The Door

Ma egy különös eseménybe futottunk bele.
Orvoshoz menni nem egy örömteli dolog, pláne ha az ember közérzete is rossz. Már vagy 2 hete kisebb-nagyobb bajom volt, úgyhogy eljött az ideje, hogy pontot tegyünk a végére. Az orvosi rendelőbe a szokásos hitetlen énemet vettem elő - mivel meggyőződésem, hogy az itteni orvosok semennyire nem értenek a dolgukhoz. Szerencsére azonban nem a kedvenc filippínó doktornénimhez hívtak be, hanem egy még nehezebben érthető indiai-pakisztáni-sri-lankai (vagy valami hasonló) kedves mosolygós nénihez. Vizsgálat megvolt és szinte el is hittem amit mondott, mert említett egy európai gyógyszernevet is (valószínűleg ezzel vett le a lábamról vagy az is lehet, hogy az ingyenes 4 szem Strepfen-nel). Egyébként tényleg rendes volt, mert akciósan vizsgált engem mindössze $50-ért.
 Mentünk is kiváltani a gyógyszert a gyógyszertárba. A gyógyszerész bácsi egy aranyos ősz hajú szemüveges (amilyennek egy gyógyszerésznek lennie kell) ember volt. Az, hogy a nemzetiségünket a nevünkből tudta-e - vagy csak elolvasta a számítógépén az adatoknál - egész ott tartózkodásunk alatt nem derült ki. Megkérdezte, (természetesen angolul) hogy magyarok vagyunk-e, mire mondtuk, hogy persze. Erre ő ezt mondta (fonetikusan írva) "madgyar".
-Meglepődtetek, mi? - mondta tovább angolul.
Közben bejött az üzletbe egy másik ember is, akinek már előre el volt készítve a kiváltandó orvosság. A gyógyszerész bácsi pedig folytatta:
 - Tudjátok ezt honnan tudom? Onnan, hogy amikor ilyen kisfiú voltam - s mutatta a kezével is. (kb. 10-14cm mutatott...) - akkoriban bélyeget gyűjtöttem. "Madgyar poszta" ez volt ráírva. Te is gyűjtötted, ugye?! - szólt a pénztárnál éppen fizető pasasnak.
- Igen, persze... Hungary. Nekem is volt olyan.
- Akkoriban mekkora szám volt, ha valakinek olyan bélyege volt, ami a vasfüggöny mögül jött! - folytatta a nosztalgiát az öreg.
Mesélte, hogy most látott a moziban egy filmet, amit egy magyar írónő könyvéből filmesítettek meg. Olvasta is a könyvet és áradozott, hogy mennyire jó. Nézzük meg, vagy olvassuk el. Tartott egy kis előzetest is a gyógyszertárban, hogy miről szól és behívott a pult mögé megmutatni a számítógépen a könyvet és az írónőt.
Ez egy olyan momentum volt, amit elképzelni nem tudtam volna. Én teljesen meglepődtem.
A könyvet Szabó Magda írta, a címe Az ajtó. Itt bővebb infó is van, ha érdekel valakit: http://www.imdb.com/title/tt1194577/releaseinfo

Érdekesség, hogy a filmet a világon 6 országban játsszák és ebben ki tudja miért Új-Zéland is benne van.

Lottó

Ilyen közel még nem jártam a főnyereményhez....

Mint tudjuk a múlt hét szombaton egy szerencsés embernek 26millió NZD ütötte a markát. Ez mostani árfolyamon számítva 4,7 milliárd Ft és némi apró. Na ez nem én voltam, pedig mostanában elég közel jártam hozzá. Nem is egyszer, hanem már vagy 3-4 hete folyamatosan.
Ha hinni lehet ennek a kisbolt tulajának (ez az alapfeltétel), akkor a szelvényt nála vették ebben a boltban. Az elmúlt hetekben sokat voltam itt, mert az üzlet melletti-mögötti épületet és az egész üzletsor előtti féltetőt a mi cégünk csinálja. Nevezetesen az első munkáim egyike ez itt.

Ennyit a "lottó nyereményhez közel járásról"... Viszont ez most egy jó alkalom arra, hogy néhány képet megosszak másokkal arról, hogy mit csinálok a hétköznapokban. (Már a CNN is érdeklődött, úgyhogy kénytelen vagyok engedni a nyomásnak.) Szóval többnyire ilyen és ehhez hasonló fémszerkezetes épületek, épületrészek rajzolgatásával töltöm az időm.

S, hogy szépen keretbe foglaljam a rövid mondandóm, ilyen bravúros átvezetés után (katasztrofálisan gyenge) ismét egy kis lottó... Még Magyarországon hallottam egy szép gondolatot, ami a lottóval kapcsolatban mindig eszembe jut. Amikor nagyjából 2Mrd Ft-ot lehetett nyerni valaki ezt mondta: "ez a pénz kihúzna egy hétre a sz@rból".

...ez itt a kert!....

A címről azonnal az a videó ugrik be, amikor Matisz nagypapa bemutatja a TV2 stábjának a hátsó udvart. Azzal a 4-5 "érdekes tánclépéssel" amit ezután a mondat után következett bevonult a magyar vicces videók halhatatlanjai közé. 

