hétfő, február 01, 2010

Csillag-megfigyeltünk

Mondhatom jó dolog, amikor valakit bárhol és bármikor el lehet érni. Hihetetlenül felgyorsult az információ-áramlás. Erre példa az is, hogy pár másodperccel a kattintásom után, már a túloldalról (Déli-félteke) is olvashatóvá válik minden apróság.
A következő dolog történt a múlt héten kedden. Egy huszonéves lány Nyíregyháza mellett meglátott valamit az égen. Felhívta az édesanyját, aki felhívta a munkatársát, aki felhívta a kisfiát (engem). Közben térben utaztunk több száz km-eket, de időben mindössze perceket. Felnéztem az égre és részem lehetett nekem is megcsodálni az úgynevezett halo-jelenséget.

A jelenségnek több típusa is van. Ez talán a képileg legkevesebbet mondó. A Hold körül egy hatalmas "udvar" volt látható, amely tökéletesen kör alakú és a Hold átmérőjétől (laikus szemmel megállapítva) 10-12-szer nagyobb átérőjű. A kialakulásáért a 8-12km magasságban lévő fátyol- és pehelyfelhők a felelősek. A bennük található jégkristályokon ugyanis a beeső fénysugarak részben visszaverődnek, szóródnak vagy meg is törhetnek. Esetünkben 1-2 órán keresztül meglehetősen jól látható volt az éjszakai égbolton a ritka égi tünemény.

Ezen felbuzdulva 30-án szombaton már vártuk a 2010-es év "legnagyobb Holdját". Ezen az estén volt ugyanis a Földhöz legközelebb a Hold és így a legnagyobbnak is látható. Az alig 356.593km-re lévő Hold mindössze egy karnyújtásnyira volt! :) Tőle balra egy arasznyival volt látható ekkor a Mars. Érdekes volt belegondolni, hogy ezen a nagy fényes korongon már jártunk (állítólag), arra a pici fényes pontra meg most készülünk...

Előbbin az Amerikai Egybesült Államok landolt először, utóbbin talán a Kínai Pékköztársaság helyez el lobogó lobogót.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése