Tengeri makk

Ez a nap sem indult másképpen, mint a többi... alapvetően várakozással telnek, várakozással a vízumainkra. Azonban mégis más lett mint a többi, ezért is ragadtam billentyűzetet. Reggel már korán készülődtünk, előző este ugyanis elhatároztuk, hogy Browns Baybe megyünk. Kicsit láblógatás a vízbe, kicsit vásárolunk és kicsit mást is elintézünk...
Nagyon szép idő volt, amikor odaértünk. Bár nem volt túl meleg a víz, azért mégiscsak jól esett bokáig-féllábszárig bemenni. Otthon tescoba menet nem volt tengerpart, ami útba esett volna, na mondjuk itt meg tesco nincs! ;-)

Ez is egy olyan dolog amit szerintem nem lehet itt megunni, de ezt majd szeretném 8 év múlva is ugyanígy leírni.
Na, vissza a történtekre!
Sétálgattunk, sétálgattunk, egy kis kőre lecsücsültünk.... fényképeket csináltunk és gondoltuk hazaviszünk egy jópofa kis kavicsot kabalának. Fel is vettünk egy kis aranyosat, hogy majd ez lesz a varázskövünk. Miután kellőképpen megszáradtunk, célba vettük a boltot. Alig tettünk pár lépést, amikor észrevettem a hullámok által kimosott hordalékok közt valamit. Ez nem egy kavics volt, de nem is kagyló. Valami korall szerűnek gondoltuk először. Volt rajta egy nagyobb lyuk középen és oldalt mintha 4 kis kéménye lett volna. Az egész körülbelül 4-5cm volt. Ez egy fokkal jobban tetszett, mint a sima szürke kis kavics, ezért Kata egy alig észrevehető laza csuklómozdulattal megszabadult a kavicsunktól és ezt a meszes vázú kis valamit a zsebébe tette.
Boltba mentünk, elintéztük, amit akartunk és hazamentünk. A gondok másnap reggel kezdődtek.
Borús volt a reggel, szinte mindenütt felhők voltak az égen. A kis kabalánk az íróasztalon lakott és amikor reggel az asztal fiókjait húztam ki-be furcsa, nem várt esemény következett be. A meszes vázú valamink elkezdett mozogni. Eddig nem néztem meg tüzetesebben, csak leraktuk oda. A kéményekben mintha kis kagylók laktak volna. Ahogy a fiókot húztam az asztal lapja rezegni kezdett és erre a rezgésre kinyílt és mozgott kicsit a kagyló szerű valami.
Teljesen rosszul voltunk, egyrészt a látványtól, amikor ezek a szegény kis valamik megmozdultak, másrészt attól is, hogy ez most biztos rossz dolgokat fog maga után vonni.
Nem is késlekedtem sokáig, elhatároztam, hogy visszaviszem őket Browns Baybe, amilyen gyorsan csak lehet. Busszal mentem, táskámban a kis állatokkal. Tudva hogy élnek és mozognak nem mertem őket a zsebembe tenni, ahogyan azt előző nap még simán megtettük.
Amikor a partra értem még felhős volt az ég. Kerestem nekik egy sziklába vájt vízzel telt  kis medret és oda tettem őket. Ezután minden valószínűség szerint mintegy varázsütésre megszűnt a "rontás", mert szinte azonnal kisütött a nap. Egész nap jó idő volt utána.

(A képen középen vagy talán kicsit jobbra ŐK azok.)
Azért gondoltam mégsem megyek haza üres kézzel és kerestem egy jópofa szürke kis kavicsot. Olyasmit, amit korábban eldobtunk.
Hosszas kutatómunka eredményeként végül kiderült, hogy a "kis állatok" (mi így hívtuk őket egymás közt) tengeri makkok, amelyeket jelenleg a fogorvosok irigyelnek és vizsgálnak leginkább, mert olyan erős ragasztót képesek vizes körülmények közt előállítani, amilyet bizony az emberiségnek még nem sikerült. A világ minden tengerében megtalálhatóak és maximum 3-5cm-re nőnek meg. Apró planktonokkal táplálkoznak és biológiailag a rákok rokonainak mondhatják magukat. Jó hír, hogy a jelenlétük azt jelenti a víz nem szennyezett nehézfémekkel és legkevésbé cinkkel.