hétfő, május 10, 2010

Kerékpárral a munkába

Busszal az élet kényelmes, de már egyre kevésbé kiszámítható. Mint arról már korábban is beszámoltam már nagyon vártunk egy új, egészen modern közlekedési alternatíva kiépítésére. Ez pedig esetünkben egy a főúttól elkülönített biciklis út! Kedves olvasó, örömmel jelentem, hogy már majdnem elkészült! Hurrá és hip-hipp!!
Kipróbálása ugyan már megtörtént általam is, de szerintem nem lehetne még használni. Ezt onnan gondolom, hogy az ott dolgozók nem mosolyogtak rá az elemekkel küzdő elcsigázott biciklistára, amikor az előttem álló munkagépeket kerülgettem ki, na de sebaj! A Kecskemét Nagykőrös távolságot biciklivel leküzdeni kívánók tömegeit nem lehet ilyen egyszerűen feltartóztatni!
 Első alkalommal ugyan nem mertem nagyon nagy elánnal nekivágni, mert ha elmegyek biciklivel, valahogy ugye haza is jó lenne jönni!? ;-) De meglepően jól viseltem a mintegy 11km-es távot. Haza úton azért már nem ment minden ilyen simán. Még bent voltam a városban, amikor az egyik pedál úgy gondolta, hogy ő inkább a táskámban szeretné teljesíteni a távot, mint a talpam alatt. A helyzet nehezítése képpen egész úton szembe fújt a szél. Azonban ilyen körülmények között is sikerült a távot 45 perc alatt teljesíteni. Ha busszal mennék 10perc séta + 15perc buszozás + 20 perc séta + ugye hamarabb szokás menni a buszmegállóba, mint a busz odaér és ekkor még nem számoltam bele az esetleges késést, amit mostanában egyre gyakrabban produkálnak a volán társaságok. Úgyhogy inkább marad a biciklizés, mert az jó a pénztárcámnak is (kb. havi 5000Ft megmarad; pedig ebben még csaltam is kicsit) és jó a szívemnek is (mint belső szerv és úgy egyáltalán).
Meglehetősen gyorsan felépült a kb. 8km hosszú és 2m széles biciklis út. Annak ellenére, hogy van 3-4 homokdűne, szerencsére nem kell mindet "megmászni" a legalacsonyabb és legmagasabb pontja közötti szintkülönbség kb. 5-8m lehet. Viszont az ellen mindenképpen tiltakoznék, hogy miért kellett kivágni azt a nagyjából 80-90db 30 évnél is idősebb nyárfát, amelyek árnyékot adtak a főúton autózókra!?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése