Már korábban beszámoltam róla, hogy nem olyan egyszerű összeházasodni egy alföldi városban az év elején (itt március is annak számít). Előzetesül annyit, hogy novemberben ezt az ígéretet kaptuk:
"Időpont: 2009 december közepén kapnak 2010-es könyvet (mármint az önkormányzat) és csak akkor tudnak bennünket felírni 2010 márciusára (a számítógépek világában....) ."
Jól van, akkor bemegyünk másodszorra is, úgyis unatkozok délutánonként és nem is tudom mit csinálnék inkább.... Decemberben is bementünk, ha jól tévedek 21-én. Ez ugyanis már minden bizonnyal a hónap közepe után esik => kell hogy legyen anyakönyvük.
15:00-tól van rendelés, éppen emiatt mi 15:20-kor érkeztünk. Üres, csendes folyosó fogadott bennünket. Én a hivatalos ügyek intézésében türelmes típusú ember vagyok, ezért kb. 2 perc után bekopogtam az ajtón. Senki nem kopogott vissza, de nem is válaszolt. Pedig titkon azért reméltem egy halk "igen, tessék"-et, de úgy látszik hiába. Köszönhetően a jól szigetelt és korszerű nyílászáróknak (itt az 5-10mm-es résre utalok az ajtó és kerete között) tisztán látszott, hogy bent bizony világítanak, csak az nem volt tisztázott, hogy kinek, ha éppen senki sincs bent!? Bekopogtam még egyszer, mert gondoltam a hiba biztos bennem van: talán túl halkan kopogtattam. Egy határozott, második kopogtatás után sem jött semmi válasz és az ajtó is be volt zárva. Ellenőriztem, mert egyébként simán bementem volna.
Ekkor gondoltuk visszamegyünk a portára és megkérdezzük, hogy egyáltalán van-e itt ma valaki, vagy csak a bútoroknak világítanak. Már majdnem odaértünk, amikor Kata észrevette, hogy velünk szembe jönnek éppen a delikvensek, akiket keresünk. Én nem akartam ekkor már megfordulni és visszakoslatni utánuk, gondoltam azért ha tudom lejáratom őket a portásnál is (mert nekem nincs ínyemre, ha valaki máshol kódorog a munkaideje alatt), meg azért csak biztosra akartam menni. (Nekem egyáltalán nem voltak ismerősek s nem tudtam, hogy a párom honnan tudja hogy ők azok.)
Ők voltak. Portásnak ez egy természetes dolog volt. Ekkor újra vissza az irodába, kipp-kopp és már nyitottam is be. Igaz nem vártam meg, hogy levegyék a kabátjukat, de ekkor már lassan fél órája elkezdődött a munkaidejük, ami még másfél óráig tartott azon a napon.
Végül gyorsan végeztünk, mert kiderült, hogy (állítása szerint) ő csak azt mondta, hogy december közepén meg tudja mondani, hogy mikor kaphatunk időpontot, s nem azt, hogy ekkor már időpontunk is lesz. Magyarul menjünk el decemberben, hogy megtudjuk, mikor menjünk még egyszer, hogy időpontunk is legyen összekötni életünket.
Ezt megtettük január 4-én. A vicc az egészben, hogy kitöltöttünk egy pár papírt, kérdőívet és semmiről nem kaptunk még csak másolatot sem.
Bónusz: ha azt kérdeznéd, hogy mindez mibe kerül nekünk, vagy milyen szolgáltatásokat veszünk igénybe akkor a válaszom az lenne, hogy emiatt még február elején vissza kell menjünk! Állításuk szerint nincsen 2010-es árlistájuk. Minek is lenne!? Nyilván azt hitték nem is lesz ilyen év, hogy valami katasztrófa folytán 2010 sosem jön el.
Na, mindegy. Összegezve: megvan végre, hogy mikor kelünk egybe és hogy hol, de, hogy mindez mibe kerül és az anyakönyvvezetőnek szól-e valaki, majd meglátjuk! :)
szombat, január 16, 2010
kedd, december 29, 2009
Ajándék vadászat nekem
A lázas karácsonyi készülődés utolsó fázisába léptünk. Igen, ez már a véghajrá. Az emberek egymást taposva küzdenek az utolsó megmaradt (vélt és remélt) relikviákért.... Azért ha egészen nem is ilyen a helyzet, de sokak fejében ez kattog, amikor egymás ellen küzdenek a bevásárlóközpontok pultjainál.
