vasárnap, május 15, 2011

Mozgalmas hetünk volt

Mozgalmas hetet tudhatunk magunk mögött. Az előző vasárnaptól most vasárnapig elég sok minden történt, s erről szeretnék most írni, mielőtt még feledésbe merülne.
Vasárnapunk autószereléssel indult. Bem tábornok ugyanis úgy döntött, hogy unalmas neki sötétben aludni esténként és ő ugyan nem hajlandó lekapcsolni a beépített rádió világítását. Ez a probléma már 3-4 napja fenn állt, amikor vasárnap délelőtt nekiláttam, hogy megjavítom. A rádióhoz futó kábelköteg megtalálásához 5 burkolati elemet kellett eltávolítani a műszerfalról (ahol már csak 2 elem maradt), más utat nem találtam hozzá.  Egész pontosan kikötöttem a rádiót és már nem világít. Igaz nem is működik, de ez egyébként sem olyan nagy érvágás, mert azon a 2km-en naponta amíg a buszállomásig elmegyek nem szükségszerű zenének szólnia.

Hétfőn reggel immigration medical-re voltam hivatalos. Mielőtt ide indultunk megcsodálhattunk egy hatalmas rozella papagájt az ablakban miközben az egyik bokorról csemegézett.

Az orvosiról előzetesen annyit, hogy korábban már vásároltunk egy kupont, amivel kedvezményesebben csináltathattuk meg a vizsgálatokat. Néhány hónapja Torbayben ~400$-ért csinálták volna meg a vizsgálatot mellkas röntgennel és vérvétellel együtt. Az interneten pedig az állt a kupon hirdetésben, hogy full immigration medical 160$ helyett most csak 80$. Kicsit gyanús volt a 160$-os teljes ár is, de gondoltuk 80$-t mindenképpen meg lehet vele spórolni. Ezért is vettük meg és most amikor elmentőnk kiderült, hogy a 160$ az csupán az orvos díja. Nekünk ezen felül még 200$-t kellett fizetni. A doki egyébként bangladesi származású Helali (majdnem haláli) volt. Nagyon rendes volt és gyorsan megvoltunk mindennel. Az eredményeket szerdán már fel is vehettem, szerencsére minden nagyon jó (egyedül a fehérvérsejtek számára írták, hogy alacsony 4-11 között a jó és nekem 3,93). Szerintem nem lesz vele gond. Összességében még így is olcsón megvolt, mert 280$-ba került. Szerintem hasznosak ezek az úgynevezett "napi akciós" oldalak, amiről már Isti is írt korábban. Sok-sok mindenhez hozzá lehet jutni jutányos áron.

Szerdáról csütörtökre virradó éjjel egy nem várt esemény következett be. Ennek is vannak előzményei, először ezzel kezdeném.
Szeretünk itt lakni. Alapvetően. Jól kijövünk a tulajékkal de mostanában a feleséggel kezd kicsit felborulni a világ. Átállt éjszakai üzemmódra. Heti 2-3 nap dolgozik egy éjszakai bárban, mint pultos, mixer úgyhogy neki nem nagy was ist das éjjel nem aludni. Ez a tény azonban még nem jogosítja fel arra, hogy bennünket se hagyjon aludni. A legújabb hóbortja az éjszakai maratoni telefonálás. Azokon az estéken, amikor nem dolgozik telefonál. Állítólag Kínába, de számomra nehéz elképzelni, hogy van másik olyan ember is, aki ugyanezt az eszement sportot űzi, hogy telefonnal a fülén él. Elkezdi este 6-7-8 óra felé és reggel, amikor én munkába indulok (ez reggel 6 előtt nem sokkal van) még javában telefonál. Mindezt főképp a nappaliban végzi, amit a mi hálónkkal egy gipszkarton fal választ el, tehát gyakorlatilag olyan, mintha egy kartondobozt tennénk a fejünkre, miközben mellette ülünk= mindent hallunk. Valamilyen oknál fogva sötétben nem tud beszélni, ezért a villanynak is világítania kell, ami beszűrődik az ajtón és igen gyakran megy ki a garázsba cigizni is, amihez a mi szobánk ajtaja előtt vezet el az útja. Eredmény: időnként felhangosodó, de alapvetően folyamatos egész estés nyávogást hallunk beszűrődő fény mellett, ami zavarja a melatonin termelődésemet.
Szerdán ezt azzal fűszerezte, hogy hajnalban 1:20-kor a tűzriasztó hangjára ébredtünk. Mint utólag kiderült telefonálás és cigizés közben belehamuzhatott abba a kartondobozba, amiben a papírhulladékot gyűjtjük. (Ez a doboz egyébként a használt/kinőtt ruhák zsákján foglalt helyet nem egészen 1 méterre a férje Mazda RX-8-asától. Csak emlékeztetésképpen ennek az autónak mentek bele a kerekébe, amikor szilveszterkor a feleség elment vele dolgozni, s emiatt 3 hónapig állt a garázsban, hogy megcsinálják.)
Amikor kimentünk a folyosóra már láttuk, hogy baromi nagy a füst mindenfelé, de végül is tűz nem lett. Én azért feljegyeztem magamnak a noteszomba, mint első kísérletet, hogy eltegyen bennünket láb alól.

Ma, vasárnap pedig szintén voltunk piacon. Rita írt a múlt héten a La Cigale nevű eredendően francia piacról és ezt mentünk el meglátogatni azzal a reménnyel, hogy füstölt kolbászhoz juthatunk. Jelentem a zsákmányt megszereztük. A bejegyzést érdemes elolvasni, nagyon hangulatos kis piac, nekünk megtetszett. 

4 megjegyzés:

  1. Nem próbáltok arrébb költözni kissé? Biztos található ennél jobb hely is hasonló árfekvésben... Nem venném a keblemre, ha a melatonin termelődésed nem lenne kielégítő! (ehe) és akkor talán a fehérvérsejtszámod is normális tartományba emelkedik... na?

    VálaszTörlés
  2. áh, nem lehet ilyen könnyen levakarni bennünket... ;-)
    alapvetően jól érezzük itt magunkat.

    VálaszTörlés
  3. Soraid azt jelzik, hogy a melatonin termelésed időközben helyreáll. Akkor hajrá!

    VálaszTörlés