Buddha és Bumeráng

A dolog úgy kezdődött még 2008 júliusában, hogy hallgattam egy rádióműsort - amit az ország egyik fele azóta is hallgat. A felhívás az volt, hogy olyan tereptárgyat kell készíteni, amit a Bocsi egy Mig-29-esből kb. 400km/h-ás sebességgel haladva 300m magasságból jól észre tud venni. A legjobb nyer egy Thaiföldi utat. Természetes, hogy egy ilyen buliból nem maradhatunk ki, úgyhogy neki is láttunk, hogy építsünk valami óriásit a szüleimmel, öcsémmel, feleségemmel és sógoraimmal.

 A terv az volt, hogy készítünk egy hatalmas bumerángot. Papírból, mert az volt kéznél nem kis mennyiség. Ahogy haladtunk előre és szorított az idő, egyre jobban kezdtem hajtani mindenkit a nagyobb termelékenység érdekében. Így a csapatban volt valaki, aki közutálatnak örvendett egy idő után, ez pedig én voltam. :-) (Azt hiszem egy korábbi életemben már az egyiptomi piramisok építésénél is részt vehettem, mint munkafelügyelő...)

Ahogy kiértünk a terepre - ahol fel kívántuk építeni a remekművet - bizony gyorsan rájöttünk, hogy a bumeráng annyira hatalmas lesz, hogy nem tudunk az egyik végéről a másikra elkiabálni sem, úgyhogy gondok merültek fel az építés során. A megoldás az volt, hogy mintegy koordináta rendszer szerűen kijelöltünk néhány pontot és azok összekötésével húztuk meg a vonalakat.

(A fenti képen jobb oldalt egy "mi autónk" látható, csak az összehasonlítás kedvéért.) A bumeráng így felépült "just in time", bár a fényképezés 1 órával a zsűrizés előtt volt és a fényképeken nem látszódnak a 8-10 méter magas stilizált hangszórók a bumeráng bal és jobb oldalában. Teljes szélessége több mint 189 méter volt, magassága pedig 83 méter. (A pontos adatok még megvannak valahol a részletes tervrajzokkal. Ez nem vicc, de  most nem találtam meg őket!) Legnagyobb ellenségünknek a szél bizonyult, de  a saslikpálcákkal leszögezett papírokkal nem tudta felvenni a versenyt a gyenge nyári szellő. Végül több mint 7.000 db A/4-es lap és 770 méter fóliacsík felhasználásával elkészült a közel 21.000 ponton összeragasztott "lepedő". Ezt ezután mintegy 2.000 db saslik pálcikával és 1,5 km zsineggel rögzítettük, hogy ne fújja el a szél. (Amikor elmentünk a boltba zsineget venni kicsit már koszosak voltunk és siettünk, úgyhogy nem akartuk keresgetni, csak megkérdeztünk egy eladót, hogy merre találjuk és egyáltalán van-e nekik zsinegük. A válasz az volt, hogy "igen van, de csak pénzért".)

Ilyen lett végül (a háttérben a kecskeméti katonai repülőtér), mondanom sem kell, hogy a 8 (vagy 10) elkészült mű közül nem mi nyertünk, de azért büszkék voltunk rá! (Utolsó este kint aludtunk a kocsiban, nehogy valami baja történjen a remekműnek. Jól elfeküdtem a nyakam az már biztos!)
Most pedig egy ettől lényegesen könnyebb fába vágtuk a fejszénket egy olyan műsor felhívására, amelyet az ország másik fele hallgat. A feladat: ülj meditáló pozícióban és fényképed küldd el nekik. Nyerni nem lehet semmit, de mivel jópofa dolognak tartottuk küldtünk mi is képet. (Ettől messzebbről nem nagyon lehet küldeni képet Magyarországra, s egyben azok is képet kaphatnak rólam, akik még sosem láttak élőben. Vigyázat, sokkoló kép következik!)

A nagy szünet után - újra bejegyzés

Volt időm alaposan átgondolni, hogy mit is kezdjek a bloggal. Sokszor felmerült bennem, hogy nem foglalkozok ezzel többet. Csak élem a hétköznapjaim és lesz@rom, hogy olvassák vagy nem. Voltak elkeserítő események is, mint például az a bizonyos médiatörvény.
 Azonban voltak olyan események a hétköznapokon, amelyeket szívesen megosztottam volna. Részben másoknak és részben magunknak is. Emlékképpen.
Tudom nem vagyok egy Dosztojevszkij, de ez egy jó hobbinak tűnt. Végül is, mi is rengeteg hasznos dolgot tudtunk meg blogokat olvasva és rengeteg barátra, ismerősre tettünk szert ennek segítségével.
 Akik követik az eseményeket megtudhatnak olyan kis apróságokat, amellyel megkönnyíthetem az életüket. Kaptam olyan emailt, amiben nagyon köszönték, hogy megírtam az egyik bejegyzést, mert milyen sok - számukra - hasznos dolgot találtak benne!
És tudjátok mit: már csupán ezért is érdemes volt megírni!
Ugyan nincs túl sok szabadidőm, mert - szerencsére - dolgozom, de néha 1-1 bejegyzés még megszülethet. Az embernek arra van ideje, amire nagyon akarja. Ezt nem én találtam ki, hanem egy tőlem sokkal okosabb embertől hallottam, úgyhogy biztosan így van.
  Írjak vagy ne: akit nem érdekli, az úgysem fogja olvasni, aki meg eddig olvasta, annak lehet, hogy hiányzik. Nekem hiányzott. 

Shrek - a világ leghíresebb báránya - halott

Hát ki ne ismerné a világ leghíresebb bárányát!? Tehetjük fel a kérdést. Na, én bevallom néhány nappal ezelőttig nem ismertem és sajnos most már személyesen nem is lesz hozzá szerencsém. 2011. június 6-án 16 éves korában ugyanis elhunyt szegény.

Shrek 2004 áprilisában robbant be a köztudatba, amikor is Otagoban egy barlangban megtalálták 6 év "bujkálás" után. Ez alatt az idő alatt ugye senki sem nyírta őt és 27kg gyapjút sikerült növesztenie. Ez a mennyiség 20 férfi öltönyre elegendő.
(Egy átlagos merinói juhnak 4,5kg a gyapja.)
Karrierje a a megtalálása után meredeken ívelt felfelé: egy könyvben is írtak róla és a tv élőben közvetítette a megnyírását. Találkozhatott Helen Clark akkori miniszterelnökkel (bizonyára jót beszélgethettek), valamint a 10. születésnapja alkalmából Dunedin közelében egy úszó jégtáblán is megnyírták. (Ezt is csak a pihent kiwik találhatják ki....)

Országjáró körútja során (mert, hogy neki ilyen is volt!) részt vett homár halászaton, továbbá járt a Waitangi békekötés helyén is.
Lenyírt gyapjával és a róla készült fényképekkel egy gyermekeket segítő segélyszervezetet támogatott.

Mozgalmas hetünk volt

Mozgalmas hetet tudhatunk magunk mögött. Az előző vasárnaptól most vasárnapig elég sok minden történt, s erről szeretnék most írni, mielőtt még feledésbe merülne.
Vasárnapunk autószereléssel indult. Bem tábornok ugyanis úgy döntött, hogy unalmas neki sötétben aludni esténként és ő ugyan nem hajlandó lekapcsolni a beépített rádió világítását. Ez a probléma már 3-4 napja fenn állt, amikor vasárnap délelőtt nekiláttam, hogy megjavítom. A rádióhoz futó kábelköteg megtalálásához 5 burkolati elemet kellett eltávolítani a műszerfalról (ahol már csak 2 elem maradt), más utat nem találtam hozzá.  Egész pontosan kikötöttem a rádiót és már nem világít. Igaz nem is működik, de ez egyébként sem olyan nagy érvágás, mert azon a 2km-en naponta amíg a buszállomásig elmegyek nem szükségszerű zenének szólnia.

Hétfőn reggel immigration medical-re voltam hivatalos. Mielőtt ide indultunk megcsodálhattunk egy hatalmas rozella papagájt az ablakban miközben az egyik bokorról csemegézett.