Mint általában semmit, úgy ezt (mármint az ajándékok vásárlását) sem szeretem az utolsó pillanatra hagyni, de azért mégiscsak más érzéssel vásárol az ember abban a karácsonyi tömegben, mint a hétköznapokban.
Hosszas agyalás és nem kis szülői nyomás hatására (Szia Anya, szeretlek!), szóval kitaláltam, hogy mit szeretnék kapni tőlük. Mert ugye, már néhány éve a következő helyzet áll fenn:
Úgy emlékeztem, hogy a Tescóban láttunk már egyszer ilyet, de persze lehet, hogy az már másfél éve volt. Nem emlékeztem már pontosan (ez nálam gyakran előfordul, és ennek is megvan a maga szépsége, de erről majd írok egy külön posztot!). Az az igazság, hogy ott nem volt. Anya felhívott, hogy itt állnak a boltban és már megkérdezték az eladót is, de nem tudnak róla, hogy lenne ilyen boruk. Nem emlékszek rá véletlen, hogy mi a neve, vagy hogy nézett ki? Persze, hogy nem emlékeztem. :) Gondoltam semmi baj, majd én elmegyek és megnézem. (Igazából nem hittem el, hogy nincs, hiszen láttuk! Ott mosolygott ránk a polcon!
Na, irány a hely, ahol még én is számítok! ("A legkisebb is számít! Tesco") Magam céltudatos vásárlónak tartva nem vacakoltam bevásárlókocsival és lassú nézelődéssel, felkaptam egy kosarat és gyors léptekkel haladtam a borok sora felé. Odaértem és elkezdtem üvegről-üvegre nézni a borokat. Az első oszlop harmadik sora után (kb. 15 oszlopban 8-8 sor volt) éreztem, hogy kicsit sokáig fog ez tartani. Ekkor azonban észrevettem, hogy az egyes oszlopokban elhelyezkedő borok fölé ki van írva, hogy honnan származnak! Ááá, így azonnal felfedeztem, hogy nekem csak 2 oszlop összesen 16 során kell átvergődnöm, ugyanis ezek viselik a "Külföldi borok" címet. (Úgy látszik céltudatos vásárlóként néha szét is nézhetnék.) Na, kétszer átnéztem őket, de nem volt. Gondoltam megkérdezek egy eladót.
Egy sorral arrébb találtam is egy fiatal hölgyet, aki éppen egy üveg pálinkát akart rásózni a szerencsétlen vásárlóra. Gondoltam kimentem őt és megkérdeztem tőle, hogy mi a helyzet bor ügyben? Kiderült, hogy ő a Zwack termékeket hivatott a kosarakba csempészni (itt már sejtettem, hogy bizony nem sok Új-Zélandi bort forgalmazhat a Zwack...), azonban ekkor szinte hátba támadott engem is (mint gyanútlan vevőt) egy másik fiatal hölgy és nem törődve azzal, hogy éppen mással beszélgetek rákezdett a mondókájára: "Szia, közben én elmondanám, hogy ha most vásárolsz 6 üveg Heinekent... (hát pont Heinekent azt nem szándékoztam, gondoltam ekkor és már azon járt az agyam hogyan tudnék szabadulni) ...oda adom neked ezt a prospektust." "Jól van -mondtam. Legalább ezzel is kevesebb marad neked!" De a csaj csak nem akart elmenni, pedig azt hittem ennyi elég lesz neki. "Szóval akkor megkaphatod a 3 fajta retró póló egyikét: ezeket a pólókat, amit itt látsz a képen vagy ezt ami rajtam van." Na, több se kellett nekem! "Oké, ha veszek, Heinekent akkor megkaphatom ezt, ami rajtad van?" :) A csaj vagy már századszor hallotta ezt vagy először. Ezt nem tudtam eldönteni, de az biztos, hogy nem tudott utána egy szót sem szólni. Én bocsánatot kértem tőle, amiért beleszóltam a mondókájába és elmentem. Úgy látszik így jár az, aki picit is tanácstalan vásárlónak tűnik: azonnal lerohanják egy akciós ajánlattal!
Nem akartam belenyugodni, hogy nincsen Új-zélandi bor. Úgyhogy irány a madarasTesco (Auchan). A város másik fele, de hátha ott van. Nem vagyok nagy borivó, sőt az igazat megvallva a sört szeretem jobban, de Tui-t nyilván még nehezebb lenne beszerezni Magyarországon. (Bár Fosters-t lehet kapni!)
