwi srác és egy Dél-afrikai nő) csoporttársa is van az egy szem japán, a 4 indiai és koreaiak, kínaiak mellett. Utóbbi két társaság nem nagyon beszéli az angolt (számomra kérdéses, hogy akkor mi a fenét keresnek a suliban), de nekik nyilván vízum kellett...

A tanév során egyébként 4 blokk lesz, amelyek 2 hét szünettel vannak egymástól elkülönítve (meg persze vizsgákkal).

A suliba való eljutásról meg annyit, hogy ha olcsón akarja valaki megúszni, akkor jobb, ha nem busszal jár, mert úgy 23$ diák kedvezménnyel a heti bérlet. (Teljes árú 35$/hét, mindkettő az egész North Shore-ra érvényes, úgyhogy ha jár másfelé is az ember, akkor már nem ráfizetéses.) Kocsival már sokkal olcsóbb, vagy motorral még-még olcsóbb, vagy biciklivel még-még sokkal-sokkal, vagy gyalog... ...gyalog általában baromi messze van.

Belváros, buszozás...

Az első benyomásaink alapvetően jók, tetszik, ilyennek képzeltük.



folyt. köv.


DE! A kerítések gyalulatlan fából vannak és nem füstölt hús-hentesipari termékekből. A házak bizony gyakran hűvösek (pedig már tavasz van) és volt szerencsénk 1-2 "fantasztikus" lakást is látni. Kb. olyanokat, hogy ha otthon a pincét berendeznénk, akkor az is különb lenne. Egy sráctól olyan email-t is kaptunk, hogy ugyan most laknak a kiadó szobájában, de szívesen kiadná a garázsát átmenetileg...  :-)
Azt hiszem a kiwik képesek rá, hogy mindig okozzanak meghökkentő meglepetéseket. 
Rendszámok: nem akartam külön lefényképezni, mert azért az mégis csak egy egyedi azonosítója a járműveknek, de itt rengeteg egyedi rendszámtábla van. Arányaiban sokkal több, mint amivel otthon találkoztunk. "OH GIRL" "BUG" "VEN2L8" "4MYMOM" vagy csak egyszerűen "I". Cégek is reklámoznak ilyen formán és fiatal suttyók terepjáróján is gyakran van ilyen. 
Sarok ablakok: Minden külön szívfájdalom nélkül összeragasztanak két egymással 90°-ot bezáró üveglapot, ha az éppen úgy jön ki, hogy oda oszlopot nem akarnak tenni.

Végül is minek elrontani vele a páratlan kilátást!?
Voltunk a belvárosban is, körbejártuk kicsit kihasználva az akkor még érvényes heti buszbérletünket. Hát, furcsa... na! Furcsa élmény 40 emeletes felhőkarcolók közt sétálni. Nekem legalábbis az. A tanyán egykor a diófa is hatalmas volt nekem és csak az almafára mertem felmászni, de ezek lélegzetelállítóak. A belváros - bár gyalogosan is gyorsan körbejárható - rendezett, és modern város benyomását kelti. Itt már viszonylag sok turistával találkozhatunk és nekem is volt szerencsém útbaigazítani egy idős házaspárt a Hadászati Múzeum irányába (később láttuk őket, hogy odaértek, úgyhogy dagadt a mellem rendesen...). Azért itt is vannak olyan nyócker jellegű helyek. Volt szerencsénk ebből is ízelítőt kapni, amikor egy meglehetősen rossz külsejű csávó hangosan szitkozódott az autósokkal és járókelőkkel, a kukákat rugdosta... ...aztán megnyugodott, mert a következő 15 percben még legalább 3-szor futottunk vele össze. 