Az orvosiról előzetesen annyit, hogy korábban már vásároltunk egy kupont, amivel kedvezményesebben csináltathattuk meg a vizsgálatokat. Néhány hónapja Torbayben ~400$-ért csinálták volna meg a vizsgálatot mellkas röntgennel és vérvétellel együtt. Az interneten pedig az állt a kupon hirdetésben, hogy full immigration medical 160$ helyett most csak 80$. Kicsit gyanús volt a 160$-os teljes ár is, de gondoltuk 80$-t mindenképpen meg lehet vele spórolni. Ezért is vettük meg és most amikor elmentőnk kiderült, hogy a 160$ az csupán az orvos díja. Nekünk ezen felül még 200$-t kellett fizetni. A doki egyébként bangladesi származású Helali (majdnem haláli) volt. Nagyon rendes volt és gyorsan megvoltunk mindennel. Az eredményeket szerdán már fel is vehettem, szerencsére minden nagyon jó (egyedül a fehérvérsejtek számára írták, hogy alacsony 4-11 között a jó és nekem 3,93). Szerintem nem lesz vele gond. Összességében még így is olcsón megvolt, mert 280$-ba került. Szerintem hasznosak ezek az úgynevezett "napi akciós" oldalak, amiről már Isti is írt korábban. Sok-sok mindenhez hozzá lehet jutni jutányos áron.

Szerdáról csütörtökre virradó éjjel egy nem várt esemény következett be. Ennek is vannak előzményei, először ezzel kezdeném.
Szeretünk itt lakni. Alapvetően. Jól kijövünk a tulajékkal de mostanában a feleséggel kezd kicsit felborulni a világ. Átállt éjszakai üzemmódra. Heti 2-3 nap dolgozik egy éjszakai bárban, mint pultos, mixer úgyhogy neki nem nagy was ist das éjjel nem aludni. Ez a tény azonban még nem jogosítja fel arra, hogy bennünket se hagyjon aludni. A legújabb hóbortja az éjszakai maratoni telefonálás. Azokon az estéken, amikor nem dolgozik telefonál. Állítólag Kínába, de számomra nehéz elképzelni, hogy van másik olyan ember is, aki ugyanezt az eszement sportot űzi, hogy telefonnal a fülén él. Elkezdi este 6-7-8 óra felé és reggel, amikor én munkába indulok (ez reggel 6 előtt nem sokkal van) még javában telefonál. Mindezt főképp a nappaliban végzi, amit a mi hálónkkal egy gipszkarton fal választ el, tehát gyakorlatilag olyan, mintha egy kartondobozt tennénk a fejünkre, miközben mellette ülünk= mindent hallunk. Valamilyen oknál fogva sötétben nem tud beszélni, ezért a villanynak is világítania kell, ami beszűrődik az ajtón és igen gyakran megy ki a garázsba cigizni is, amihez a mi szobánk ajtaja előtt vezet el az útja. Eredmény: időnként felhangosodó, de alapvetően folyamatos egész estés nyávogást hallunk beszűrődő fény mellett, ami zavarja a melatonin termelődésemet.
Szerdán ezt azzal fűszerezte, hogy hajnalban 1:20-kor a tűzriasztó hangjára ébredtünk. Mint utólag kiderült telefonálás és cigizés közben belehamuzhatott abba a kartondobozba, amiben a papírhulladékot gyűjtjük. (Ez a doboz egyébként a használt/kinőtt ruhák zsákján foglalt helyet nem egészen 1 méterre a férje Mazda RX-8-asától. Csak emlékeztetésképpen ennek az autónak mentek bele a kerekébe, amikor szilveszterkor a feleség elment vele dolgozni, s emiatt 3 hónapig állt a garázsban, hogy megcsinálják.)
Amikor kimentünk a folyosóra már láttuk, hogy baromi nagy a füst mindenfelé, de végül is tűz nem lett. Én azért feljegyeztem magamnak a noteszomba, mint első kísérletet, hogy eltegyen bennünket láb alól.

Ma, vasárnap pedig szintén voltunk piacon. Rita írt a múlt héten a La Cigale nevű eredendően francia piacról és ezt mentünk el meglátogatni azzal a reménnyel, hogy füstölt kolbászhoz juthatunk. Jelentem a zsákmányt megszereztük. A bejegyzést érdemes elolvasni, nagyon hangulatos kis piac, nekünk megtetszett.