Az osanban már tapasztaltabb voltam és megnéztem a polcok tetején a kiírást! Na, bumm, itt kaptam megint egy pofont, ugyanis ebben a boltban a borok fajtája szerint voltak különválogatva oszlopokba. Ha még nem írtam volna egyáltalán nem értek a borokhoz. Azt tudom, hogy van piros, meg fehér, de ez itt kevésnek bizonyult, amikor felülre Rosé, Kékfrankos.... meg hasonló kiírások voltak. Kezdtem szépen átnézni a sorokat és végül találtam 6 meglehetősen poros üveg vöröset és 6 hasonló állapotban lévő fehéret.
Montana - Marlborough - Sauvignon Blanc 2007-es évjáratára esett végül a választásom. Töredelmesen be kell vallanom még nem bontottuk fel, egyenlőre várom a tanácsokat és hozzászólásokat azzal kapcsolatban, mennyire jó (vagy mennyire nem) a bor, amit kóstolni készülünk.
Mint általában semmit, úgy ezt (mármint az ajándékok vásárlását) sem szeretem az utolsó pillanatra hagyni, de azért mégiscsak más érzéssel vásárol az ember abban a karácsonyi tömegben, mint a hétköznapokban.
Hosszas agyalás és nem kis szülői nyomás hatására (Szia Anya, szeretlek!), szóval kitaláltam, hogy mit szeretnék kapni tőlük. Mert ugye, már néhány éve a következő helyzet áll fenn:
- Tavasszal névnap: "Jaaj, nem is tudom mit vegyünk neked... Mit szeretnél?" én meg leginkább semmit, vagy ugye felmerül bennem a világbéke, repülőjegy Új-Zélandra, letelepedési engedély, CO2 csökkentés világszerte, jegesmedvék megmentése.... ..és egyéb egy hétköznapi erősen a magyar átlag kereset alatt kereső szülők számára teljesen megvalósítható kérések.
- Ősszel születésnap: "Naa, Tibike mit szeretnél?" :) Komolyan mondom szerencsésnek tartom magam, mert azért a ruháim megvannak, enni mindig van mit; panaszkodni igazán nem szabad, mert meg tudunk élni. (Bár ehhez kellenek a cselek és trükkök ma Magyarországon.)
- Karácsony... :) Az ünnep, amit a modern világ gazdasága a leginkább szeret. Igen, a karácsony valóban a gyarapodás ünnepe a kereskedők számára és sajnos nagyon sok ember el se gondolkodik azon, hogy "mi a szarért kell nekem mindenféle haszontalan holmit hordanom a családom különböző tagjainak!?"
Úgy emlékeztem, hogy a Tescóban láttunk már egyszer ilyet, de persze lehet, hogy az már másfél éve volt. Nem emlékeztem már pontosan (ez nálam gyakran előfordul, és ennek is megvan a maga szépsége, de erről majd írok egy külön posztot!). Az az igazság, hogy ott nem volt. Anya felhívott, hogy itt állnak a boltban és már megkérdezték az eladót is, de nem tudnak róla, hogy lenne ilyen boruk. Nem emlékszek rá véletlen, hogy mi a neve, vagy hogy nézett ki? Persze, hogy nem emlékeztem. :) Gondoltam semmi baj, majd én elmegyek és megnézem. (Igazából nem hittem el, hogy nincs, hiszen láttuk! Ott mosolygott ránk a polcon!
Na, irány a hely, ahol még én is számítok! ("A legkisebb is számít! Tesco") Magam céltudatos vásárlónak tartva nem vacakoltam bevásárlókocsival és lassú nézelődéssel, felkaptam egy kosarat és gyors léptekkel haladtam a borok sora felé. Odaértem és elkezdtem üvegről-üvegre nézni a borokat. Az első oszlop harmadik sora után (kb. 15 oszlopban 8-8 sor volt) éreztem, hogy kicsit sokáig fog ez tartani. Ekkor azonban észrevettem, hogy az egyes oszlopokban elhelyezkedő borok fölé ki van írva, hogy honnan származnak! Ááá, így azonnal felfedeztem, hogy nekem csak 2 oszlop összesen 16 során kell átvergődnöm, ugyanis ezek viselik a "Külföldi borok" címet. (Úgy látszik céltudatos vásárlóként néha szét is nézhetnék.) Na, kétszer átnéztem őket, de nem volt. Gondoltam megkérdezek egy eladót.