A buszozással is vegyes érzelmeink vannak. Elmentem az egyik állomáson a wc-re és kicsit olyan volt, mintha a star wars-ba (de legalábbis az űrkorszakba) csöppentem volna. A bódé maga rozsdamentes fém külsejű volt két személy egyszeri használatára. Lekerekített végekkel, gombnyomásra nyitódó ajtókkal. Ki kellett választani, hogy férfi, nő vagy mozgássérült vagyok-e. Gondoltam én a férfi kategóriába esem hát kis hezitálás után megnyomtam a megfelelő gombot. Az ajtó elhúzódott oldalra a falba. Beléptem és egy kedves férfi hang mondta nekem, hogy nyomjam meg a gombot, amelyik villog és akkor becsukódik az ajtó. Jobbnak láttam szót fogadni. Ezután elmondta, hogy 10 percet ad nekem a dolgom elvégzésére és feltett egy (minden bizonnyal) nem jogdíj köteles zenét, hátha így könnyebb lesz nekem. Könnyebb lett. Gombnyomásra lehúzhattam a wc-t és megmoshattam a kezem (na, azért nem benne, hanem) a mosdókagylóban. Gondoltam van még egy kis időm a 10 percből, amit kaptam és szétnézek idebent. Volt felhajtható pelenkázó és kapaszkodók a mozgássérültek részére. Sikeresen megtaláltam az ajtónyitó gombot is és dolgom végeztével elhagytam az űrgammák forgatási helyszínét. (Sose gondoltam volna hogy ennyit írok egy pisilésről...)
 A buszok és sofőrjeik szépek, tiszták, kedvesek, rendesek, de a járatok száma kevés, a közlekedés rendszertelen. Nyilván mindez amiatt van, mert mindenkinek autóval kell járnia. Autós társadalom épült ki, ami szerintem rossz.

 Rossz egészen addig, amíg nem lesz hibrid vagy teljesen megújuló energiából élő ez a szegmens. De gondolom ez most a legkevésbé érdekli a nap- mint nap munkába járókat.  Azért nem reménytelen a tömegközlekedés sem és ismerünk olyat, aki élő példa rá, hogy simán meg lehet oldani az ilyen jellegű munkába járást. Akarni kell. 

Kerékpárral a munkába

Busszal az élet kényelmes, de már egyre kevésbé kiszámítható. Mint arról már korábban is beszámoltam már nagyon vártunk egy új, egészen modern közlekedési alternatíva kiépítésére. Ez pedig esetünkben egy a főúttól elkülönített biciklis út! Kedves olvasó, örömmel jelentem, hogy már majdnem elkészült! Hurrá és hip-hipp!!

Kipróbálása ugyan már megtörtént általam is, de szerintem nem lehetne még használni. Ezt onnan gondolom, hogy az ott dolgozók nem mosolyogtak rá az elemekkel küzdő elcsigázott biciklistára, amikor az előttem álló munkagépeket kerülgettem ki, na de sebaj! A Kecskemét Nagykőrös távolságot biciklivel leküzdeni kívánók tömegeit nem lehet ilyen egyszerűen feltartóztatni!

 Első alkalommal ugyan nem mertem nagyon nagy elánnal nekivágni, mert ha elmegyek biciklivel, valahogy ugye haza is jó lenne jönni!? ;-) De meglepően jól viseltem a mintegy 11km-es távot. Haza úton azért már nem ment minden ilyen simán. Még bent voltam a városban, amikor az egyik pedál úgy gondolta, hogy ő inkább a táskámban szeretné teljesíteni a távot, mint a talpam alatt. A helyzet nehezítése képpen egész úton szembe fújt a szél. Azonban ilyen körülmények között is sikerült a távot 45 perc alatt teljesíteni. Ha busszal mennék 10perc séta + 15perc buszozás + 20 perc séta + ugye hamarabb szokás menni a buszmegállóba, mint a busz odaér és ekkor még nem számoltam bele az esetleges késést, amit mostanában egyre gyakrabban produkálnak a volán társaságok. Úgyhogy inkább marad a biciklizés, mert az jó a pénztárcámnak is (kb. havi 5000Ft megmarad; pedig ebben még csaltam is kicsit) és jó a szívemnek is (mint belső szerv és úgy egyáltalán).

Meglehetősen gyorsan felépült a kb. 8km hosszú és 2m széles biciklis út. Annak ellenére, hogy van 3-4 homokdűne, szerencsére nem kell mindet "megmászni" a legalacsonyabb és legmagasabb pontja közötti szintkülönbség kb. 5-8m lehet. Viszont az ellen mindenképpen tiltakoznék, hogy miért kellett kivágni azt a nagyjából 80-90db 30 évnél is idősebb nyárfát, amelyek árnyékot adtak a főúton autózókra!?

Mégis mozog a föld!

