szombat, október 30, 2010

BUD-PRA-ICN-AKL

Már lassan 2 hete, hogy Új-Zélandon vagyunk, úgyhogy ideje beszámolnom a történtekről. Kezdjük is mindjárt az elején...

... a billentyűzeten nincs hosszú i, úgyhogy ezt senki ne reklamálja! ;-)

2010. október 16-án indultunk. Még délelőtt, nagyjából 9 körül indultunk el otthonról, hogy időben érkezzünk (mert ugye bármi közbejöhet) a ferihegyi reptérre. 11-kor meg is érkeztünk, nem is volt semmi probléma út közben. A hosszú távú parkolót is sikeresen megtaláltuk és már csak végig kellett húzni a csomagokat az épülő légikikötő előtt. 
Nem sokkal később megérkezett az útitársunk is, a felismerés elsőre és azonnal megvolt, annak ellenére, hogy korábban sosem találkoztunk még. 
Menet közben kiderült, hogy a tetőterasz az integetők elől zárva van, de az épület mellől is megoldható volt a dolog. 
Miután eltűntünk a folyosón először az útleveleinket nézték meg, majd következett egy jobbra-balra kacskaringós kiszalagozott nemtudommicsoda. A célja, hogy kis helyen sokan tudjanak sorba állni. Ezután jött a vetkőzős kapu: öveket, karórát, pénzt, kulcsot, kabátot, egyeseknek cipőt is le kellett vetni. Útitársunknak itt egy motozáson is át kellett esnie, majd a táskájában talált fantát meg kellett igyuk. Végül is rendesek voltak, hogy nem csináltak különösebb problémát. Szóltak, hogy igyuk meg és akkor ha kidobtuk mehetünk tovább. Felráztuk, kifröcsköltük, majd ami benne maradt megittuk és sűrű elnézések közepette elhagytuk a helyiséget. Átmentünk egy fotocellás ajtón, (amelynek csak egyik oldalt voltak érzékelői) a tranzit váróba.
Kb. 5 perce lehettünk ott, amikor eszembe jutott, hogy mintha nem lenne a fejemen a baseball sapkám. És most egy kis kitérő: Egy nappal az utazás előtt bementünk a bankba otthon elintézni az utolsó simításokat. Miután mindennel végeztünk, elköszöntünk a srácoktól és elmentünk egy másik boltba. Miután ott végeztünk, akkor vettem észre, hogy a sapim a bankban maradt. Visszamentünk és elhoztuk. Éppen akkor akartak felhivni a srácok, hogy otthagytam. 
Úgy tünt, a sapka nem akart velem jönni semmiképpen. És most térjünk vissza a tranzitváróba... odaálltam a fotocellás ajtóhoz, amin ugye nem szabad abba az irányba menni, amelyikbe én szerettem volna és amikor kijött egy takaritós hölgy én besuttyantam. A vámosok, (vagy akik ott ellenőriztek) csak furcsán néztek, de senki nem szólt rám. Éppen akkor kerestek volna új gazdát a sapimnak. Szóltam nekik, hogy az az enyém és ha nem baj, csak ezért jöttem vissza. Szabadkoztak, hogy ők csak most vették észre, de mondtam semmi baj, én is csak most ;-)
A repülőhöz egy kis busz vitt ki bennünket. volt benne 8-10 ülőhely, meg vagy 50 állóhely. Klassz volt, alacsony és széles. A repülőnk viszont egy kis lélekvesztő. Negyven pár személyes, két nem túl kedves stewardess-szel. Az úton Prágába kaptunk egy muffin-t. Nem sok, de gondoltuk majd Szöulba menet is kapunk valamit és ha szükséges, akkor majd ott kipótoljuk a kaját, ha éhesek leszünk. (Erre a célra vittünk is magunkkal eurót, amire közölték Szöulban, hogy jobban örülnének az amerikai dollárnak.) Mondjuk nem enni, hanem telefonálni szerettünk volna, mert bizony a világ méretű roaming szolgáltatás egy nagy rakás... szerencsétlenség. Ha valaki Koreába készül jobb, ha tőlem tudja ott nem lehet telefonálni a telenoros vagy pannonos telefonokkal. Sehogy sem, rá sem lép az ottani hálózatokra. Telefonkártyát lehet éppen venni 2000Ft-nak megfelelő összegért (ki tudja milyen percdijjakkal), ha van nálad USAdollár. Hát nálunk nem volt, úgyhogy hallgattunk, mint a sir. A prágai reptéren egyébként már tudtuk, hogy 1 órával később indulunk Szöulba, úgyhogy mindkét helyen nagyjából 4-4 órát vártunk az átszállásra. 