Egy sorral arrébb találtam is egy fiatal hölgyet, aki éppen egy üveg pálinkát akart rásózni a szerencsétlen vásárlóra. Gondoltam kimentem őt és megkérdeztem tőle, hogy mi a helyzet bor ügyben? Kiderült, hogy ő a Zwack termékeket hivatott a kosarakba csempészni (itt már sejtettem, hogy bizony nem sok Új-Zélandi bort forgalmazhat a Zwack...), azonban ekkor szinte hátba támadott engem is (mint gyanútlan vevőt) egy másik fiatal hölgy és nem törődve azzal, hogy éppen mással beszélgetek rákezdett a mondókájára: "Szia, közben én elmondanám, hogy ha most vásárolsz 6 üveg Heinekent... (hát pont Heinekent azt nem szándékoztam, gondoltam ekkor és már azon járt az agyam hogyan tudnék szabadulni) ...oda adom neked ezt a prospektust." "Jól van -mondtam. Legalább ezzel is kevesebb marad neked!" De a csaj csak nem akart elmenni, pedig azt hittem ennyi elég lesz neki. "Szóval akkor megkaphatod a 3 fajta retró póló egyikét: ezeket a pólókat, amit itt látsz a képen vagy ezt ami rajtam van." Na, több se kellett nekem! "Oké, ha veszek, Heinekent akkor megkaphatom ezt, ami rajtad van?" :) A csaj vagy már századszor hallotta ezt vagy először. Ezt nem tudtam eldönteni, de az biztos, hogy nem tudott utána egy szót sem szólni. Én bocsánatot kértem tőle, amiért beleszóltam a mondókájába és elmentem. Úgy látszik így jár az, aki picit is tanácstalan vásárlónak tűnik: azonnal lerohanják egy akciós ajánlattal!
Nem akartam belenyugodni, hogy nincsen Új-zélandi bor. Úgyhogy irány a madarasTesco (Auchan). A város másik fele, de hátha ott van. Nem vagyok nagy borivó, sőt az igazat megvallva a sört szeretem jobban, de Tui-t nyilván még nehezebb lenne beszerezni Magyarországon. (Bár Fosters-t lehet kapni!)
Az osanban már tapasztaltabb voltam és megnéztem a polcok tetején a kiírást! Na, bumm, itt kaptam megint egy pofont, ugyanis ebben a boltban a borok fajtája szerint voltak különválogatva oszlopokba. Ha még nem írtam volna egyáltalán nem értek a borokhoz. Azt tudom, hogy van piros, meg fehér, de ez itt kevésnek bizonyult, amikor felülre Rosé, Kékfrankos.... meg hasonló kiírások voltak. Kezdtem szépen átnézni a sorokat és végül találtam 6 meglehetősen poros üveg vöröset és 6 hasonló állapotban lévő fehéret.
Montana - Marlborough - Sauvignon Blanc 2007-es évjáratára esett végül a választásom. Töredelmesen be kell vallanom még nem bontottuk fel, egyenlőre várom a tanácsokat és hozzászólásokat azzal kapcsolatban, mennyire jó (vagy mennyire nem) a bor, amit kóstolni készülünk.
péntek, december 18, 2009
Nesze, neked egy nagy NEM!
Már többször elhatároztam, hogy kiűzöm a blogról a gyűlölködést és az egymás sárba tiprásáról szóló bejegyzéseket. Alapvetően a legnagyobb bajom még mindig az, hogy könnyen fel tudnak idegesíteni. Ezen mindenképpen változtatnom kell, hogy egy jobb emberré válhassak.
Idegesít az, ahogyan itt az emberek egymással viselkednek. Tegyük fel ír egy "könyvet" valaki, amit nem kimondottan neveznék elolvasandónak. (Nyilván tapasztalatból beszélek és nem a levegőbe.) Biztosan nagy élmény volt megírni, de annak, aki adott témában jártasabb az egész csupán egy papírkupacnak minősül. Ezt a témában jártas emberek megbeszélik és megosztják egymással, mert (milyen érdekes dolog) ők segítik egymást és azokat akik szeretnének megismerkedni ezzel a témával. A kommentek egy témához tartozó beszélgetés részeiként igen gyakran tartalmaznak túlzásokat, vicces megnyilvánulásokat, gyűlölködést vagy éppen hízelgést. Szabad véleménynyilvánítás esetén az ember kimondja (ez esetben leírja), amit azzal kapcsolatban gondol és érez.