Ez a poszt a buszozásról és a közlekedésről fog szólni és a vele kapcsolatos érdekes jelenségekről.
Mi egy külvárosi részben lakunk, aminek előnyei mellett hátrányai is mutatkoznak. Egyik ilyen hátránya a városközponttól való távolság. A távolsági buszpályaudvar tőlünk (a hozzánk legközelebb eső buszmegállótól) 6,1km-re van déli irányban. Erre a távolságra természetesen 10km-es jegyet kell venni, ha busszal teszi meg az embörfia. Jó időben akár a kiépített biciklis utat is használhatjuk, ha éppen nem tudunk/akarunk kocsival menni. Ebből a szempontból szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert VAN biciklis út.
Ha viszont a munkahelyemre igyekszem, akkor éppen északi irányba kell mennem. Ebben az irányban a busz 8,9km-t tesz meg, tehát ilyenkor szintén 10km-re kell jegyet váltanom. Biciklivel ebben az irányban csak azok közlekednek, akik már megunták az életüket.

A helyi újságban áprilisban "szokott megjelenni", hogy "Nagyszőrös város lett az a szerencsés, amelyik elnyerte a bicikli út megépítésére kiírt tendert és a munkálatok még idén el is kezdik...." Azért írtam, hogy "szokott megjelenni", mert ezt már legalább 2 éve minden áprilisban olvashattuk, de még 20cm bicikliutat sem sikerült csinálni.
Kis helyismereti kitérő:
Aki nem járt még a városban, annak igazából fogalma sincs, miért is fontos ez a bicikliutas kérdés. Ismereteim szerint 50-70km-es körzetben sehol sincs ekkora biciklis forgalom, mint itt. A '90-es évek legelején a dolgozói létszám még közel 3000fő volt. (Európa 3. legnagyobb konzervgyára volt!) Műszakváltás előtt ezek egyharmada ment oda (biciklivel), műszakváltás után ugyanennyi ember pedig az ellenkező irányba (szintén biciklivel). Igaz jelenleg éppen az üres épületeket akarják bontani, de azért még ma is rengetegen közlekednek a városban és környékén biciklivel. De térjünk vissza a buszokhoz.

A két város közötti távolság busszal történő leküzdéséért 2007-ben 76Ft-ot kellett fizetnünk. (Ja, és ez diákkedvezménnyel!) Azóta több trükkös húzás is történt ez ügyben. Először is eltekintenék a januári és júliusi áremelésektől, mert ehhez már igazán mindenki hozzászokhatott. Egyik trükkös lépés az volt, amikor a 67.5%-os kedvezményt megvonták 50%-ra. Ezek után az állam 100Ft utazásból nem 67,5Ft-ot, hanem csak 50Ft-ot térít meg nekünk. Sebaj, az is jó, hogy egyáltalán megtérít valamennyit. A második trükkös lépés az volt, amikor az áfát 20-ról 25%-ra emelve vettek ki a zsebünkből (és teszik ezt ma is) több pénzt. De tudom, válság van, rendben van. Segítsük ezzel is kis hazánkat. Mivel három a magyar igazság, történt még egy földrajzilag is igen érdekes tény. Nagyszőrös ugyanis eltávolodott Kecskeméttől, méghozzá nem is kicsit. Pontosan 300m-rel! Ugyan a környező településeken nem volt érzékelhető földmozgás (és bevallom őszintén mi sem éreztünk ilyet), de mégis ez történt.
6,1km + 8,9km =15km. Szerintem legalábbis, de várom az észrevételeket, hátha nem vettem figyelembe egy négyzetre emelést vagy gyökvonást.
A közlekedési vállalat szerint ennek az összefüggésnek az eredménye: 15,3km => tehát 20km-es jegyöt köll vönni!(Ezt egyébként azzal magyarázzák, hogy most már áttértek a korszerű GPS-es távolságmeghatározó rendszerre és kiderült, hogy eddig 300m-t ingyen utaztunk ezen a távon. Azt hiszem még örülhetünk, hogy nem fizettetik ki a város lakosságával az elmúlt 30 év jegyárait erre a 300m-re vonatkoztatva!)

Ezek a furmányos események alakították kistérségünk utazási költségeit, melynek öszege ma 2010-ben 265Ft ugyanerre a távolságra. Illetve nem, mert 300m-rel ugye többet utazunk annak ellenére, hogy az autóbusz állomások maradtak (a városokon belül) ugyanazon a helyen. Ma viszont már gyakran előfordulnak ezen a vonalon M.A.N buszok is, amelyek a 20-25 éves Ikarus 280-asokat hivatottak felváltani.