Tavaly májusban tettem közzé a "Paprika project" bejegyzést. Ez most annak a folytatása lesz. 

Akkoriban vetettem magról paprikát, chilit és paradicsomot. Igaz, hogy az itt már igencsak ősz, de úgy voltam vele egy próbát megér, mert itt úgyis enyhébbek a telek, mint otthon, hátha lesz belőle valami. Hát lett. A növények megnőttek akkorára, mint amekkorának a fent említett bejegyzésben láthatóak és úgy is maradtak egészen tavaszig. Ennek oka: a paprika- és paradicsom-félék meglehetősen fényigényesek. Téli növénytartás a salátafélék esetében jöhet inkább szóba. Na, most már ezt is tudjuk. 

Tavasszal indultak növekedésnek, leszámítva a TV paprikát, mert abból semmi nem lett. Illetve lett belőle porcsin, de azzal nem nagyon tudok most mit kezdeni. December elején úgy döntöttem kiteszem őket a garázsból, mert mégiscsak jobb nekik a természetben, ahol esővizet kapnak és nem csapvizet, meg közvetlen napfényt, szabad levegőt.... - utólag kiderült hiba volt. 

A paradicsomnak két okból sem tett jót:

Először is a tenger légvonalban nincs messzebb, mint 3 km és a napok nagy részében arról fúj a szél. A sós levegőt, amit hozott az nem tett jót a paradicsomnak. Ezt "salt burn" -nek nevezik ami a növényen is látszik, hogy az óceán felől érkező sós levegő ahol éri (leginkább a felső részein jelentkezett először), elszárítja a növény szárát és a levelei is teljesen tönkremennek. 

A másik fontos tényező a magas páratartalom. Az idei nyár eddig java részt az esőről szólt, és ez a sok csapadék a magas páratartalommal társulva nem jó a paradicsomnak. 

Azért termésünk lett rajta nem kis számban, úgyhogy most jó ideig nem kell venni ezt sem, de talán folyamatosan a garázsban (ideális esetben üvegházban) tartva többet is ki lehetne hozni ebből. 

A chili. Maradt belőle bent is egy - ami most kezdett szépen virágozni - de tettem belőle kintre is. A kintieket inkább nem fényképezném le, mert azt gyönyörűen lerágták valami bogarak, de olyannyira, hogy már nincs levele sem, csak egy nagy csonkon vannak kis csonkok, mutatóban, hogy ezek lehettek egykor a levelek. Nem tudom ez a növény mikor dönt úgy, hogy terem nekünk. Menet közben azt is megtanultam, hogy legalább 300mm mély növényágyra van szükség, ha ezeket a növényeket termeszteni szeretném és ez egyenlőre nálam csak a paradicsom esetében adott.

Ez a kis szépség itt a végére a porcsinunk. Ebbe a tálba vetettem el a TV paprika magokat és ez lett belőle. Bevallom erre nem számítottam, de ha már kihajtott elfér, nem?!

Azért azt szeretném leszögezni, hogy a permetezés vagy műtrágyázás és vagy egyéb adalékanyagok hozzáadása nálam szóba se jöhet. Ha lehetőségünk lesz rá szeretnék egy olyan kis kertet létrehozni, ahol:

• nem kell permeteznem, mégsem eszik meg a rovarok a növényeket,
• ahol az év nagy részében, vagy teljes egészében lehet növényeket termeszteni,
• ami nem igényel folyamatos felügyeletet (emiatt nem halasztunk el semmilyen kirándulást),
• aminek a fenntartási költsége nulla vagy még kevesebb!!! (igen, ezt szándékosan írtam, mert szerintem nem lehetetlen)
• és ami emellett kellően egyszerű, nem igényel diplomás szaktudást. 

Bevallom engem is megfogott az aquapónia és a passzív szolár üvegház, ami a mai magyar médiában nagyon felkapott lett. Ezek egyike sem új magyar találmány, bár együtt még nem üzemelték tudtommal sehol a világon, ebben tényleg első Gönczi Péter. Talán majd 2-3 év múlva nekünk is lesz hova felépíteni, s akkor érdekesebb bejegyzések is születhetnek ebben a témában. 

Munkahelyeim

Október 18-án megérkeztünk és már november végén műszaki rajzolóként (végre a szakmámban) dolgozhattam. Így fog ez a történet szájról-szájra terjedni, mert így van igazán mit irigyelni benne. A valóságban pedig a megérkezésünk 2010-ben volt és ezt a munkát 2011-ben kaptam meg.
Erről az időszakról szeretnék most írni, hogy milyen volt számomra munkát keresni és mit csináltam ez alatt az idő alatt.
Írtam már korábban is arról, hogy mit dolgoztam, de most részletesebben is kifejteném.

Igazából úgy gondolom, hogy - mint mindenhez - ehhez is kell a szerencse. Ez egy olyan tényező, amit szerintem képesek vagyunk befolyásolni - mások szerint nem.