A minősítést bizony mindenkinek el kellene fogadnia, akár tetszik, akár nem. Ahány ember, annyi vélemény. Más szempontok szerint élünk és értékelünk. Az én véleményem szerint egy olyan embernek, akinek fontos, hogy egy közéleti személy legyen (gondolok itt írókra, politikusokra, média-hősökre) a legfontosabb tulajdonságának az alázatnak kellene lennie. Alázattal kellene viselkednie azok iránt az emberek iránt, akiket kiszolgál. Egy jó erős flegmatikus embernek volna szabad ilyen szerepet vállalnia és nem oda engedni a kolerikusokat! Nem azzal kérkedni, hogy 5 havi fizetésemből 2 hétre elmentem nyaralni a Krím-félszigetre (erre én azt mondanám, hogy sikerült gyorsan elcseszni a pénzt); vagy hogy az ilyen-meg-ilyen folyóiratban 66 sorban írtak rólam. Ugyan már kit érdekel!? Én is voltam már vagy 15 nyomtatott cikkben itthon is külföldön is; szerepeltem nem egyszer a médiában, de mit számít!? Attól én még nem váltom meg a világot. Most őszintén: érdekel valakit, hogy én mikor hol voltam nyaralni? Szerintem a szűk családi körömet és ismerőseimet kivéve ezt mindenki nagy ívben... Ez jó arra, hogy felvágjak mások előtt. ("Látod, én itt meg itt voltam... ...meg annyi idősen, mint te én már ezt csináltam!" Biztosan jó érzés, amikor a másik emberen látszik, hogy egy senkinek tartja magát nulla önbecsüléssel. Van fogalma bárkinek is mennyit kell melózni azért, hogy egy ilyen emberbe visszahozzuk az önbizalmát? Évek kellenek hozzá, én már megjártam ezt az utat sajnos.)
Úgyhogy üzenem a kocsisnak, hajtson tovább, mert én még nem érkeztem meg. Ilyen helyen nem akarok kiszállni a kocsiból. Társadalmat építünk (mert ez a nehezebb) és nem rombolunk (bár ezt könnyebb volna)! Gyiii, tee Fakó....
Idegesít az, ahogyan itt az emberek egymással viselkednek. Tegyük fel ír egy "könyvet" valaki, amit nem kimondottan neveznék elolvasandónak. (Nyilván tapasztalatból beszélek és nem a levegőbe.) Biztosan nagy élmény volt megírni, de annak, aki adott témában jártasabb az egész csupán egy papírkupacnak minősül. Ezt a témában jártas emberek megbeszélik és megosztják egymással, mert (milyen érdekes dolog) ők segítik egymást és azokat akik szeretnének megismerkedni ezzel a témával. A kommentek egy témához tartozó beszélgetés részeiként igen gyakran tartalmaznak túlzásokat, vicces megnyilvánulásokat, gyűlölködést vagy éppen hízelgést. Szabad véleménynyilvánítás esetén az ember kimondja (ez esetben leírja), amit azzal kapcsolatban gondol és érez.
A minősítést bizony mindenkinek el kellene fogadnia, akár tetszik, akár nem. Ahány ember, annyi vélemény. Más szempontok szerint élünk és értékelünk. Az én véleményem szerint egy olyan embernek, akinek fontos, hogy egy közéleti személy legyen (gondolok itt írókra, politikusokra, média-hősökre) a legfontosabb tulajdonságának az alázatnak kellene lennie. Alázattal kellene viselkednie azok iránt az emberek iránt, akiket kiszolgál. Egy jó erős flegmatikus embernek volna szabad ilyen szerepet vállalnia és nem oda engedni a kolerikusokat! Nem azzal kérkedni, hogy 5 havi fizetésemből 2 hétre elmentem nyaralni a Krím-félszigetre (erre én azt mondanám, hogy sikerült gyorsan elcseszni a pénzt); vagy hogy az ilyen-meg-ilyen folyóiratban 66 sorban írtak rólam. Ugyan már kit érdekel!? Én is voltam már vagy 15 nyomtatott cikkben itthon is külföldön is; szerepeltem nem egyszer a médiában, de mit számít!? Attól én még nem váltom meg a világot. Most őszintén: érdekel valakit, hogy én mikor hol voltam nyaralni? Szerintem a szűk családi körömet és ismerőseimet kivéve ezt mindenki nagy ívben... Ez jó arra, hogy felvágjak mások előtt. ("Látod, én itt meg itt voltam... ...meg annyi idősen, mint te én már ezt csináltam!" Biztosan jó érzés, amikor a másik emberen látszik, hogy egy senkinek tartja magát nulla önbecsüléssel. Van fogalma bárkinek is mennyit kell melózni azért, hogy egy ilyen emberbe visszahozzuk az önbizalmát? Évek kellenek hozzá, én már megjártam ezt az utat sajnos.)
Úgyhogy üzenem a kocsisnak, hajtson tovább, mert én még nem érkeztem meg. Ilyen helyen nem akarok kiszállni a kocsiból. Társadalmat építünk (mert ez a nehezebb) és nem rombolunk (bár ezt könnyebb volna)! Gyiii, tee Fakó....
szombat, december 12, 2009
Izland mióta Új-Zéland?
A helyszín Debrecen, 2009. októbere. Nyugodt volt a délután és rengeteg időm volt még a vonat indulásáig. A szél erősen fújt és gondoltam mint ahogyan azt a kultúrált emberek szokták bemegyek én is egy könyvesboltba. A főutcára nyílt egy már elsőre is nagy falatnak látszó könyvesbolt ajtaja. Beléptem és hirtelen az az érzésem volt, mint amikor annak idején a '90-es években először léptem egy Domusba: hatalmas tér, mindenfelé eladó áruk és teljes döbbenet, ami minden bizonnyal az arcomra is kiült. Elindultam a sorok között és folyamatosan legeltettem a szemem... sose láttam még ennyi könyvet, amit mind meg lehetne venni! Na, gondoltam itt biztos találok nekem valót! :) Elindultam befelé és csak akkor láttam meg hátul egy lépcsőfeljárót. Kicsit hezitáltam az aljánál, de megvártam, amíg valaki felmegy előttem és utána én is nekiindultam. Na, szerinted mi volt fent!? Könyvek. Könyvek két szinten egy szőnyegboltnyi helyen! Hát ez hattalmas!
Kb. 20 perc keresgélés után kértem a szakképzett eladó segítségét.
-Bocsánat!
- Igen, tessék mondani miben segíthetek!?
-Azt szeretném tudni, hogy van Önöknek olyan könyvük, ami Új-Zélandról szól?
-Itt nézte már ezen a soron?
-Igen, kerestem, de sajnos nem találtam.
-Ahan, értem. Háát esetleg Izlandos van, az nem jó?
Deh, adjon egyet Mozambikról.... Na, azért nem ezt mondtam, de udvariasan megköszöntem a segítségét.
Pár nappal ezelőtt (már december elején járunk ám!) egy barátommal beszéltem telefonon. Kedvesen érdeklődött, hogy mi a helyzet velünk, még mindig Izlandra (???) akarunk költözni?
Well, New Zealand is an island, ennyire már képzett vagyok angolból, de még mindig rossz irányba megy a tapogatolózás....
Volt már, aki megkérdezte, hogy miért akarunk egy olyan országba költözni, ahol majdnem összeomlott a gazdaság tavaly ősszel! (pszt! az is Izland volt ám - mondta suttogva Tibi)
Kb. 20 perc keresgélés után kértem a szakképzett eladó segítségét.
-Bocsánat!
- Igen, tessék mondani miben segíthetek!?
-Azt szeretném tudni, hogy van Önöknek olyan könyvük, ami Új-Zélandról szól?
-Itt nézte már ezen a soron?
-Igen, kerestem, de sajnos nem találtam.
-Ahan, értem. Háát esetleg Izlandos van, az nem jó?
Deh, adjon egyet Mozambikról.... Na, azért nem ezt mondtam, de udvariasan megköszöntem a segítségét.
Pár nappal ezelőtt (már december elején járunk ám!) egy barátommal beszéltem telefonon. Kedvesen érdeklődött, hogy mi a helyzet velünk, még mindig Izlandra (???) akarunk költözni?
Well, New Zealand is an island, ennyire már képzett vagyok angolból, de még mindig rossz irányba megy a tapogatolózás....
Volt már, aki megkérdezte, hogy miért akarunk egy olyan országba költözni, ahol majdnem összeomlott a gazdaság tavaly ősszel! (pszt! az is Izland volt ám - mondta suttogva Tibi)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)