Osztálytalálkozó (idődimenziók)

Mindig is szerettem "szervezkedni". Ezt már 17 éves koromban is megkaptam az akkori történelem tanáromtól, aki civilben várostörténész volt. Nagyon szerettem és tiszteltem őt. Most az osztálytalálkozó megszervezése kapcsán hallottam róla, hogy bizony felette is elszállt az idő. Nem volt már fiatal, de senki nem kívánta neki, hogy agyvérzést kapjon.

Már jó előre elkezdtem szervezni a találkozót, majdnem fél évvel előre. Így már márciusban fixnek tekinthettem a szeptember 26-át. Az osztálytalálkozó szervezőjének más rálátása van az ott történő eseményekre, mint a többieknek. Ha mindenkiről nem is, de a többségről már tudtam, hogy mi történt vele az utolsó találkozás óta eltelt időszakban. A szervezőnek így nincs az a "varázs", ami a többieknek kijár, hogy akkor néhány óra alatt tudja meg kivel mi történt, ki mire vitte.
Sajnos nem számíthattam mindenkire, ez már a kezdetekben  körvonalazódni látszott és ahogy közeledett az időpont egyre többen kérdezték tőlem, hogy kik és hányan lesznek ott. Balgák! Én csak azt tudom, megmondani, hogy ki mit ígért. Azt senki sem tudja mit hoz a jövő! Emberek vagyunk és hajlamosak vagyunk kifogásokat keresni, még ha nincs is valódi indokunk a bujkálásra, akkor is. Hullámokon lovagolunk: egyszer fent és másszor lent. Egyedül a hullámok hosszát (amplitúdóját) kellene befolyásolnunk és máris jobb életünk lehetne. Ja, hogy akkor ki kellene lépned a komfortzónádból!? Pedig hidd el, érdemes lenne. Más élet, más ütem, más vizek hullámai lehet, hogy másképp hullámoznak.

Kicsit mindenki szeret dicsekedni, de nem mindenkinek számít pozitív dolognak az, amit egyesek büszkén élnek meg. Nem mindenkinek volt őszinte az öröme, amikor kiderült, hogy valakinek már 2 gyereke is van és ugyancsak nem mindenki volt boldog attól, hogy a másik házasságra adja a fejét.
Nem vagyunk egyformák, ez természetes. Van, akinek a gyermekvállalás tervezett dolog, van akinek még meg sem fordult a fejében és van, aki nem szerette volna, de mégis sikerült.
Egyesek szerint az élet kiszámíthatatlan véletlenek sorozata és nem vagyunk képesek azt irányítani, legfeljebb csak befolyásolni. Szerintem képesek vagyunk irányítani, csak egyetlen tényező felett nincs hatalmunk: ez pedig az idő.
Ha valamit nagyon akarsz, meg tudod valósítani, de az a nagy kérdés, hogy még időben sikerül-e!? Belefér-e az előre kitűzött határidőbe vagy akár az életedbe!?

Tax Freedom Day

Kezembe került egy újság (Nők Lapja). Mielőtt még azt hinnéd: nem, nem én olvasom. Na, jól van akkor kezdem elölről!

Szóval Anya kezébe került egy újság, (így máris jobb, ugye?!) amit nekem is megmutatott.

A lényeg, hogy végeztek felméréseket, meg összehasonlításokat sokat látott statisztikusok, melynek egyik eredményeképpen megtudhatjuk, hogy hány napig kell dolgoznunk az államnak és az év melyik napjától kezdve is dolgozunk tulajdonképpen magunknak. Érdekes eredmény született. A wikipédián megnézhetik a kedves olvasók, a http://en.wikipedia.org/wiki/Tax_Freedom_Day oldalon.
Ami számunkra érdekes, hogy Magyarországon 140 napot kell az államnak dolgozni, Új-Zélandon 141-et!

Bizonyára ez lehet a magyarázat arra, hogy a magyar állam deficites (évek óta veszteséges) szemben a szufficites (évek óta nyereséges) Új-Zélanddal. Javasolni fogom a kormánynak, hogy vezessenek be még egy olyan adóformát, amivel 1 nappal tovább kell dolgoznunk, így nyereséges lehet piciny országunk! Tuti receptnek tűnik! :)

(Ki)találtam néhány jó példát, amit megosztok a nagyérdeművel:

Munkaügyi területek

Kis jövedelmi büntető adó: Aki keveset keres az keveset adózik és keveset fogyaszt, így ezért büntető adót kell rá kivetni, hogy ez ösztönözze magasabb kereseti lehetőségek megszerzésére.
Szabadság adó: ezt többféleképpen lehet megvalósítani de a lényeg, hogy aki nem dolgozik az így vagy úgy nem vesz részt az adó alap termelésben.

Egészségügyi területek

Szívverési adó: Még mérni sem feltétlenül kell, mert átlagosan 72/perc normál esetben ami jó kiindulási alapot képez. Értelemszerűen a komoly fizikai munkát végzők, a sportolók, a stresszes körülményeknek kitett emberek ennél magasabb átlaggal rendelkeznek, tehát náluk magasabb az átalány.
Levegővételi adó: Mindenki, aki a magyar állam légteréből veszi a levegőt, az jogtalanul használja ezt a természeti kincset, ezért adót kell fizessen. Aránya közvetlen kapcsolatba hozható a Szívverési adóval.
Súlyadó: A járművek mintájára, mivel minél súlyosabb valaki annál többet fordít a táplálkozására, azaz van mit elvonni, illetve a túlsúlyosokkal sokkal több egészségügyi probléma lép fel azaz ez fedezné az orvosi többlet költségeket is.
Szex adó: Ez lenne a legjövedelmezőbb adónem, csak az a kérdés, hogy mi alapján vetnék ki. (sikeres aktus, vagy elsülések száma, vagy mondjuk büntető adó a fejfájós, ál-beteges nőkre)

Informatika

Billentyű lenyomási adó: Ez egzaktul mérhető, elektronikusan lejelenthető és behajtható. Természetesen az adózási körbe tartoznak a virtuális billentyűzetek is, de ezekre kedvezmény alkalmazható mert jelentősen alacsonyabb a környezeti terhelésük. Ha már billentyűzet akkor viszont luxus adót lehetne kivetni a 84 gomb feletti luxus kivitelekre.

Szabadidő

Fűvágási adó: akinek már fűre telik azt lehet "megvágni" vele.
Vissza lehetne vezetni a kémény/füst adót. Csak a gazdagoknak telik
saját kazánra, a szegény ember távfűtésből él és persze ettől még szegényebb lesz.

Egyéb

Ellenzéki adó: aki nem az aktuális kormányra szavazott arra büntető adót vetnek ki.
Nem szavazó adó: aki nem jár el a szavazásra arra kemény büntető adót kell kivetni.
Jókedv adó: ehhez be kell vezetni egy új mértékegységet és mérési technológiát is, ezzel meg már a Mérésügyi hivatal reszortja.
Hülyeség adó: persze arra is ki kellene vetni adót, aki ilyen hülyeségek irogatásával tölti a drága idejét.

Nem humán eredetű adóalanyok

Amúgy ki lehetne terjeszteni az adózást a nem humán formációkra is mivel ezzel új távlatok nyílhatnak meg az adózási kör bővíthetőségében. Igaz itt nem lehet közvetlen fizetőeszköz bevételt leszivattyúzni, de biztosan meg lehet találni azokat a formákat, melyek hosszútávon eredményeket képeznek.
Például: Szúnyogoknak le kellene adóznia a vért valamelyik vérbankban amit összeszívogattak.

Kicsit magunkról....

A köz kívánatára és mindenki nagy örömére kicsit magunkról is írok a nagy mérgelődés és morgás helyett.

Szívünknek legkedvesebb kincsei - gyerekek hiányában - a kiskutyáink. Ők jelenleg 4-en vannak. Közülük 1-et Kata szeret mindennél jobban, egy másikat pedig én.
Kutyákat tartani, vagy tenyészteni, akár kicsiben is nem ugyanaz. Számos dologgal meg kell küzdeni a szorgos gazdinak, amíg a kölykök felnőnek. Az egyik sarkalatos pontja a kutyatenyésztésnek a leendő gazdik megkeresése méghozzá minél rövidebb idő alatt - különben a kölykök gyorsan megnőnek - hogy még kis puha "plüssfigura-korukban" gazdira leljenek.
Akinek egy kicsit is van szive a mellkasában, az általában nem tud ellenállni nekik, ami egyáltalán nem is csoda! Nagyon aranyosak és ezzel természetesen ők is tisztában vannak! Ki is használják, ha elgyengül az ember szive és ilyenkor dédelgetni, szeretgetni kell őket! (Kiharcolják a kis férgek.)

A kutyusok életéből talán a legszebb időszak jut nekünk. Onnantól, hogy megszületnek egészen odáig, hogy elkezdik a maguk igényei szerint szétrombolni az egész udvart. Teljesen mindegy, hogy az az ártatlan fűcsomó kintebb állt vagy sem, mint a többi, azt akkor is ki kell tépni és a helyén még nekiállnak kaparni is - ugye biztos, ami biztos alapon. Ha egyszer egy reinkarnációmban százszorszépnek születnék újjá, akkor egészen biztosan attól rettegnék, hogy egy Moszkvai Őrkutya leharapja a fejem. Ezt ugyanis előszeretettel meg is teszik. Ballag nagy boldogan a kertben és egyszer csak se szó, se beszéd leharapja egy százszorszép fejét és azután, mintha semmi sem történt volna folytatja útját a következő csínytevés helyszinéig.

A legroszabb, amikor meg kell válnunk tőlük. Mindegyik kutya más egyéniség és minden alomban vannak kedvencek, akiket valamilyen külső vagy belső tulajdonságuknak köszönhetően leginkább soha oda nem adnék senkinek. De az ember nem tarthat minden évben 3-4 kutyával többet és többet....
Ma is útnak engedtünk kettőt, és talán holnap is el kell majd búcsúzzunk valamelyikőjüktől. Aztán majd fél év múlva és egy év múlva talán fényképen viszont láthatjuk őket, hogy kiket is indítottunk el egy számukra fontos kis úton.

Boldogok vagyunk, amikor velük vagyunk, amikor nekik dolgozunk, és amikor róluk beszélhetünk és szerintem, ha az ember olyannal tölti az idejét, ami örömmel tölti el, azzal gazdagodik. De nem csak ő, hanem a körülötte élők is, akik nyitottak rá és beengedik az elméjükbe a boldogságot!
(További gyönyörködés a kutyákban: http://www.tar.hu/mathiasz-ore )

Minden kezdet nehéz?!

Ez egy meglehetősen fogós kérdés. Pláne kevesebb mint 24 órával azelőtt, hogy közöljük szüleinkkel: elhagyjuk az országot és megpróbálunk 21.000 km-rel dél-keletre munkát szerezni, - valahol ott a jobb alsó sarokban - letelepedni és ezzel megvalósítani álmainkat.

Na, nem kell azért megijedni! Még nem indulunk. Majd csak 2010 novemberére tervezzük, hiszen addíg még rengeteg dolgunk van. (Azt meg sem említem inkább, hogy 9 elhanyagolt év után most kezdtem újra feleleveníteni az egyébként sem jelentős angol nyelvtudásom.)

Történetünk kezdete nagyjából egybeesik a világgazdasági válság hírének felrebbenésével, noha attól függetlennek indult...

Szekszárdon voltunk egy buszos kiránduláson, amikor is hazafelé arról beszélgettünk melyikőnk hol élne szívesebben.

- Na, és mindenképpen angol nyelvű országra gondoltál?

- Persze! De nem Anglia, mert ott nem túl kedvesek az emberek. Legalábbis én azt hallottam, hogy nem szeretik a külföldi munkaerőt, pláne ha az kelet-európai!

- És akkor, Améérika? :)

- Ááh! Azt soha! Inkább Ausztrália, vagy inkább Új-Zéland!

- Nahát, nekem is pont ez a kedvenc helyem!

Eddíg azt hittem, csak én lehetek ilyen zakkant, hogy a lehető legtávolabbi hely tetszik meg nekem a legjobban, de kiderült, hogy a menyasszonyom is pont így gondolkodik. (Hozzáteszem akkor még csak barátnőm volt.)

Aztán gyorsan szaladtak a hónapok és mi mindenre készek voltunk. Felfedeztük a bloggereket, akik az oda érkezőket és az ottaniakat segítik. E-mail-eztünk ott élő magyarokkal, akiket korábban sose láttunk és akiket nem zavart túlságosan a két idióta olyan kérdései, mint pl: mennyibe kerül az éjszakai áram kW-onként? Meg hogy melyik utcában lakik, mert megnéznénk a házukat a googlemaps-en, stb...

Találtunk türelmes és türelmetlen, kedves és kevésbé kedves embereket és olyat is, aki a végtelenségig segítőkész volt és az még most is velünk.

Holnap este beszélünk vele skype-on és emiatt nem lehetett tovább húzni a dolgokat. Ma van az utolsó nap, amikor titokban tarthatjuk tervünket. Nem tudjuk, hogy mit fognak hozzá szólni, de mindenre fel kell készülnünk. (Egyébként nem számítunk túl jóra, de bárhogy elsülhet.)

Szegény szüleinknek így is kicsit sokk volt, amikor elmentünk Sopronba nyaralni és úgy jöttünk haza, hogy megkértem a kezét az addig csak barátnőmnek. Nem számítottak rá, én láttam az arcukon.

Szóval, holnap kiderül: hogyan indul hátralevő életünk első napja!