Prágai reptér olyan, mint a budapesti lesz egyszer, ha elkészülnek a munkálatokkal. A szöuli olyan, mint a Westend bevásárló központ 3-szor egymás mellett (és még belső gyorsvasút visz ki a hátsó kapukhoz). Szóval hihetetlen nagy. Auckland meg akkora, mint a ferihegyi. Szöulban mozgásérzékelős, állitható vizhőmérsékletű,  viztakarékos csapok voltak a wc-ben és Aucklandben pedig egy tekerős csap és jön belőle a hideg viz. ;-) 
Minden alkalommal, amikor átszálltunk át kellett esnünk egy újabb vetkőzős kapun és újabb útlevél és beszállókártya ellenőrzésen. Ezután vártunk a tranzitváróban és újra útlevél és beszállókártya ellenőrzés a repülőre való felszállás előtt. 
Szöulban ez utóbbi ellenőrzéskor egy kislány megfogta a pulóverem és úgy állt mellettem, mintha hozzám tartozna. Bár cseppet sem hasonlitott rám: kiwi útlevele volt, de a kinai nagyszülőkkel utazott. A kétségek eloszlatása végett szóltam is a reptéri alkalmazottnak, hogy a kislány nem az enyém, de nyilván gondolta ezt ő is, mert jót mosolygott. 
Prágából mindvégig ugyanazzal a géppel mentünk, csak pihent kicsit és kitakaritották Szöulban. A részben koreai részben kinai személyzet végtelenül kedves volt. Egyetlen bajunk az volt, hogy hosszú, nagyon hosszú volt  az út. Aludni csak nehezen és keveset tudtunk, igy nem volt egyszerű az első pár nap, de azért hamar leküzdöttük a jetlag-et. Csütörtökön már ébresztő órára keltünk fel.
Az aucklandi belépéskor meglehetősen szigorú volt a vizsgálat, bár nem olyan vészes, mint amire számitottunk. A repülőn ide felé már ki kellett tölteni egy nyomtatványt, hogy minek jöttünk, meddig maradunk, kihez jöttünk, van-e nálunk étel, ital, gyógyszer, állati, növényi eredetű dolgok, stb... ...és mivel gyógyszer volt gondoltuk jobb, ha bevalljuk. Beikszeltük. Amikor leszálltunk hosszasan kellett menni a folyosókon, közben egy szakaszon  mindenféle madárcsicsergések szóltak, kicsivel odébb, meg vámmentes árukat akartak ránk sózni fültől-fülig mosolygó hölgyek. Az első ellenőrzéskor 2 helyre lehetett volna menni: egy szimpatikus pasihoz, vagy egy morcos nőhöz. Na én persze a rosszabbat választottam. Egyetlen dolgot kérdezett, hogy minek van a gyógyszer? Mondtuk, hogy nekem, mert fáj a torkom, meg a fejem... Kérdezte, hogy rá van-e irva a nevem, hogy ez az én gyógyszerem? (Ekkor tudtuk meg, hogy itt ez egy teljesen alap dolog, hogy ha valaki gyógyszert kap, akkor rányomtatják a nevét is a dobozra...) Rövid magyarázkodás után közölte, hogy ezt most vegyük egy szóbeli figyelmeztetésnek, de legközelebb ha ez előfordul, akkor rendőrség, kitoloncolás és egyéb desszertek...
Úgy tűnt elég meggyőzőek voltunk, de ekkor azért elég idegesek voltunk: ha innen visszaforditanak, akkor nem is tudom mihez kezdtünk volna.
Ezután felvettük a csomagjainkat, amiket Ferihegy óta nem is láttunk (szerencsére mind megvolt). Itt körbe-körbe járkáltak kis beagle (bigli) kutyákkal, de szerencsére nem volt nálunk kutyatáp sem. Kettes számú ellenőrzés, biosecurity: van nálunk valami étel? Mondtuk, hogy nem, csak a repülőn ettünk utoljára. Jó, mehetnek! Na, ez gyors volt. Aztán még utoljára megröntgenezték a csomagjainkat, de mi nagyon jók voltunk, mert az egész herce-hurcán kb. fél óra alatt átestünk és kiléphettünk Új-Zéland földjére!

5 megjegyzés:

  1. ÜDVÖZLET!!!!! SZÉP IDŐRE JÖTTETEK :)

    VálaszTörlés
  2. Udvi :):) Erezzetek nagyon jol magatokat :)

    VálaszTörlés
  3. í-t előhozhatjátok itteni billenytűzeten is, ha magyarra állítjátok (tehát sima ékezetek vannak) ÉS jobb oldali alt valamint a j billentyű együttes lenyomása következtében már meg is idézted a paradimenziók legtávolabbikából a kívánt betű egyik klónját! (Nagyban csak úgy megy, hogy Wordben írok egy pontot, szóköz, aztán nagyra változtatja a mondat első betűjét.

    VálaszTörlés
  4. Már nagyon vártam ezt a pár sort! Bár a fotók is fantasztikusak! :-)))))))))))

    VálaszTörlés