A munkavízumot 2010. december közepén kaptam kézhez. Ebben a karácsonyi időszakban értelmetlen munkát keresni, mert nagyon kevesen foglalkoznak ilyenkor munkavállalók felvételével. Mindenki a nyaralással és a karácsonyi dolgokkal van elfoglalva. Januárban szintén: nyaralás. Talán e hónap második felében már mutatkozik valami érdeklődés a beküldött jelentkezések iránt.
Nekem az első munkám március vége-felé adódott. Magyar főnökkel és néhány magyar sráccal a Q-Theater-ben dolgoztunk a színház építése alatt. A társaság többi tagja chilei, laoszi és brazil volt. Elég vegyes társulat, de én szeretem ezt, ilyenkor lehetőség nyílik megismerni más kultúrákból jött emberek gondolkodásmódját is. Itt többnyire gipszkartonozás, glettelés és annak csiszolása, valamint repedések szilikonnal való feltöltése volt az a paletta, amit sikerült alaposan megismernem (ja, és festettem is, de az nem lett olyan szép: megtekinthető a színházban, de nem mondom meg hol). ;-)
Ez volt, ez jött és örültem neki, hogy tudok pénzt keresni. Úgy gondolom, hogy meg kell ragadni azt a lehetőséget, ami adódik és jól meg is kell becsülni. Több mint 3 hónap színházba járás után - amikor már elég művelt lettem és - elkészült a színház és a munkáltatóm átmenetileg nem tudott foglalkoztatni.
Tudott viszont munkát adni egy szintén magyar vállalkozó, akivel a színházban ismerkedtem meg. Így megy ez, ha úgy jössz ki, hogy gyakorlatilag senkit sem ismersz: kézről-kézre járhatsz, s az egyik helyen megismerheted a következő munkáltatódat.
Úgyhogy júliusban már álmennyezeteket-mennyezeteket csináltunk, pontosabban azok tartószerkezetét. Ez az itteni építési technológia elengedhetetlen részét képezi irodákban, üzletekben és lakóházakban is. Szerencsére rengeteg munkánk volt, úgyhogy gyakran dolgoztunk heti hetven-egynéhány órákat. Az alap általában a heti 55 óra volt. Ezt is szerettem, mert elég változatos volt. Sok helyszínen megfordultunk és sokszor dolgoztunk együtt másokkal is (pl.: egy dél-Afrikai sráccal, akinek egyik szülője spanyol a másik ausztrál; vagy olyan hollanddal, aki Barcelonában született, de már jó ideje itt él...). Alig volt néhány hely, ahol 1 hétnél többet lettünk volna. Egy átlagos, 160-180nm-es családi házzal 1 nap alatt "jól laktunk", aztán jöhetett a következő helyszín.
Itt dolgoztam egészen a múlt hétig. :-) Rengeteg helyen voltam és ennek a munkának köszönhetem,hogy nagy vonalakban már megismerhettem a várost. Eddig minden korábbi munkáltatómtól úgy válhattam el, hogy ha minden kötél szakad, akkor hozzá visszamehetek. Ez nagyon megnyugtató tud lenni. Persze az ember általában nem azért vált munkahelyet, hogy visszamenjen az előzőre...
Ez a mostani munkám számomra nagyon jó lehetőség, de nem volt ez egy egyszerű menet.
2011 márciusában jelentkeztem rá. Valamikor áprilisban váltottunk néhány email-t és bementem egy interjúra. Este 6-ra volt megbeszélve, de mivel én aznap is dolgoztam nem volt elég időm elkészülni. Na, meg sosem jártam előtte arrafelé és nem gondoltam, hogy ilyen nagy lesz a forgalom.... 5:55-kor küldtem egy sms-t, hogy sajnos nem érek oda 6-ra, de ha még tud 10 percet adni, akkor ott leszek. Éppen csak összejött, majdnem kicsúsztam a 10 perces időkeretből is! Aztán ott voltam majdnem egy órán át. Nagy mázlim volt, hogy a Sri-Lankáról jött főnököt nagyon jól megértettem és pár nappal később elküldtem neki egy rajzot, amit az alapján csináltam neki, ami mintát adott. Kíváncsi volt van-e térlátásom. Na az van, ezért is szeretem nagyon ezt a fajta munkát. Aztán ennyi.
2011 októberben egyszer csak kaptam egy email-t egy szép szombati napon, hogy érdekel-e még az a munka. Azonnal írtam, hogy igen és hétfőn már ott voltam a cégnél. Persze ehhez kellett az is, hogy az akkori munkáltatóm is elengedjen, de ezt ő is felismerte, hogy nekem most kell lépnem. Nem tudhatjuk milyen gyakran adódik ilyen lehetőségem az életben, ezért ezt most kell kihasználni.

Most eltelt az első hét az új helyen és éppen a céges xmas dinner-re készülünk. Sose voltam vállalati rendezvényen, leszámítva a "névnapozást". Rengeteg dolgot tanultam máris és még van is mit, de egyáltalán nem reménytelen. Nem csak szerintem, a munkatársak szerint sem. Igaz ők többnyire más programot használnak (StruCAD), mint amit én korábban (AutoCAD), de ez utóbbit szerencsére én tudom jobban, ez a héten már be is igazolódott.